FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VELUX új raktára, irodaépülete

Új, 6133 négyzetméter alapterületű raktárcsarnokot, valamint kétszintes, 85 négyzetméteres irodaépületet adtak át a VELUX fertődi telephelyén. A most elkészült raktárépület fontos eleme a vállalat perspektivikus szemléletnek és innovatív stratégiájának.

A piacvezető tetőtéri ablakokat gyártó, multinacionális vállalatcsoport legnagyobb közép-európai logisztikai- és elosztóközpontjában megvalósult beruházás kivitelezője a WHB Group volt, a munkálatok tavaly júniusban kezdődtek.

raktárcsarnokot
A VELUX Magyarország Kft. fertődi gyáregysége madártávlatból.  Forrás: VELUX

Az átfogó fejlesztéssorozat több elemében is közreműködik a magyar magasépítő vállalat, emellett számos együttműködésben kivitelezett beruházásban vállal főszerepet. Szintén a fertődi központban nyerte el idén év elején a 26 éves gyártócsarnok rekonstrukciós munkáját és a funkcióváltáshoz illeszkedő átépítését. Ugyanebben a projektben, a fertődi gyártelepen végezték el egy másik gyártócsarnoknak az összekötését az új épületrésszel. 

További beruházásban is együttműködik a WHB a VELUX Magyarország Kft-vel, ők végzik a fertőszentmiklósi új gyártócsarnok generálkivitelezési munkáit is. Itt többek közt egy 14000 négyzetméteres csarnoképület jön létre, valamint egy hozzávetőleg 500 négyzetméter alapterületű, kétszintes irodaépület. A projektben egy tüzivíztározó tó is létre jön, amelynek a környezetében egy parkot alakítanak ki.

A napokban átadott fertődi csarnok avató rendezvényén Szakács Eszter, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében köszönetet mondott a kivitelezésen dolgozó valamennyi szakembernek. Kiemelte, hogy egy új épület mindig jelképe a jövőben gondolkodásnak, a jövőbe vetett bizalomnak. Hozzáfűzte, a most elkészült raktárépület egy fontos eleme annak a perspektivikus szemléletnek és stratégiának, amelyet a VELUX famegmunkálási üzeme számára kidolgoztak és amelyet lépésről-lépésre megvalósítanak. Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: az új épület valamennyi elképzelésüket valóra váltotta és tovább erősítette a kölcsönös tiszteleten alapuló partneri kapcsolatukat a kivitelezővel. 

A kivitelező WHB nevében Menyhárt László területi igazgató köszöntötte az ünnepség résztvevőit, aki harminc éve vesz részt a tetőtéri ablakgyártó cég építkezéseiben. Beszédében büszkén fejezte ki, hogy ismét sikerült egy olyan épületet megvalósítani, amelyben jól érzik majd magukat a vállalat munkatársai. Gratulációját fejezte ki mindenki számára, aki a projekt kivitelezéséhez hozzájárult bármilyen formában, hiszen ez a fejlesztés egy igen nehéz piaci helyzetben jött létre. 

raktárcsarnokot
Rences Tibor, Boros Ágnes, Szakács Eszter és Menyhárt László vágták át a szalagot az új létesítmény avatásán. Forrás: VELUX

Amikor az ember messziről ránéz egy ilyen épületre, akár azt is gondolhatja, hogy a megépítése nem bonyolult, pikk-pakk meg lehet építeni. Aztán, amikor elmerül a részletekben rádöbben, hogy ez nincs így  – fogalmazott Rences Tibor, a VELUX regionális létesítménygazdálkodási igazgatója. Beszédében rávilágított arra, hogy a tervező- és a kivitelezőcsapat, mint az egymáshoz kapcsolódó fogaskerekek egy precíziós szerkezetben, úgy segítették a projekt megvalósulását. 

Az ünnepélyes esemény keretében a résztvevők bejárták az új létesítményt, amelyről Boros Ágnes projektmenedzser előadásában számos érdekes adattal szolgált az építkezéssel kapcsolatban. Összesen 207 munkanap alatt készült el az új csarnoképület, amelyen naponta átlagban 60 ember dolgozott. A kivitelezés során 6748 köbméter földet termeltek ki, 16 tonna acél, 198 mixerautónyi betont dolgoztak be az alapozásnál.

forrás: KISALFÖLD

Előző cikk

Szociális tűzifa kiszállítás

Következő cikk

Mátraparkett új weboldala



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések