FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Betűzőszú – már szitka fenyőn is

Az erdészeti hatóságok szerint az Ips typographus-t kis számú kivágott és kidőlt szitka fenyőn találták (Kép: Getty Images/iStockphoto).

Egyesült Királyság: Az erdészeti tisztviselők szerint az Ips typographust egy nyugat-sussexi telepen találták meg kis számú kivágott és kidőlt szitka fenyőn (Picea sitchensis), fertőzött lucfenyők közvetlen közelében.

Az Európában a lucfenyőkre komoly veszélyt jelentő kártevőt egy már megállapított, körülhatárolt területen azonosították, amely Kentet is magában foglalta. A Forestry Commission vezetői most arra kérik a földtulajdonosokat, hogy „proaktívan távolítsák el a területen lévő lucfenyőket, és más, nem fogékony fafajokkal ültessék át őket”.

Nicola Spence professzor, a Defra növény-egészségügyi főfelügyelője elmondta: “Megerősíthetjük, hogy az erdészeti bizottság az Ips typographus új délkelet-angliai előfordulását jelentette a nyugat-sussexi szitka lucfenyő kis számú kivágott és kidőlt fáján.

A sitka fenyő létfontosságú fafaj az Egyesült Királyság erdészeti ipara számára (Kép: Stock image).

“A hőmérséklet emelkedésével minden földtulajdonosnak és földterület-kezelőnek ébernek kell maradnia az Ips typographus tekintetében, és továbbra is ellenőriznie kell a földjén lévő lucfenyők egészségi állapotát. A földtulajdonosoknak, ügynököknek és a fafeldolgozóknak figyelembe kell venniük a fenyőanyag mozgására és az erdészeti műveletek módszereire vonatkozó folyamatos korlátozásokat a körülhatárolt területen.”

Az erdészeti tisztviselők közölték, hogy egyenlőre nincs bizonyíték az Egyesült Királyságon belüli terjedésre, és a közelmúltbeli fertőzések nagy valószínűséggel a kártevő természetes terjedésének köszönhetőek a kontinentális Európából. Ezt az elméletet azonban néhányan vitatják, tekintettel arra, hogy a szúnak mekkora távolságot kellett megtennie.

A kártevő, amelyet először 2018-ban azonosítottak az Egyesült Királyságban, a stresszes vagy haldokló fákat kedveli, de megfelelő körülmények között az egészséges fákat is megtámadhatja, és jelentős károkat okozhat Nagy-Britannia erdészeti és faiparában.

Dr. Anna Brown, az Erdészeti Bizottság erdészeti szolgáltatásokért felelős igazgatója elmondta: „Gyors felszámolási intézkedéseket hoznak, emellett szélesebb körű megfigyeléssel próbálják meghatározni a járvány kiterjedését, és azonosítani a szükséges további kezelési lépéseket”.

A földtulajdonosokat arra ösztönzik, hogy proaktívan távolítsák el a lucfenyőt Délkelet-Angliából, és más, nem fogékony fafajokkal ültessék újra.

Nicola Spence professzor szerint a földtulajdonosoknak továbbra is ébernek kell lenniük (Kép: FJ/CL)

Támogatásra is jogosultak lehetnek, ha földjük a „proaktív lucfenyő-eltávolítási területen” található. A földtulajdonosok és gazdálkodók, akiknek a területükön kitört járvány miatt törvényben előírt növény-egészségügyi értesítést küldtek, a Tree Health Pilot program keretében jogosultak lehetnek a kivágási és állománypótlási tevékenységek támogatására.

Ez a friss felfedezés valószínűleg tovább növeli az Egyesült Királyságban sok erdész aggodalmát. A közelmúltban először erősítették meg a kártevő jelenlétét Kelet-Angliában (a behatárolt területet mintegy 100 mérfölddel északabbra terjesztették ki), míg tavaly Skóciában két bogarat találtak.

szerk/ford: Tóth János, forrás: Forestry Journal 07-25

Előző cikk

NEFAG Zrt. tűzifa webshop

Következő cikk

KKV-k innovációs képességének támogatása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések