FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tovább zöldülnek a települések

A zöldítési program 2020-ban indult, melynek fő célja, hogy a vidéki, 10 ezer lélekszám alatti települések környezeti állapota javuljon, zöldebb, élhetőbb, vonzóbb településekké váljanak. Az EGERERDŐ Zrt. működési területén összesen 8 település igényelt sikeresen sorfákat, köztük, Heréden és Aldebrőn már megvalósult a fásítás. A későbbiekben Egercsehi, Egerszólát, Füzesabony, Gyöngyöstarján, Kerecsend, Szúcs településeken folytatódik a zöldítési program.

A falvak minimum 10, maximum 30 fát igényeltek, összesen 19 féle fafajból (kőrisek, hársak, tölgy, eperfa, díszalma- és körte, platán, stb.), melyeket a KEFAG Zrt. biztosít és szállít a helyszínre. Jellemzően egy-egy település 2-5 fafajból igényelt, amiket a település közterületeire fog elültetni.

Aldebrőn már második alkalommal történt településfásítás, mivel 2023 tavaszától az Agrárminisztérium már a korábban sikeresen igénylő településeknek is lehetőséget nyújt a részvételre. A községben a mai napon 15 amerikai hársat, és 15 db ezüst hársat ültettek a felső temető előtti területre, melyen az önkormányzat dolgozói mellett több kisgyermekes család részt vett.

A családok az ültetéssel örökbe fogadták a sorfákat, felelősséget vállalva a gondozására, ápolására. Felüdítő volt látni, hogy a család apraja és nagyja, a nagymamától, a pici totyogó gyermekig részt vettek az ültetésben. Bízunk benne, hogy ezt a közösségépítő mintát más településvezetők is felismerik, újabb lendületet adva falujuk lakosainak. 

Az Országfásítás keretében megvalósuló programmal továbbra is az a fő célja a kormánynak, hogy a zöld területeket növelje, hiszen azok kulcsfontosságúak a klímaváltozás mérséklése és az épített környezet élőhelyfejlesztése miatt.

Ön is kövesse a zöldülő települések mintáit, és ha teheti, ültessen fát!

forrás: Egererdő Zrt.

Előző cikk

A beporzók megóvása közös kötelességünk

Következő cikk

Erdészeti gépbemutató - meghívó



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések