FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hazai munkaerőpiac helyzete

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban sikeresen pályázó, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Prohumán 2004 Kft. ügyvezetőjével, Zakor Sándorral tárgyalt. A megbeszélésen a felek áttekintették a hazai munkaerőpiac rövid és hosszabb távon azonosítható lehetőségeit és kihívásait.

A gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, hogy Magyarországon több mint 4,7 millióan dolgoznak, 2010 óta 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak létszáma, miközben a regisztrált álláskeresők száma történelmi mélypontra csökkent. A gazdasági növekedéshez, az új beruházások megvalósításához azonban tovább kell növelni a foglalkoztatottságot. Nagy Márton hozzátette, hogy a magyar munkahelyeket és a családokat meg kell védeni, ezért a Kormány célja, hogy amíg van magyar munkavállaló, addig magyarokkal töltse fel az álláshelyeket, csak ezt követően merülhet fel külföldi munkaerő alkalmazása.  

Ennek érdekében az Országgyűlés elfogadta a vendégmunkásokról szóló jogszabályt, amely Európa egyik legszigorúbb szabályozása, így Magyarországra vendégmunkások csak rendezett és átlátható módon érkezhetnek, határozott időtartamra. A miniszter hozzátette, hogy csak annyi vendégmunkást fogad be az ország, amennyi üres álláshely van.

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot, amelyben a Prohumán 2004 Kft. is sikerrel pályázott, a Kormány a háború és szankciók okozta gazdasági hatások ellensúlyozása, a munkahelyek megvédése, a vállalkozások versenyképességének növelése és a gazdasági növekedés fenntartása érdekében hirdette meg. A Hitelprogram a jelenlegi magas kamatkörnyezetben a vállalkozások számára rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett elérhető forrást biztosít – forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében pedig legfeljebb 3,5 százalékos szinten.

A Hitelprogramba eddig 2.192 db hitelkérelem érkezett be, amelynek (igényelt összeg szerint) fele volt forgóeszköz-, és fele beruházási hitelkérelem.

A Hitelprogram előrehaladása megfelelő, a megemelt, 1.000 milliárd forintos keretből eddig 862 milliárd forintnyi hitelkérelem került jóváhagyásra, a szerződött hitelek értéke 691 milliárd forintot ér el, míg a kifizetések összege pedig meghaladja a 446 milliárd forintot.

A szerződött ügyfelek 68 százaléka KKV, a szerződött hitelállomány (ügyletérték alapján) 40,8 százaléka a feldolgozóiparhoz, 30,6 százaléka a kereskedelem és a gépjárműjavítás területéhez, 7,4 százaléka pedig a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat területhez köthető.

forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Előző cikk

Magyarország továbbra is kiemelt figyelmet fordít az erdőállomány védelmére

Következő cikk

Teniszpálya fakupolás fedése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Zsibók András [77]

Fájdalommal közlöm, hogy egykori technikumi kedves osztálytársam Zsibók András, aki a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumnak 1982 és…