FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Közösségi faültetés Debrecenben

Egy beépítetlen önkormányzati telket szeretnének parkosítani civil kezdeményezésre. A zöld akcióhoz bárki csatlakozhat ültetőként vagy a fák jelképes örökbefogadójaként.

Debrecenben, a Csapókertben újabb, mégis egyedülálló közösségi faültetési kezdeményezés indult el október 13-án, pénteken. A részletekről a kezdeményezés szervezői, Szilágyi Edina önkormányzati képviselő és Kálmán-Bodnár Zsuzsa, a Szeretlek Debrecen Egyesület képviselője beszélt a helyszínen, azaz a Huszár Gál és Budai Nagy Antal utca – egyelőre füves-gazos kereszteződésében. 

Szilágyi Edina elmondta, hogy céljuk barátságossá és természetközelivé tenni az érintett, egyelőre kietlen területet egy csapókerti vállalkozó, Varga Péter ötlete alapján. A politikus megjegyezte, hogy mindig nagy örömmel veszi, amikor a körzetért felelősséget érző emberek vetnek fel új, inspiráló ötleteket a Csapókert megszépítése érdekében. Hozzáfűzte, hogy a faültetés ötletét az önkormányzat zöld osztálya is örömmel fogadta. A szervezők a vállalkozó szellemű magánszemélyek és cégek jelentkezését várják, akár kétkezi, akár anyagi hozzájárulással, hogy valódi közösségi összefogás eredményeként szépülhessen meg az érintett terület. Szilágyi Edina rámutatott arra is, hogy mivel a városban egyre nő a zöldterületek jelentősége, vélhetően ez a kezdeményezés is sokak örömre szolgál majd, és ezáltal értékessé válhat az eddig értéktelen terület.

Forrás: Kálmán Zsolt-archív
A civilek erejével

A program szervezése a Szeretlek Debrecen Egyesület feladata, melynek elnöke, Kálmán-Bodnár Zsuzsa kiemelte, hogy nemcsak a csapókertiek, hanem minden debreceni hozzájárulását szívesen fogadják, aki adományozni szeretne, az egyesület közösségi oldalán feltüntetett bankszámlaszámon teheti, itt található meg az a telefonszám is, melyen a faültetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre kaphatunk választ. Körülbelül hatvan hárs, platán és egyéb magas fát ültethetnek a jelentkezők ligetes elrendezésben az 1200 négyzetméteres területen, ahol a távolabbi tervek szerint később tovább komfortosítanak majd.

forrás: HAON / DEHIR

Előző cikk

800. FATÁJ hírlevél

Következő cikk

Aki fát ültet, jövőt formál



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…