Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), majd az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ) is felmondta a 2009-ben megkötött építőipari kollektív szerződést. A jogszabályi környezet változása és az építési ágazat szétaprózódása vezetett az kiterjesztett kollektív szerződés megszűnéséhez.
![](https://evosz.hu/images/EVOSZ-EFEDOSZSZ.png)
2009. decemberében terjesztették ki az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést, amit akkor még két munkaadói és két munkavállalói szervezet írt alá. A közzétételt követően hatályba lépett jogszabály-módosítások következtében az ÉÁKSZ tartalma időközben elavulttá, alkalmazhatósága kérdésessé vált.
A kialakult – ex lex – állapot sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak nem kedvezett, nem volt világos, hogy az ÉÁKSZ rendelkezései a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) adta keretek között mennyiben és milyen tartalommal irányadóak.
Ezért az ÉVOSZ, majd ezt követően a munkavállalói oldalon egyedül maradt ÉFÉDOSZSZ is felmondta az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést. Az ÉVOSZ azonban, mint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB) munkáltatói oldalát képviselő szervezet elkötelezett abban, hogy a munkavállalói oldallal egy új, mindkét fél részére elfogadható új megállapodás, javaslat jöjjön létre.
Ennek érdekében az ÉVOSZ kidolgozott egy új javaslatot, melynek mentén megkezdődtek a tárgyalások az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjai, az ÉVOSZ és az ÉFÉDOSZSZ között.
forrás: ÉVOSZ, figyelő 05-17