FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A mélykúti júdásfa lett idén az Év Fája

Az Év Fája versenyt 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után a mélykúti júdásfa nyerte el, 5091 szavazattal. A Hős Fa címet a Balatonszemes-Bagolyvári Promenád fasora, míg az OEE különdíját pedig a debreceni Déri téri kocsányos tölgy kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története, helyi jelentősége van. Idén 38 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 10 döntőst. Ezekből a közönség a július 1. és október 1. közötti online szavazással választotta meg kedvencét. A korábbi évekhez képest rekord mennyiségű, összesen 20 464 szavazat érkezett, és különösen a dobogós helyeken álló fák támogatottsága változott folyamatosan a szavazás hetei alatt. A mélykúti győztes végül a debreceni Déry tér tölgyfáját és a geszti Tisza-kastély platánjait utasította maga mögé.

Az eredményekre idén online formában tartott díjátadón derült fény, ahonnan minden jelölő közösség a fája mellől jelentkezhetett be. Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott. A Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott.

Mit érdemes tudni a nyertes mélykúti júdásfáról? 1750-ben került a település a Grassalkovich család tulajdonába, akik a templomdombon lévő kápolna helyébe szép templomot építtettek. Ekkor került Mélykútra a ma is megtalálható júdásfa, melyet valószínűsíthetően a vajdasági Szabadkáról a Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences-rendi szerzetesek hoztak magukkal, és ültették el az újonnan megépült templom északi oldalán az 1760-70-es években.
A legenda szerint, mely a néphitből ered, a júdásfa virágai Krisztus Urunk vérét szimbolizálják, a lapos magvak pedig a júdáspénzre utalnak.
Kisebb csoda, hogy ez a mediterrán növény a templom északi, időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt, és mind a mai napig megvan. Érdekességként lehet még említeni, hogy a júdásfa a közel ötezer lelkes kisváros, Mélykút pontos mértani középpontján helyezkedik el. A templomdomb az általános iskola közelsége és a templom központisága miatt kedvelt pihenő és játszóhelye a település lakóinak. A júdásfára minden mélykúti lakos büszke, a település legszebb fájának tartják. Kedvelt találkozási pont kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tavaszi virágzását mindenki megcsodálja, a település egyik jelképévé vált az évtizedek során. Számtalan magonca sok Mélykútról elszármazott kertjében nő tovább, ezzel összekötve a múltat és a jelent, a mélykútiakat szerte az országban.


Júdásfa a mélykúti templomdombon

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

(Helyezés Jelölt Szavazatszám)

1 Júdásfa a mélykúti templomdombon (Bács-Kiskun megye) 5091

2 A debreceni Déri téri kocsányos tölgy (Hajdú-Bihar megye) 4679

3 A geszti Tisza-kastély park platánfái (Békés megye) 4244

4 A Micsky Hársak (Pest megye) 2043

5 A Napsugár tér juhara (Pócsmegyer-Surány, Pest megye) 1337

6 Egy különleges platánfa Szombathelyről (Vas megye) 1265

7 Fegyverneki fekete nyárfa (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 563

8 Az Imrehegyi terebélyes eperfa (Bács-Kiskun megye) 503

9 A balatonszemesi Bagolyvári Promenád fái (Somogy megye) 496

10 A ferencvárosi öreg platán (Budapest) 243


A debreceni Déri téri kocsányos tölgy

Az Év Fája vetélkedő célja

Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A verseny magyarországi támogatója a MagNet Bank, partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház, az Ecolounge és a Civil Rádió.

Az Ökotárs Alapítvány

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.

Zöldövezet program

Az Év Fája verseny mellett az Ökotárs Alapítvány a Zöldövezet Programmal is igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy településeink még több és szebb zöldfelülettel gazdagodhassanak. A 2006-ban indult pályázati program a környezet megóvása mellett a közösségek összefogását, és a környezettudatosság erősítését is célul tűzi ki.


A geszti Tisza-kastély park platánfái

Kampány a fák védelmében

A fák védelmének érdekében az Ökotárs Alapítvány 2017-ben csatlakozott a Greenpeace Magyarország kiáltványához, amelyben szakmai és civil szervezetekkel, szakértőkkel és közszereplőkkel közösen fordult a hazai döntéshozókhoz, hogy tegyenek törvényi lépéseket a zöldterületek megóvása és gyarapítása érdekében.

Tudta-e?

Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 2020-ban az év fafaja a tatárjuhar, melyről bővebb információt a www.azevfaja.hu honlapon olvashatnak. Az Év Fája verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület 2012-ben csatlakozott.

Forrás: Ökotárs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Faültető mozgalmak Magyarországon

Következő cikk

A fenntartható erdei megoldások kommunikációja a COVID-19 után



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…