FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetések – Kalaznó, Udvari

Fotók: Makovics Kornél

A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy, amelyért a jövőben helyi és országos szinten egyaránt tenni kell – hangsúlyozta dr. Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője Kalaznón. Hasonló gondolattal nyitotta meg a rendezvényt dr. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese Udvariban. Mindkét Tolna vármegyei településen a kereszténydemokraták polgármester- és képviselőjelöltjei találkoztak egymással közösségépítő napon.

Kalaznón tizennégy település polgármesterei és polgármester- valamint képviselőjelöltjei ragadtak kapát és ásót, hogy gyümölcsfákat ültessenek. A rendezvényt a település polgármestere, Mayer-Kovács Mónika nyitotta meg, aki elmondta, a 700 éves Kalaznó a vármegye második legkisebb települése, ennek ellenére sok olyan kinccsel rendelkezik, mely vonzóvá teszi az itt lakók és az idelátogatók számára. Több beruházást is sikerült megvalósítaniuk sikeres pályázatok segítségével, amit külön megköszönt a kormánypárti országgyűlési képviselőknek.

A jó fa jó gyümölcsöt terem

Dr. Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője testvéri szeretettel köszöntötte a megjelenteket a böjti időszakban. Mint mondta, bízik benne, hogy a június 9-i választásokon az Isten, haza, család egysége – mely a kereszténydemokraták hitvallása – meggyőzi majd az embereket arról, kire kell szavazni, és legyőzik a sötétség erőit.

Orbán Attila, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke azt hangsúlyozta, a jó fa jó gyümölcsöt terem. 

Kiemelte, a kezdeményezésnek három fontos célja van: a teremtett világ védelméért való tenni akarás, az aktív cselekvésre való felhívás, valamint a figyelemfelkeltés. A programsorozat közvetlen célja pedig a közösségépítés – fűzte hozzá. Hisznek abban, hogy a most elültetett gyümölcsfák egészséges gyümölcsöt teremnek, vissza fognak ide jönni, hogy lássák, hogyan növekednek a fák, fűzte hozzá. Aki fát ültet, az hisz abban, hogy gyerekeinek, unokáinak, a jövőnek dolgozik, mondta Orbán Attila.

A beszédek után hangulatos műsort adtak elő a györei Kosnás család tagjai – a szülők és két gyermekük –, akik bukovinai táncot jártak.

A vármegyében 30 KDNP-s polgármester- és képviselőjelölt van

A faültetés közben alkalmunk nyílt néhány polgármesterrel és képviselőjelölttel is beszélgetni. Andrási Zoltánné varsádi polgármester elmondta, 2002 óta irányítja a települést, tervei közt szerepel, hogy a következő ciklust is megpályázza. Varsádi születésű, így jól ismeri a helyiek gondjait. Sok még a teendő, szeretné ezeket megoldani.

Néth Gyula Kistormásról érkezett, ő falugondnok a településen, és képviselőként szeretné megmérettetni magát. Mint mondta, a legfontosabb feladat lesz a falu további fejlesztése, hogy a fiatalok ne menjenek el onnan.

Mayer Zoltán kalaznói képviselőjelölt, vállalkozó, mérnök a végzettsége. Azt mondta, sokat pályázik az önkormányzat, hogy fejlődni tudjon a település, így a pályamunkák előkészítésében, műszaki ügyekben napi szinten is sokat tudna segíteni.

Több polgármester is újraindul a választáson

Greifenstein József, Kölesd jelenlegi polgármestere is indulni kíván a júniusi helyhatósági megmérettetésen. Elmondta, sikerült utakat, az óvodát felújítani, szeretnének egy bölcsődét, lenne rá igény bőven. Ezt már a következő ciklusban lehetne megvalósítani.

Klubecz Istvánné jelenleg Nagyszékely polgármestere, és ő is indul a júniusi választáson. Aláhúzta, ahhoz képest, hogy Nagyszékely zsáktelepülés, jól ellátott falu. Van alsótagozatos iskolája, óvodája, egy jól működő mezőgazdasági programja, melynek során nagyobb tételben termelnek káposztát, burgonyát, zöldségeket, melyeket részben értékesítenek, feldolgoznak. A jövőben pedig utak építésére, a ravatalozó és más ingatlanok felújítására lenne szükség.

Udvariban is gyümölcsfákat ültettek

A kalaznói faültetést követően Udvariban folytatódott a program, ahol Peszt Attila polgármester köszöntötte a vendégeket, és mutatta be a falut. A díszvendég, dr. Harrach Péter, KDNP frakcióvezető-helyettese mondott ott rövid beszédet. 

Kiemelte, hogy a teremtésnek az ember ugyanúgy részese, mint a természet, és az embernek nemcsak a szabadság adatott meg, hanem a felelősség is, amellyel tennie kell a természetért. 

forrás: TEOL 03-20

Előző cikk

Bölcs vízgazdálkodás a Dráva mentén

Következő cikk

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések