FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Woodscraper Wolfsburg

Április 8-án Wolfsburg főpolgármestere személyesen adta át az építési engedélyt a megrendelő, a projektfejlesztő és a tervező triónak a Woodscraper projektre: két közvetlenül egymás mellett álló, tizenkét emeletes, faszerkezetű magasházra, amelyekben 106 szociálisan vegyes lakhatást biztosító lakás található közel 8000 négyzetméternyi lakóterületen.

Az új “Hellwinkel negyedben”, a város keleti szélén található. Wolfsburg városa – amelyet 1938-ban a Volkswagen gyár telephelyeként alapítottak – 2012 óta lakásépítési offenzívát folytat, amelynek célja 6000 új lakás létrehozása.

A “Woodscraper” projekt más szempontból is érdekes. A bochumi szociális-ökológiai GLS Bank először lép fel építtetőként. Érthető módon úgy véli, hogy az éghajlatvédelemnek szociálisan is igazságosnak kell lennie, vagyis a lakásoknak fenntarthatónak és megfizethetőnek kell maradniuk. Az épületeknek teljes életciklusuk során több CO2-t kell megkötniük, mint amennyit kibocsátanak – ezt mindenekelőtt a körkörös építés stratégiája biztosítja. Az épületek szükség esetén könnyen átalakíthatók, élettartamuk végén pedig elemeire bonthatók.

A wolfsburgi Woodscraper építése várhatóan idén májusban kezdődik. Még nem tudni, hogy a helyi autóipar, amely a sorozatgyártást éppúgy ismeri, mint a faépítést, kész-e teljesíteni a környezetbarát ipari termékekkel szemben támasztott követelményeket.

szerk/ford: Tóth János, forrás: Woodscraper

Előző cikk

Véget ért a faültetés hónapja

Következő cikk

Településfásítás - Hajmáskér




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version