FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Fája 2023 döntősei

Egy történet és képek elküldésével idén is bárki nevezhetett az Év Fája versenybe egyedi fát vagy facsoportot. A május 10-i határidőig 21 érvényes nevezés érkezett közülük 9 fát választott a döntőbe az Ökotárs szakmai zsűrije.

A vetélkedőben nem számított a fák kora és mérete, előny volt azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja volt a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára. Az Ökotárs célja ugyanis a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. Ezért azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a „Hős Fa” címet is. Ezzel a díjjal szeretnének a verseny szervezői hozzájárulni a fák életéért vívott küzdelemhez, illetve elismerni a megmentésük érdekében végzett munkát.

Az Év Fáját a közönség választja meg online szavazás révén, amely idén július 1-én indul és október 1-én éjfélkor zárul. A “Hős Fa” címet a zsűri osztja ki, és különdíjat kap minden évben az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon található, és itt van lehetőség a szavazatok leadására is 2023. július 1-től. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt október első felében tartandó díjátadón teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

Az idei versenyben a következő fákra lehet majd szavazni:

o A győrszentiváni tölgyes (Győr-Moson-Sopron)

o A tiszaigari Mátyás-király fa (Jász-Nagykun-Szolnok)

o Az Olimpia park platánja (Budapest)

o Az öreg Vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája (Borsod-Abaúj-Zemplén)

o Szekszárdi remete berkenyéje (Tolna)

o Az újtikosi “százéves” fűzfa (Hajdú-Bihar)

o Sajóörösi törökmogyorófa (Borsod-Abaúj-Zemplén)

o A Szabadkikötő platánja (Budapest)

o A vadnai „csakazértis” Batul almafa, a kitartás jelképe (Borsod-Abaúj-Zemplén)

A döntős fák jelölői számára az Ökotárs, mint minden évben, idén is rövid kommunikációs felkészítést biztosít, ezzel is segítve a szavazatokért való sikeres kampányolást.

Bővebb információ: Tokodi Nóra, tokodi@okotars.hu

forrás: ÖkotársAlapítvány

Előző cikk

Természeti csodákat rejt a Soproni-hegyvidék és a Fertő-tó

Következő cikk

„Faanyagszőkítés” céghálón keresztül



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések