FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Fája – hamarosan jelölhetsz

Az Ökotárs 2022-ben is megrendezi a magyarországi Év Fája versenyt. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is az Erdők Nemzetközi Napján indul a jelölés, március 21-én (ami egybeesik az Európai Év Fája vetélkedő brüsszeli díjátadójával is), és május 10-ig, a Madarak és Fák napjáig tart.

Az idei évben is bárki jelölhet – családok, iskolai osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy munkahelyi közösségek is. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez bizonyítja, hogy a fa valóban különleges szerepet tölt be a közösség életében. A versenyben nem a legnagyobb, legöregebb, vagy legszebb fát keressük, hanem azt, amelyik fontos szerepet tölt be a jelölő közösség, és a környéken élők életében.

A nevezéseket a korábbi évekhez hasonlóan idén is online várjuk, a www.evfaja.hu oldalon keresztül. A nevezett fák, illetve facsoportok közül az Ökotárs négytagú szakmai zsűrije választja ki azt a 10 döntőst, amelyekre a közönség a júliustól októberig tartó voksolás folyamán szavazhat – itt dől el, hogy melyik fa nyeri el a címet ebben az évben. Az Év Fája egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amelyet Börzsei Bence faápoló és csapata végez el.

2011. óta a zsűri minden évben kiválasztja a Hős Fát is a döntősök közül. Erre a címre olyan fák vagy facsoportok jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelyek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is.

forrás: ÖkotársAlapítvány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Mennyire természetközeli az európai erdőgazdálkodás?

Következő cikk

WELL Building Standard



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések