FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Támogatott tanácsadás

Kiaknázható lehetőségek nyílnak a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig felhasználható hazai támogatási forrásait tartalmazó Stratégiai Tervében az ágazatban tevékenykedő szakmai szervezetek számára is. Az egyedi tudásátadási és tanácsadási szolgáltatások támogatására irányuló új pályázati konstrukciók várhatóan a nyáron jelennek majd meg – ismertette Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

Juhász Anikó kiemelte, hogy várhatóan 2024 nyarán jelennek meg az „Egyedi tudásátadási szolgáltatások támogatása” és az „Új tanácsadási szolgáltatás indítása” című pályázati felhívások. A felhívások kedvezményezettjei – az eddigi kör kibővítésével – az egyéni szaktanácsadók és tanácsadó szervezetek mellett immár a szakmai-, szakmaközi és tenyésztő szervezetek is, amennyiben tanácsadási tevékenységgel segítik a jövőben az ágazatukban dolgozó gazdálkodókat, a tagjaikat és nem tagjaikat egyaránt.

Mindkét felhívás a tudástranszfer megvalósulását támogatja a mezőgazdaság, az erdészet, és az élelmiszeripar területén. Ugyanis cél, hogy az igényeknek leginkább megfelelő, a speciális szükségletekre reagáló tudásátadási szolgáltatásokat biztosíthassanak az ezzel foglalkozó szervezetek, amelyek elősegítik a hatékony gyakorlati alkalmazásokat és az innovációt, a gazdasági versenyképesség növelését, figyelembe véve a fenntarthatóság, környezet-, klíma- és talajvédelem, illetve az erőforrás-hatékonyság követelményeit is – sorolta a helyettes államtitkár.

Juhász Anikó közölte, hogy a támogatással lehetőség adódik a szervezeteknek a tudásátadási, innovációs és digitalizációs szolgáltatásaik korszerűsítésére is. Az Új tanácsadási szolgáltatás indítása című felhívással a szervezetek számára megnyílik a támogatás igénybevételnek a lehetősége olyan kiemelt tématerületeken, mint a környezet- és klímavédelmi ismeretek megerősítése vagy a generációs megújulás, a KAP stratégiai tervben meghatározott követelmények, az antimikrobiális rezisztencia leküzdése, a kockázatmegelőzés és –kezelés, az innovációs támogatás, a digitális technológiák, a fenntartható tápanyag-gazdálkodás, valamint a foglalkoztatási feltételek, munkáltatói kötelezettségek területén. Az új független tanácsadói szolgáltatások létrehozására irányuló projekt megvalósítása 5 évre szóló, egy egyösszegű általány összeggel támogatható, és elsősorban a szükséges eszközök és képzettség kialakítására irányul majd – tette hozzá.

Az Agrárminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa azokat a szakmai szereplőket, akik az agárvállalkozásokat, a gazdálkodókat minél jobb minőségű tudáshoz és információhoz juttatják, hiszen ez elengedhetetlen az ágazat versenyképességéhez, a gyorsan változó környezethez való alkalmazkodáshoz.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Jövőnk biztosítása - faiparos szemmel

Következő cikk

Krepuska Emlékexpressz



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések