Az ENSZ 2015-ben tartott közgyűlésén a tagországok egy 17 pontból álló fenntartható fejlődési célrendszert fogadtak el, amelyek támogatják azt a törekvést, hogy 2030-ig egy egészségesebb és konfliktusmentesebb világban élhessünk. Ezen célok és indikátorok megismerését, áttekintését teszi gyorsabbá a KSH közelmúltban készül új weboldala.
Bevezető
Az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljait 2000-ben fogadták el a tagállamok. Ez a világszintű célrendszer elsősorban a fejlődő országok problémáira, ezen belül is a társadalmi problémákra koncentrált. Ennek egy igazított változata a 2015-ben elfogadott Agenda 2030 határozat, amely a környezeti, társadalmi problémák globalizálódó jellegére tekintettel már nem csupán a fejlődő, hanem a fejlett országok szempontjait is figyelembe veszi, és a környezeti szempontok is hangsúlyosabbá váltak benne. A dokumentumban megfogalmazott 17 fenntartható fejlődési célhoz (Sustainable Development Goals – SDGs) 169 alcélt társítottak, amihez a mai állás szerint 231 indikátort rendeltek, hogy ezek mutassák az egyes országok, illetve a világ közeledését a meghatározott célokhoz. Az indikátorok fejlesztésében 2020-ban érkezett el oda az ENSZ, hogy már minden mutatónak van kidolgozott módszertana. Az Agenda 2030 nem kötelező érvényű ajánlás, ebből következően az országok, országcsoportok a célok teljesülését más, a saját országukat, régiójukat jobban leíró, relevánsabb mérőszámokkal is mérhetik. Általános probléma az SDG-indikátorokkal, hogy jelentős részük – érthető módon – továbbra is a fejlődő országok súlyos problémáira fókuszál. Ugyanakkor szükség van a fejlett országok jelentős előrelépésére is ahhoz, hogy a fenntartható fejlődés megvalósulhasson. Ennek a megoldására is megfelelő az ország- vagy régióspecifikus indikátorkészlet. Szakpolitikai és tudományos elemzések tárgya világszerte, hogy miképpen hat az egyes alcélok teljesülése más alcélokra. Számos esetben együtt mozognak, vagyis az egyikben elért pozitív eredmény a másikban is automatikusan generálja azt, más vonatkozásban pedig éppen távolít a céltól (pl. a megújuló energiaforrás használatát elősegítő energiaültetvények az energiaforrásokban a váltást javíthatják, ugyanakkor a területfoglalás miatt az élelmezési problémákat mélyíthetik). Cél, hogy ezeket a szinergiákat minél jobban kihasználják az országok, a járulékos negatív hatásokat viszont mérsékeljék. További kiemelt kutatási területek, hogy milyen mélységű bontásokra van szükség az egyes indikátoroknál (pl. nemek, korcsoportok, területi bontás), hogyan lehet a mérésbe bevonni az ún. Big Data-forrásokat – vagyis nagy tömegben keletkező feldolgozatlan adatokat -, illetve hogy a legújabb térinformatikai vívmányok (pl. műholdas felvételek) mennyiben tudnák a megfigyelést hatékonyan elősegíteni.
Háttér
A jelenkorban oly aktuálisan égető problémát, mint a gazdasági termelés és a környezet állapota között fellépő konfliktusokat az 1950-es évektől megjelenő környezetvédelmi mozgalmak már felismerték. A Néma tavasz (1962), a Közlegelők tragédiája (1968) vagy A növekedés határai (1972) című nagy hatású művek megjelenését követően a fenntartható fejlődés ma elfogadott értelmezése évtizedekkel később a Közös jövőnk című jelentésben (1987) körvonalazódott. 1992-ben Rio de Janeiróban rendezték meg az ENSZ Környezet és fejlődés elnevezésű konferenciáját, amely megadta azt a lendületet, aminek köszönhetően mára a fenntartható fejlődés fogalma beépült a nemzeti és a globális szakpolitikák közé. Az ENSZ mellett az egyes országok és országcsoportok (pl. az Európai Unió) is stratégiákat, illetve a fenntartható fejlődés céljai megvalósulásának mérésére indikátorokat, indikátorkészleteket dolgoztak ki. Három évtized elteltével megállapítható, hogy a kedvező és a kedvezőtlen folyamatok egymással párhuzamosan vannak jelen: egyes pozitív környezetvédelmi intézkedések sikere (pl. ózonkárosító vegyületek kibocsátásának csökkentése) mellett fokozódó nyomás is terheli erőforrásainkat (pl. a növekvő népesség emelkedő fogyasztása).
Az újabb riói konferenciát (Rio+20, 2012-ben) már eleve mérsékelt várakozás előzte meg. E csúcstalálkozó fő témája a zöld gazdaság, valamint az intézményrendszer fejlesztése volt, a Jövő, amit akarunk című záródokumentum azonban nem hozott komoly előrelépést a fenntarthatóság ügyének hatékonyabb képviseletében. Kritikusai az erős politikai akarat, az ambiciózus célok és az azokért vállalt jogi elkötelezettség hiányát fogalmazták meg. A második riói konferencia egyik legnagyobb eredménye a globális fenntartható fejlődési célok meghatározásáról szóló egyezmény volt, ugyanis a 2000-ben meghatározott Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals) teljesítési határidejének lejártával a 2015 utáni időszakra új agenda vált szükségessé. A többéves előkészítési folyamat eredményeképpen 2015. szeptember 25-én a világ vezetői az ENSZ 70. közgyűlésén Agenda 2030 néven elfogadták az új fenntartható fejlődési keretrendszert (The 2030 Agenda for Sustainable Development). A globális program magját a fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals, SDG) alkotják, 17 célt és 169 alcélt (eszközcélt) határoztak meg a hatékonyabb gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődési és fejlesztési együttműködés érdekében. A nyomon követést és felülvizsgálatokat a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapó globális indikátor keretrendszer segíti, ami jelenleg 232 globális mutatót határoz meg. Az Agenda 2030 azonban teret enged a regionális, illetve a nemzeti szintű adaptációnak is, így a globális lista mellett az országcsoportok és nemzetállamok saját indikátorkészleteinek kialakítása folyik. Magyarország a keretrendszer formálásában a kezdetektől aktívan részt vesz, a hazai megvalósításhoz szükséges első lépések is megtörténtek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vállalta a globális indikátorlistához szükséges hazai adatok összeállításának koordinálását, jelenleg is folyik az adatok összeállítása, további adatigények feltérképezése, a hiányok, illetve lehetséges adatforrások beazonosítása.
A jelenlegi kiadványról (weboldal)
A Központi Statisztikai Hivatal 2007 óta kétévente adja közre a fenntartható fejlődés indikátorait. Az első három kötet az Eurostat indikátorrendszerét vette át, akkoriban annak hazai adaptációja és a hazai sajátosságokkal való kiegészítése volt a cél. A 2013-ban és 2015-ben kiadott kötetben az indikátorok három fő dimenzió (környezet, társadalom, gazdaság) mentén, tematikus bontásban jelentek meg, e változtatás első lépésnek tekinthető az erőforrás szemlélet erősítése felé. Az indikátorok a 4 erőforrás (ember, társadalom, környezet, gazdaság) szerint rendeződnek a 2017-es kiadvány óta, amelyek között egyaránt helyet kaptak értékelt, valamint nem értékelt, úgynevezett háttérmutatók (kontextus indikátorok) is.
A mostani kiadványban megújult indikátorlistával igyekszünk az olvasót naprakészen tájékoztatni a fenntarthatóságot környezeti, társadalmi, gazdasági és emberi vonatkozásban bemutató adatsorokkal és azok elemzésével. 134 jelzőszámot közlünk, ebből 33 az emberi, 25 a társadalmi, 53 a környezeti, 23 pedig a gazdasági erőforrások állapotát mutatja be. Ezek közül azok tekinthető valódi indikátornak, amelyek időbeli összehasonlításra alkalmasak, képesek a jelenségek pozitív és negatív változásainak bemutatására. A többiháttérmutató (kontextusindikátor), amelyek egy része szerkezeti információt nyújt (pl. halálozások kiemelt halálokok szerint), más része olyan közelítő mutató, amelynek – bár a fenntartható fejlődéssel kapcsolatba hozható – pontos szerepe és megítélése nem tisztázott (pl. atipikus foglalkoztatás, egyes esetekben pedig az idősor értékelése nem lehetséges (pl. az aszállyal érintett területek, digitális ismeretek). Bemutatásukkal az adott téma mélyebb megértésének lehetőségét kívántuk biztosítani.
Az indikátorok általánosságban a 2000-ett követő időszakra vonatkoznak, de ettől eltérő időintervallumot felölelő mutatók is szerepelnek. A keresést a lenyíló menüben található tartalomjegyzék segíti. Az Európai Unió Európa 2020 stratégiája egyes mutatók esetén konkrét célértékeket tűzött ki, és az uniós célok mellett az egyes tagállamok számára országspecifikus ajánlásokat is megfogalmaz. Ezen értékek az ábrákon és a relevanciában is helyet kaptak. A hazai adatok forrása alapvetően a Központi Statisztikai Hivatal, az uniós adatoké az Eurostat. Csak az ettől eltérő forrásokat jelöltük az ábrákon. Kiadványunkban a mutatókhoz tartozó szöveg egységes, tagolt szerkezetben jelenik meg. A közérthetőséget minden esetben a fejezetek elején található definíciók segítik. A relevancia az indikátor fenntarthatósággal való kapcsolatát mutatja be, és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia (NFFK) kapcsolódó megállapításai is ebben a pontban kaptak helyet. Az elemzés a hazai trend (minden esetben az első ábra adatának) bemutatásával kezdődik, majd az indikátor egyes további dimenzióit, illetve a témához kapcsolódó további mutatóit tárja fel. A nemzetközi kitekintés az uniós folyamatokról nyújt információt. Az EU összehasonlítás adatok a tagországok és köztük hazánk helyzetét szemléltetik. Az ábrák mellett kiemelt szöveg a leglényegesebb üzenetet összegzi. A felhasználók további információt kaphatnak a KSH Stadat-táblái (www.ksh.hu/stadat) között, ezek a kiadvány elektronikus változatából közvetlenül elérhetők.
forrás: KSH
