FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Tamási Vállalkozói Klub

Fotók: Horváth Csaba (Gyulaj Zrt.)

Tamási városban a nagyvállalkozások tulajdonosai, ügyvezetői, igazgatói, vezérigazgatói és a pénzintézetek vezetői létrehozták a Tamási Vállalkozók Klubját. A klub célja az is, hogy mindig más vállalkozásnál időközönként találkozzanak és az összejövetelek során megismerjék az adott házigazda cég tevékenységét, munkáját, szervezeti felépítését, sikereit, nehézségeit és az adott vállalkozás működését, a szakmai ágazatában betöltött szerepét, a Tolna vármegyei, az országos és a nemzetközi térben való működését.

A soron következő házigazda cég a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. volt. A vendéglátó cég a festői Lengyel Annafürdői völgyben, erdőségben a cég tulajdonában lévő Erdei Iskola és Turisztikai Központjába hívta és várta a Klubtag vállalkozásoknak a vezetőit, nagyrabecsüléssel fogadva őket.

A házigazda állami vállalat, a Gyulaj Zrt. nevében és képviseletében Gőbölös Péter vezérigazgató köszöntötte a vállalkozás vezetőket, majd előadásában ismertette a céget és működési környezetét.

A prezentációjában történelmi kitekintéssel beszélt az erdészeti ágazatot, az erdőgazdálkodási tevékenységet szabályozó 250 éves magyar erdőtörvények sajátosságairól, az erdész szakoktatás alakulásáról a selmecbányai gyökerektől indulva. Ismertette a hazai erdőterületek elmúlt évszázadban bekövetkezett alakulását, az állami erdészeti portfóliót és a részvénytársaságok tevékenységét.

Kiemelte, hogy az állami erdőkezelési modell alapja, hogy a fenntartható (tartamos) módon megtermelt faanyag hasznosításának eredménye fedezi a közcélú feladatok ellátását, többek között a klíma-, természetvédelem és az erdei turizmus.

Bemutatta a cég Tolna vármegyei értékmegőrző tevékenységét, a vagyonkezelt erdőségek jelentőségét, azok ökológiai szerepét, a lakosság számára a fenntartott erdők által nyújtott szolgáltatásokat.

A tolnai tájtörténeti összefüggések mellett megvilágította a cég korábbi nagybirtok rendszereken (pl. Esterházy, Apponyi, stb.) való működését és az erdőállományok évszázadokon átívelő megőrzésének felelősségét.

Beszélt a klímaváltozásról és annak a negatív hatásainak kompenzálását célzó erdészeti saját fejlesztéseikről és a természet fokozott védelme érdekében végzett erőfeszítésekről.

A céget szervezeti működésében és ágazatonként is bemutatta. Felvillantotta a Gyulaj Zrt. közössége által elért hazai, nemzetközi díjakat és elismeréseket.

A vezérigazgatói bemutató után élénken érkeztek, záporoztak a kérdések és a hozzászólások, amely során érdekes és nagyon értékes beszélgetés alakult ki a cégvezetők, tulajdonosok között.

A kérdésekre adott vezérigazgatói válaszok és érvelések után Gál László erdőművelési és ökoturisztikai ágazatvezető röviden bemutatta a Lengyel Annafürdői erdei iskolát és a kapcsolódó objektumokat, majd a cég kisbuszaival a vállalkozói társaság a Szentkúti Kunyhó és Ökoházhoz utaztak, amelynek történetét, létrehozását és működését a helyszínen az ágazatvezető részletesen ismertette, kiemelve az épület szerepét a környezetvédelem oktatásában az erdei iskolai programok során.

A vállalkozói klub tovább utazott a Wosinsky sánchoz, ahol sok ezer éves történelmi és régészeti – rendkívül érdekes – áttekintést adott a földvárról, annak építéséről Horváth Csaba erdőművelési és fahasználati műszaki vezető a Gyulaj Zrt. területileg illetékes erdészeti egységének, a Hőgyészi Erdészet képviseletében. A korábbi prezentációban elhangzott klímaváltozás negatív erdészeti hatásait az erdőben, gyakorlatban az erdőművelési ágazatvezető ismertette és azokat a speciális erdészeti génmegőrzési célokat, amelyek irányában a cég hosszú évek óta úttörő fejlesztéseket, vizsgálatokat és ezek alapján hosszú távú beruházásokat hoz létre.

Ezt kiegészítve és folytatva a régészeti helyszínen állva, a felettük álló erdőállományokat bemutatva, a műszaki vezető az olasz és molyhos tölgy erdészeti génmegőrzésének a tervezését és gyakorlati végrehajtási munkálatait is bemutatta.

Ezután megnéztek egy kocsányos tölgy géngyűjteményt, ahol a vendégek átlátható és jól érthető betekintést kaptak – a vezérigazgató, az ágazatvezető és a műszaki vezető erdőmérnökök részéről – a vendéglátóiktól ennek a munkának a fontosságáról, és a jövőbeli nagyon nagy jelentőségéről, a távlati felbecsülhetetlen értékéről. A helyszínen sorjáztak a kérdések és a vendégek a cég erdészeti génmegőrzési tevékenységéről elismerően nyilatkoztak.

Zárásként Lengyel Annafürdőn a közös ebédnél kötetlen, ugyanakkor értékes beszélgetés alakult ki.

forrás: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Previous Article

Agrárminisztériumba beolvadt NFK elérhetőségei

Next Article

Probléma az erdei hulladéklerakás




(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…
Exit mobile version