FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítási Program 2023

2023-ban folytatódik a Településfásítási Program. A harmadik ütemben ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki.

A Településfásítási Program eddigi két ütemében összesen 36 000 sorfát ültettek el több mint 1350 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.


A programban igényelhető fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karókat, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítunk. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, ennek jelképeként minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.
A harmadik ütemben az érdeklődő települések 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig. A listán a különböző települési viszonyok között is sikerrel ültethető fafajok szerepelnek.


A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval indul 2023. január 10-20-a között.

Az online igényléseket 2023. január 23-31 között lehet majd leadni.

A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

forrás: OrszágFásítás

Előző cikk

Fogadás Erdőbirtokosoknak

Következő cikk

Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések