FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés fakanállal – Szentendre

A “Faültetés fakanállal” program keretében, amelyet a Szentes Csongrád Rotary Clubbal közösen immár 3. alkalommal rendeztünk meg, ismét elültettünk mi is egy fát a Skanzenben. Az ország több, mint 40 pontjáról az eseményre eljött rotarys barátaink szintén így tettek, melyet ezúton is köszönünk.

Faültetés fakanállal – a Rotary világméretű kezdeményezésének célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezet megóvásának fontosságára. A 2017-ben indult kezdeményezés célja, hogy a világszervezet minden tagja (1,2 millió fő) ültet legalább egy fát.

Zöld jövőnkért, tegyünk ma!

A Rotary család minden tagja képviseltette magát Szentendrén, a Skanzen területén, az október 7-i Faültetés fakanállal rendezvényen!
Különleges program volt, a Szeged EarlyAct (általános iskolai korosztály) fogadalomtétele is helyet kapott. EarlyAct, Interact (középiskola), Rotaract (egyetemista korosztály) és a cserediákok színesítették a rendezvényt.

Vetélkedők, faültetés, kenyérsütés, főzés és a Skanzen csodálatos tárlata minden percet lekötött. Köszönet a Szentes-Csongrád és a Szentendre Rotary kluboknak az aktív közreműködést! A résztvevőknek az időért és energiájukét. A főzőknek, segítőknek és a Skanzen munkatársainak kiváló munkájukért!

Faültetés fakanállal – 5:30-tól

forrás: RotaryDebrecen

Előző cikk

Településfásítás - Kistelek

Következő cikk

1 nap - 100 bírság fakitermelőkre



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések