FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tűzifa körkép – Tolna

A Tüzépeken egyelőre halmozódik az áru, a lakossági kereslet egyelőre gyenge (Fotó: MW-archívum)

Aki most szeretne kedvezményesen tűzifát vásárolni, az már elkésett. Az előrelátók már tavasszal gondoskodtak a téli fűtőanyagról, és milyen jól tették, hiszen április 15-ig lehetett jelentkezni az árstopos tűzifára. Nagyon sok családnak így ősz közeledtével jut eszébe – vagy akkor van rá pénze –, hogy megvásárolja a télirevalót. Utánanéztünk, hogy hol mennyiért kínálják a fűteni való fát.

Akinek nem volt anyagi tartaléka, az sajnos tavasszal nem tudta előre megvenni a következő télre való fát. Pedig jobban járt volna, mert most tízezer forinttal többet kérnek köbméteréért, mint a hatósági áras tüzelőért kértek április 15-ig. Háztartásonként akkor maximum 10 erdei köbméter tűzifát lehetett megvásárolni az állami programban. 

– Mi öt erdei köbméter tűzifát vásároltunk még április elején, az akkor 150 ezer forintba került, plusz a fuvar – mondta a bátaszéki Horváth Péterné. A nyár során a család férfitagjai felhasogatták, behordták. Jöhet a hideg, mi már bebiztosítottuk magunkat. 

Nem mindenki ilyen szerencsés, így szeptember közepéhez közeledve egyre többen ocsúdnak fel, hogy meg kell venniük a fűtőanyagot. Jelentős mértékben emelkedett idén a tűzifa ára, így tavalyhoz képest alig van vásárló a Tüzépeken, mondták az általunk megkérdezett üzletvezetők. Az erdészek szerint amint beköszönt a hideg időjárás, tömegesen veszik majd a tűzifát, ami azonban készlethiányhoz vezethet. Sokan azt remélik, hogy még csökkenni fog a fa ára, ezért kivárnak, hatósági árról azonban egyelőre nem született kormánydöntés. 

– Csaknem hatvan százalékkal esett vissza a tűzifa iránti kereslet tavalyhoz képest – mondta egy bajai üzlet vezetője. Hozzátette, várhatóan szeptember közepére kifogynak a készletből. – Azt nem tudjuk, hogy az állami árak hogyan alakulnak majd, azt hallottuk, hogy 45 ezer forint körül lesz a jellemző ár – mondta egy erdész. 

A tűzifa-kereskedők szerint konganak a telepek az ürességtől, alig vannak vásárlók. Egyes szakemberek beszámolója alapján a forgalmuk csaknem 60 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest. A kereslet hiányának pedig egy oka van, hogy idén brutálisan elszálltak a tűzifaárak. 

A fűtési idény közeledtével felbukkannak a tűzifával házalók is, velük azonban nem árt óvatosnak lenni. Honlapján a rendőrség is ad tanácsokat, miként kerüljük el, hogy csalás áldozatai legyünk. Ajánlják, hogy csak telephellyel rendelkező, leinformálható, számlaképes kereskedőktől vásároljunk, és mindig kérjünk számlát. Ne rendeljünk telefonon! A fa mennyisége, fajtája és a minősége telefonon keresztül nem ellenőrizhető. Tartsuk szem előtt, hogy az erdei köbméter és a hasított köbméter között jelentős különbség van. 

A Gemenc Zrt. meghirdette akciós árait

A Gemenc Zrt. honlapján olvasható, hogy kedvezményes, kemény lombos, vastagtűzifa-vásárlási lehetőséget biztosítanak a lakosság számára a szeptember 11-től érvényes, új árjegyzék kiadásával. 
A kedvezményes árú termékek tíz-tizenkét százalékkal olcsóbban vásárolhatóak meg a szeptember 11-től október 31-ig terjedő időszakban a szekszárdi és a bátaszéki erdészetnél. 
Az árjegyzékből válogattunk néhány tételt: a legdrágább a vastag tűzifa (fehér akác) köbmétere, a bruttó ár 39 370 forint a tő mellett, a feladóállomáson pedig 43 180 forint. A vastag tűzifa a kemény lombos fákból, mint a szil, mezei juhar, platán 27 940, illetve 31 750 forint köbméterenként. A legolcsóbb a gyűjtött vegyes tűzifa, ágfákból, 16 000 forint körül van a bruttó ára. 

forrás: TEOL 09-14

Előző cikk

A közösség a jövő nemzedékét segítette

Következő cikk

Erdőmánia – 12. rész



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések