Egy olyan intenzív feladatdömping, mint például az agrártámogatások éves kifizetési kérelmeinek benyújtása, valamint a korábbi kérelmek elbírálásának finise óhatatlanul a tapasztalatok összegzésére sarkallja a közreműködőket.
Bennünket kollégáimmal idén az elutasított erdészeti támogatások nagy száma gondolkodtatott el. Különösen az, hogy a legtöbb esetben az elutasítás oka nem is a támogatott tevékenységek terepi végrehajtásának a minősége, hanem a kifizetésigényléshez kapcsolódó adminisztratív feladatok elmulasztása, vagy hiányos végrehajtása. Egy-egy melléklet megfelelő minőségben történő elkészítésén vagy benyújtásán sok esetben milliós kifizetések maradhatnak el.
Tudjuk, a sok elvárt adminisztráció a gyakorlatban tevékenykedők számára feleslegesnek tűnhet, sőt talán az is. Tudjuk, a pályázati felhívások, támogatási okiratok sokszor terjengősek és bikkfanyelven vannak megfogalmazva, ember legyen a talpán, aki megérti a leírtakat. Tudjuk, a kérelmeket feldolgozó hivatal a kákán is csomót keres (vagy csak következetesen szigorú?). Ezek ellenére tény, hogy a mulasztásoknak károsultjai vannak, ami – higgye el mindenki – azoknak is nyomasztó, akik a gazdán kívül közreműködtek a támogatási folyamatban.
Az erdőtörvény előírja, hogy azok az erdőgazdálkodók, akik nem szakemberek, az erdőgazdálkodási tevékenység szakszerűségének és jogszerűségének biztosítása érdekében kötelesek munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében szakembert alkalmazni. Amely szakember számára a törvény egyúttal szakmai és adminisztrációs felelősségeket is rögzít.
A törvényi kötelezettségek nagyobb erdőgazdálkodók esetében általában a jogalkotó eredeti szándékai szerint teljesülnek, az erdőgazdálkodási munkák szakszerű végrehajtását és adminisztrációját az alkalmazott erdésztechnikusok és erdőmérnökök szervezetten, megfelelő minőségben ellátják.
Kisebb erdőgazdálkodók esetében azonban ugyanezt sok tényező befolyásolhatja. Az erdészeti szakirányítás alapvetően nem olcsó mulatság. Ennek költségei ma szinte kizárólag az erdőgazdálkodókat terhelik, az egykor volt állami szakirányítási támogatásra rég nem számíthatnak az érintettek.
A magánerdőkben folytatott erdőgazdálkodás pedig összességében alacsony jövedelmezőségű tevékenység, hiszen az erdőgazdálkodó szinte csak a faanyagból származó jövedelmekre számíthat. Az erdők eszmei értéke ugyan jellemzően magas, a társadalom számára nyújtott ökoszisztéma szolgáltatásai pedig sokrétűek, de ezek biztosítását az eddigi gyakorlat szerint senki nem honorálja az erdőgazdálkodók számára.
Nem meglepő tehát, hogy az erdőgazdálkodók sokszor a kelleténél fukarabbul bánnak a ritka forintjaikkal. Ezzel arányban a szakember közreműködése gyakran csak a kötelező minimum szintjét éri el.
Sok tekintetben még rosszabb a helyzet az erdőtelepítések, és azok támogatása esetében. A korábban mezőgazdálkodással foglalkozó gazda részére egy erdőmérnök elkészít egy erdőtelepítési tervet. Az erdőtelepítés megvalósítása során azonban, különösen az első időszakban, amíg erdőről és szakember-alkalmazási kötelezettségről még nem beszélhetünk, – hiába a tetszetős támogatási összegek – a szakmai közreműködés a legtöbb esetben elmarad.
És itt jönnek a bajok. A támogatási projektek menedzselése az erdészeti jogszabályok szerint erdők esetében sem kötelezően ellátandó szakirányítási feladat. Ergo, ha az erdőgazdálkodó vagy az erdőtelepítő külön nem kéri, és külön nem fizeti meg, márpedig az előbbiek miatt ez gyakran előfordul, akkor arra nem kerül sor. Az erdőgazdálkodó ilyenkor magára marad a szakmai tartalmakkal is bőven megfűszerezett feladattal, …, és hibázik, aminek következtében súlyos százezrektől, sőt millióktól esik el.
Ki a hibás? Nem tudjuk biztosan. Talán az erdők jóléti szolgáltatásait ingyen élvező társadalom, a közérdekű szakmai közreműködést előíró, de ahhoz forrást nem rendelő állam, a pályázati felhívást felületesen megfogalmazó apparátus, a szőrszálhasogató hivatal, a felelőtlen gazdálkodó, az egzisztenciális okok miatt meghasonló szakember és folytathatnánk még a szándékosan kisarkított, szarkasztikus felsorolást.
Ehelyett azonban gondolkodjunk inkább a nyilvánvaló rendszerhibák elhárításán! Azért, hogy közel négy évtizeddel a hazai erdők majdnem felének privatizációja után megelégedéssel nyugtázhassuk végre, a jelentős közérdekű szolgáltatásokat nyújtó magánerdők tulajdonosai, gazdálkodói, ha szükségük van rá, akkor nem engedjük el a kezét. Sem a társadalom, sem az állam, sem a hivatalok, sem pedig az erdészek.
forrás: NAK / Szalai Károly
