FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

10 millió Fa – 2023. év eredményei

Milyen volt a 2023-as évünk? Teljesen szubjektív és önkényes válogatásunk az elmúlt évből. Szinte lehetetlen minden pillanatot, történést megosztani – rövidített összefoglalónkat olvashatjátok a 2023 évről.

Január

Még 2022-ben megállapodást kötöttünk a K&H Bankkal, így 2024 elején repülőrajttal indulhatott el a K&H Hűsítő Ligetek program. Nem titok, az év végi ültetések tapasztalatait összegezve nagy reményeket fűztünk a 2023-as ültetési szezonhoz!

Faültetések januárban: Balassagyarmat, Dunaharaszti Nógrádmegyer.

pic

Február

Farsangi Fásítás néven, 2023. február 18-án, Rákoskerten bonyolítottuk le a 2023-as év első nyílt ültetését. Kellemesen télies hangulatban egy ligeterdő telepítésével múlattuk az időt.

Faültetések febuárban: Balatonkeresztúr, Budapest, Felsőrajk, Letenye, Nyím, Várvölgy.

pic

Március 

Több művész és közéleti szereplő támogatását élvezve indítottuk el az 1%-os kampányunkat, amely – mint később kiderült – a igen szép eredménnyel zárult: 290 felajánlásból összesen 2.747.430 forint érkezett. Köszönjük!

Az összeget csak 2024-ben lehet felhasználni, ezzel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk! 🙂

Faültetések márciusban: Bajna, Bercel, Biatorbágy, Bicske, Budapest, Csanádpalota, Dunaújváros, Gárdony, Görcsöny, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely, Ikervár, Jánosháza, Kál, Kisvárda, Lábatlan, Mezőkovácsháza, Nagykanizsa, Nyírpazony, Tenk, Pécs, Pécsvárad, Vaszar, Veresegyház, Vép.

pic

Április

A Föld hónapja ültetés-sorozatunkban országszerte ültettünk. Elkészült a budapesti Rákóczi-híd melletti Miyawaki mini-erdő és önkéntes csapatunk ekkor járt a Zala megyében található kis zsákfaluban, Bezeréden, ahol a közösség 2500 őshonos facsemete elültetésével járult hozzá a biogazdaság erdősítéséhez.

Faültetések áprilisban: Albertirsa, Bátonyterenye, Bezeréd, Budapest, Dabas, Darány, Eger, Esztergom, Győr, Győrvár, Imrehegy, Jánoshida, Jánossomorja, Jászberény, Karcag,  Kétsoprony, Kisköre, Kunadacs,  Körmend, Nagymágocs, Mezőkeresztes, Tényő, Törökszentmiklós, Szarvas, Szeghalom, Szekszárd, Szentlászló, Szolnok.

pic

Május

1896-ban nyílt meg Budapesten a Vígszínház. A 127 éves évfordulót mi mással ünnepelhettük volna meg, mint egy közös faültetéssel a társulat tagjaival. A jó hangulatú ültetésen legkevesebb ennyi, de inkább több fát ültettünk a budapesti Szöcskeréten.

Faültetések májusban: Abaújkér, Ászár, Andocs, Budapest, Csabdi, Gesztely, Kalocsa, Kecskéd, Kistelek, Putnok, Recsk, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kunbaja, Sajószentpéter, Szentbalázs, Tabdi, Tiszaújváros, Tolna, Magosliget, Nagyatád, Nemesvámos, Nyírlugos, Nyírmada, Vásárosnamény.

pic

Június

A Budapest Bike Maffiaval közösen Ehető Kertet telepítettünk az Aszódi utcai Szállás vadregényes udvarán és június 10-én megtartottuk a VIII. Országos Találkozó & nyílt családi napunkat a Grundon.

Ültetünk és Éltetünk! Az országos faültetések után júniusban elindítottuk a szeptember elejéig tartó intenzív éltetési szezont! 

Az éltetés során év első felében ültetett csemetéket támogattuk vízzel, mulccsal, támasztékkal, attól függően, hogy hol, mire volt éppen a legnagyobb szükség.
 

pic

Július

A nyári forróságra való tekintettel elindítottuk az első Famentő Autó Kampányunkat. Részletek >>>

A célunk változatlan: egy olyan elektromos autó beszerzése, ami nem csak vizet szállít, hanem tápanyagot, faápoló szerszámokat, szakembereket – ez az autó ott segít, ahol leginkább szükség van rá, hiszen napról-napra járjuk az ültetéseinket és folyamatosan figyeljük a fák, bokrok állapotát, így tudunk gyorsan segítséget nyújtani.

Július 8-án szűk családi körben, egy vén diófa alatt megünnepeltük a 4 éves születésnapunkat, miközben persze megváltottuk a világot!

pic

Augusztus

2 millió fának kerestünk helyet!

Tudjuk, hogy a faültetéshez pár nélkülözhetetlen összetevőre szükség van: Ültető emberekre > facsemetékre, a facsemetékhez hozzáférés miatt legtöbbször > pénzre, de mindenek felett > földterületre!

Mekkora helyen fér el 2 millió fa? Ökölszabályként elfogadhatjuk, hogy 250 hektár elegendő. 
Felhívásunkra sokan jelentkeztek, közel 30 hektárral tervezhetünk, így ismét találtunk olyan területeket, ahol folytathattuk faültetéseinket. 

Ha van olyan földterületed, amit szívesen felajánlanál, ezen az oldalon megteheted: 

10 millió Fa – Földterület felajánlás, klikk!

A lenti képen Hikmet Kaya, török erdőmérnök látható, kezében a háta mögött látható terület fényképével. Csakhogy a csupasz észak-törökországi táj fotója 1978-ban készült. A kopár vidék helyén ma már, az ő és csapata 30 millió csemetés ültetési munkája eredményeként, hatalmas dús erdő terül el. 

pic

Szeptember

A Főkerttel közös piknikünkön a budapesti Feneketlen tónál egy Égig érő füzfa ültetéssel nyitottuk meg a 2023-as őszi ültetési szezont. Egy laza, nyugodt, szombati napon találkoztunk, ültettünk és beszélgettünk. 

Ebben a hónapban a 10 millió Fa, K&H Bankkal közös országos ültetés sorozata, a K&H Hűsítő ligetek program elnyerte az Év Jó Ügye – Green Awards-díjat! 

Egy pillanatra megálltunk, szusszantunk egyet és a díjtól függetlenül elégedetten nézünk vissza: 2022 novembere és 2023 júniusa között 100 iskolában, óvodában és bölcsődében összesen 555 fát és 1100 cserjét ültettünk el, így a gyerekek néhány év múlva lombos fák árnyékában játszhatnak, pihenhetnek!

Faültetések szeptemberben: Budapest.

pic

Október 

Elkészült a 11. Miyawaki mini-erdőnk, Budapest XVIII. kerületében, Pestszentlőrincen.

210 fa, 70 cserje került elültetésre. 35 lelkes segítőnek nem egészen 90 percre volt szüksége, hogy megszülethessen egy új minierdő.

Faültetések októberben: Budapest, Baja, Kápolnásnyék, Velence.

pic

November

Ehető Kertet ültettünk a  Kőbánya úti Menedékhelyen. Ültetéseink mindig összefogásból jönnek létre, ebben a közösségi faültetésben a menedékhely BMSZKI kőbányai úti részlegének dolgozói és lakói, a MrSale Öltönyüzlet vásárlói és dolgozói, xforest.hu klimamagazin és a 10 Millió Fa önkéntesei vettek részt.

15 gyümölcsfát és számtalan cserjét ültettünk, és segítettünk a kertben másban is!

Elindult a “Több fát az iskolába!” kampányunk Részletek >>>

Erdősítés Maglódon -1250 csemete! Csertölgyek, kocsánytalan tölgyek, mezei szilek, vadkörték, cserszömörcék és kecskerágók adták az alapját ennek az új telepítésnek!

22-én este, talán beváltva a kezdetek hónapjainak ígéretét, egy elsőként csak nekünk dedikált díjat, a SUPERBRANDS Zöldinnováció díját vehettük át az üzleti élet meghatározó szereplői előtt.


A GreenGo carsharing szolgáltatóval régóta ültetünk együtt, most novemberben, Budapesten, a XII. kerületi Gesztenyés Kertben ültettünk el egy Miyawaki mini-erdőt.

Még nyár végén keresett meg minket a Diverzitás Alapítvány egy szintrópikus agrárerdészeti rendszerű gyümölcsös telepítésének támogatása céljából. 

Faültetések novemberben: Budapest, Izsák, Gödöllő, Győr, Kaposvár, Kecskemét Küngös, Nyírbátor, Szeged.

pic

December

Erdősítés a szívügyünk: Mátyásföldön 1500 csemetével gazdagítottuk a tájat, útjára indítva egy újabb erdőfoltot. Elsősorban csertölgy, kocsányos tölgy, vadkörte, mindenféle juhar és kökény került a földbe.

A monorierdei, 8800 fából állóligetes erdő telepítésünk megkezdéséről az ATV is beszámolt. A helyi önkormányzat által felajánlott két, 20×30 méteres körbekerített területen 800 fát ültettünk el ligetes elrendezéssel.

Mint az ország többi részén történő erdősítéseinknél itt is szem előtt tartottuk a fő célunkat:

természetes módon vagy ahhoz nagyon közeli módszerekkel visszaerdősítünk, mindig figyelve a termőhelynek megfelelő, vegyes fafajú, őshonos erdőállomány létrehozására.

Még ezekben a napokban a  Gellérthegyi Lakók Érdekvédelmi Egyesületével és Főkerttel közösen egy gyümölcsös alapjait teremtettük meg a Gellérthegyen, 17 darab gyümölcsfa elültetésével.

K&H Állatbarát ligetek pályázat meghirdetése

A K&H Bankkal közösen megvalósított, Green Awards díjjal elismert K&H Hűsítő Ligetek programot
továbbfejlesztve 2024-ben elindulhat az állatbarát ligetek növekedése!

Célunk, hogy változatos növényekkel és állatlakhelyekkel növeljük a zöld felületet, támogassuk a biodiverzitást a köznevelési intézmények udvarán, valamint formáljuk a gyermekek környezetvédelmi szemléletét.

A programra pályázat útján jelentkezhetnek a magyar általános iskolák, középiskolák és óvodák.

A pályázatra 2024. január 25-én, 16 óráig lehet jelentkezni a https://allatbaratligetek.hu/ oldalon

Kedvenc karácsonyi ajándékunk idén is a: Legyen erdő a fa alatt! elismerő – ajándékoklevéllel támogatott faültetésünk. Bárkinek ajándékozhatsz egy faültetést. te beszállsz, mi pedig vállaljuk, hogy a karácsonyt követő évben elültetjük az ajándékfát Magyarországon.

Faültetések decemberben: Budapest, Monorierdő.

pic

forrás: 10 millió Fa

Előző cikk

IKEA Magyarország +11% forgalom

Következő cikk

LUNZ Hub - a nettó nulla kibocsátó földhasználat érdekében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések