FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Otthonfelújítási Program 2.0

kép forrása: Getty Images

Lassan halad a július 1-je óta elérhető, az 1991 előtt használatba vett családi házak energetikai korszerűsítésre igénybe vehető otthonfelújítási program (RRF-REP-10.13.1-24) az adminisztráció bonyolultsága miatt. A kormány szeptember végén jelezte, hogy lazítana a program feltételein, meg is jelent ezen a héten a „társadalmi egyeztetése” az új felhívásnak. Nagy újdonság, hogy az 1991-2006-ban használatba vett ingatlanokra is kiterjesztenék a programot, továbbá eltörölnék a jövedelmi megkötéseket, 3-3 millió forintban egységesítve a hitel és a támogatás maximális összegét. Tartogat azonban szigorításnak tűnő változásokat is a tervezet.

Társadalmi egyeztetés szűk körben?

„A héten társadalmi vitára bocsátotta a kormány a júliusban indult lakossági energiahatékonysági támogatás módosított tervezetét. Ezt november 7-ig bárki véleményezheti a palyazat.gov.hu oldalon” – hívta fel a figyelmet közleményében Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke, emlékeztetve, hogy egy másik, vidéki otthonfelújítási programot is bejelentett tegnap a kormány.

A héten megjelent felhívás lényeges változásokat hozhat a júliusban indult energiahatékonysági otthonfelújítási programban, hiszen kiterjeszti a támogatható családi házak körét, egységesíti a támogatási összeget, és egyszerűsíti az igénylés folyamatát.

Várható változások: nem csak könnyítés van a tervezetben

Az alábbiakban Juhász Attila közlésére hagyatkozva mutatjuk be a várható változásokat és változatlanul maradó feltételeket:

  • alap jogosultsági feltételként megmaradt a legalább 30 százalékos primerenergia megtakarítás elérése, melyhez szükséges energetikus által kiállított energiatanúsítvány az előtte-utána állapotról,
  • a legfontosabb változás, hogy eddig csak az 1991 előtt épült családi házak energiahatékonysági célú felújítása volt támogatható, ezt most kiterjesztenék a 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott ingatlanokra is. A változtatás az ÉVOSZ elnöke szerint indokolt, mert 1991 és 2007 között, még vélhetően több tízezer olyan családi ház épült, amely energetikai szempontból nem korszerű: 2007-től szigorodott az átadott épületekkel szembeni energiahatékonysági elvárás, azelőtt csak kevesen vagy jellemzően maximum 4-5 cm vastagságban alkalmaztak homlokzati szigetelést, a három rétegű nyílászárókról pedig meg jószerével nem is hallottunk. Ez a módosítás jelentősen megnövelheti az igénylők körét,
  • a támogatás mértéke egységesedik, sem járások, sem a tulajdonosok jövedelmi helyzete nem fog számítani a tervezet alapján, mindenki egységesen az 1M Ft-os önerő mellé maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és ugyanennyi kamatmentes hitelt vehet igénybe – ez a módosítás lényegesen átláthatóbbá teszi a feltételrendszert, bár a bankok a hitelkérelem elbírálásához továbbra is kérnek majd jövedelem igazolásokat” – mondja Juhász Attila,
  • a kiírás „végképp száműzi” a pályázatból a fosszilis tüzelőanyagú fűtőberendezéseket, azaz a gázkazánokat,
  • a korábbi 108 milliárd forintos támogatási keretösszege lecsökkent összesen 73 milliárd forintra, vélhetőleg ennyi maradt az eredeti keretből az eddig befogadott kérelmek után,
  • a keretösszeg nagyságrendileg kétharmadát az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójára azaz a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarországon megvalósuló projektekre lehet fordítani,
  • megmaradt a tervezetben az építési kulcstermékek fogalma, azaz néhány termékkör esetében a hazai gyártású építőanyagok kötelező felhasználása, de igen komoly változás, hogy kikerült a tervezetből az ofp.emi.hu oldalon nyilvántartott Kivitelezői (szállítói) Regisztrációs Lista. Ez csökkentheti a kivitelezőkre háruló adminisztrációs terhet, ugyanakkor kikerül a rendszerből egy fontos szűrő.
  • megszűnhet a 75 százalékos előleg-lehívási lehetőség is, enélkül a forrás nélkül azonban sokan nem fognak tudni belevágni a felújításba, ezért az ÉVOSZ szerint érdemes lenne megtartani a kivitelezői regisztrációt a programban, és az ahhoz kapcsolódó előleg lehívási lehetőséget, hiszen ez korábban sem volt kötelező feltétel, mégis elsősorban az előleg lehívása miatt az elmúlt hónapokban több mint 1000 építőipari vállalkozás tudott regisztrálni az ÉMI weboldalán.

A program eddig érvényes feltételeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

A kétféle otthonfelújítási program előnyei és hátrányai

Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program

Előnyök:

  • az ország teljes területére érvényes,
  • nincs gyermek meglétéhez, vagy vállalásához kötve igénybe vétele,
  • 50% előleg lehívható,
  • a hitel kamatmentes, és nem terheli jelzáloggal az ingatlant,

Hátányok:

  • kizárólag energetikai korszerűsítésre lehet igénybe venni,
  • kötelező banki hitelt felvenni,
  • bonyolultabb adminisztráció, és a hiteligénylési folyamat,
  • van rendelkezésre álló felső keretösszeg, így időnyomás nehezedik a lakosságra,
  • kötelező energetikus igénybevétele,

Vidéki Otthonfelújítási Program

Előnyök:

  • mivel ez a kormány 21 pontból álló gazdasági akció tervének a része, az feltételezhető, hogy nem lesz felső korlát a keretösszegben és ez minimum a 2025-ös évben kitart, a 2026-os választásokat figyelembe véve akár 2026-ban is.
  • a felújítások széles körére alkalmazható,
  • egyszerűbb igénylési folyamat,
  • nem kötelező igénybe venni banki hitelt,

Hátrányok:

  • kizárólag az 5000 főnél kisebb lakossággal rendelkező településeken vehető igénybe,
  • hitel igénybevétele esetén (amely nem kötelező) jelzálog kerül az ingatlanra, 3 százalékos fix kamatozású konstrukcióval kell számolni,
  • ha nincs hitelfelvétel, abban az esetben utófinanszírozott a támogatás, így a teljes beruházási összeggel rendelkezni kell,
  • bár Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján konkrétan nem hangzott el, a korábbi otthonfelújítási támogatás logikája miatt feltételezhető, hogy az új programban is legalább egy gyermek neveléséhez, vagy gyerekvállaláshoz lesz kötve a támogatás igénybevétele.

A 2021-2022-ben élt otthonfelújítási támogatás feltételeit alábbi táblázatunk tartalmazza, jórészt ezeket hozná vissza a kormány az 5000 fő alatti kistelepüléseken, a 3 millió forintnyi maximális támogatásból a háztartások által még le nem hívott összeg erejéig. A kétféle otthonfelújítási program tehát egymás mellett futna tovább.

forrás: portfolio 10-31

Előző cikk

EUDR - illetékes hatóság kijelölése

Következő cikk

Faipari szervezetek újabb EUDR állásfoglalása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version