Finnországban, Levi városa melletti erdőben rendezték a 7. Faölelés Világbajnokságot, 2026. augusztus 22-én. A világ minden tájáról érkező résztvevők gyorsaságukkal, elhivatottságukkal és szabadstílusú bemutatóikkal mutatták be tudásukat.
A verseny – a maga mulatságos módján – alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre és arra, hogy a fák és erdők jó közérzetet tudnak kialakítani az emberekben.
A világbajnokság három, teljesen abszurd versenyszámból áll:
Gyorsölelés – kijelölt területen fél perce van a versenyzőknek arra, hogy minél több fát ölelgessenek végig, de van egy megkötés is: egy ölelésnek legalább öt másodpercig kell tartania.
Kreatív ölelés – egy adott fa minél kreatívabb pózban való megölelése, legfeljebb egy percig.
Freestyle – ez a kreatív ölelés továbbfejlesztett verziója, teljesen a versenyzőre van bízva, hogy hogyan öleli a fát legfeljebb egy percen át.

Az évente megrendezésre kerülő eseményt a finn sarkvidéken található Levi HaliPuu erdőben tartották.
Viszonylag furcsa, de az idei megmérettetésről nem találtunk „hivatalos” beszámolót. Alapos kutatásunk nem vezetett pontos eredményre, mindössze az verseny közvetítésének videója áll rendelkezésre, melyből a következő eredmények hallhatók ki.
A legfontosabb eredmények: Mia (USA) lett a 2026-os világbajnok, Colin (UK) nyerte a gyorsasági, Maritia (IT) pedig a kreatív kategóriát.
Gratulálunk!
Korábbi évek „küzdelmeiről” készült videók:
forrás: World Tree Hugging Association
