FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

100 jószívű céget keresünk

10 millió Fa Alapítvány: Eddig 50-nél több jó ember jelentkezett a rendszeres hozzájárulókat kereső kampányunkban, aminek nagyon örülünk. Akadnak azonban még bőven kiadó helyek az 1000 jó emberes csapatban!

Viszont képzeljétek, bejelentkezett egy JÓSZÍVŰ CÉG a kampány hatására. Ők is a Bezerédi legelőerdő fáinak megvásárlásába szállnának be.

Akadnak évek óta visszatérő partner cégeink is. A legkitartóbb és legelkötelezettebb a Smart Deployment Kft, ugyanis ők voltak az elsők, akik tartós hozzájárulásra kötöttek velünk megállapodást.

2020 óta működünk együtt és a szerződésünk értelmében még két évig biztosan együtt dolgozunk!

Dávid a cég vezetője eddig sosem kérte, hogy hírt adjunk róluk, most azonban ő is és mi is úgy éreztük, a jó példát meg kell mutatnunk, hátha ragadós lesz.

100 jószívű céget keresünk tehát, amelyek nem csak egyszer szállnak be faültetésbe, hanem valamilyen időtávra el is köteleződnek. Érdemes ebbe az illusztris társaságba bekerülni, ahol a napelem22-őn túl a teljesség igénye nélkül még visszatérő ültető partnerünk az Erste Bank, a Gránit Bank, a GreenGo Budapest, a @Henkel, a K&H Bank, a Mastercard, a One Tree Planted és a Unicum

forrás: 10 millió FA

Előző cikk

Fenyőfák szervezett gyűjtése

Következő cikk

Erdészeti szakszemélyzet jogosulti alapképzése és vizsgáztatása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések