FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültető mozgalmak Magyarországon

Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben legaktívabb faültető szervezeteket és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.


Erdőmentők egyik faültető csoportja

A faültetési mozgalmak az utóbbi években gombamódra szaporodtak el Magyarországon, ami köszönhető a klímaváltozás okozta pániknak, és annak, hogy egyre többen gondolják fontosnak a környezetünk megóvását.

Fontos még a cikk elején leszögezni, hogy a bemutatott szervezetek mellett hazánkban más civil csoportok, szervezetek is foglalkoznak faültetéssel az állami szervezetek mellett.

Kezdjük is a sort az Erdőmentők Alapítvánnyal

Az Erdőmentők csapata jelenleg 1367 önkéntessel büszkélkedik, akik az elmúlt évben közel 30 000 fát ültettek. Ebből a tavalyi évben egy bank közreműködésével 20 000 fát ültettek el. A faültetési és faápolási akciók mellett rendszeresen szerveznek erdőtakarítási eseményeket is, amivel az erdőkbe hordott töménytelen mennyiségű szemét problémájára is felhívják a figyelmet.

A koronavírus-világjárvány sajnos őket is utolérte, hiszen olyan is előfordult már, hogy egy adott faültetési akción megjelent csapatot karanténba kellett küldeni.

“Felelős szervezetként az önkénteseink biztonsága elsődleges, így az idei őszi szezon kimenetele egyelőre kétséges” – jelentette ki Csanádi Viktor, a szervezet vezetője.

Hatvanezer fa Békéscsabán

2019 nagy hazai faültetési hullámának egyik legsikeresebb csapata a Hatvanezer fa mozgalom, akik tavaly szeptember óta egyesület formájában működnek Békéscsabán.

“Sokan nem tudják, de Békés megye a legkisebb erdős ökoszisztémával rendelkező megye az országban. Csupán 5%-a fedett erdővel, míg országosan ez 21% felett van” – mondta, Ulbert Zoltán az egyesület elnöke.

Ennek megváltoztatása érdekében a szervezet településükön közterületekre közel 70 fát, a helyiek bevonásával ingatlanok elé 1000 fölötti fát ültettek el egy év alatt. A nagyobb területeken erdészeti módszerrel, makkvetéssel ültetik a fákat, de egy helyi gazda jóvoltából sikerült egy 12 hektáros vizes élőhelyet is gondozásba venniük. Mindezek mellett a helyi dűlők fásítását is magukra vállalták, hogy csökkentsék az agrársivatagosodás hatásait.

Az egyesület elnökének elmondása szerint Békéscsaba az önkéntesség egyik fővárosa. Így talán nem is meglepő, hogy a településről több mint 500 fős igazán aktív önkéntesi csoporttal rendelkeznek.

Az önkéntesek mellett magasan kvalifikált szakmai háttérrel büszkélkedhetnek. A csapatukban van erdőmérnök, élőhelyspecialista, tájgeográfus is.

A lendületüket idén a koronavírus nem törte meg, hiszen még most ősszel 7 hektárnyi erdőt ültetnek be őshonos fákkal, jövőre további 10 hektár szerepel a terveik között. Számításaik szerint a magról és előnevelt faültetéseikkel jövőév végére akár az 1 milliós ültetési álomhatárt is elérhetik.

10 millió fa

A tavalyi év legsikeresebb faültetési mozgalma a 10 millió fa volt, akik faültetési akciókkal kezdték majd alapítvánnyá alakulással folytatták a működésüket. A cikk megjelenésének pillanatában már több mint 45 000 faültetésnél járnak, aminek java része többéves, már komoly életeséllyel bíró fákat jelent.

Mi alapvetően többéves, már komoly életeséllyel bíró fákat ültetünk közterületekre, fasorba, ligetbe, kertekbe – nyilatkozta Bojár Iván András, a 10 millió fa alapítója.

A szervezet már 140 településen van jelen és összességében éves szinten 5-6 ezer embert tudnak ténylegesen aktivizálni.

Nagyon tartanak a koronavírus-járványtól, de elmondásuk szerint a közösségek rendületlenül dolgoztak a tavaszi ültetési szezon alatt is, amely alatt közel 20 ezer fát és cserjét ültettek el. Éppen ezért is fokozták a webes aktivitásukat, többek között elindították a 10 millió fa tévét érdekes beszélgetésekkel. A járvány második hulláma elúsztatta az őszi faültetéseiket. Most az őszi ültetések előkészítésén dolgoznak. A közösségeiktől több mint hatvanezer csemetére vonatkozó igényt kaptak.

JÖN Alapítvány

A környezetvédelmi Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány 3 éve szervez tavasszal és ősszel faültetési szezonban közösségi faültetési akciókat országosan. Eddigi tevékenységüket a beérkező lakossági adományokból, céges együttműködésekből finanszírozták, aminek köszönhetően eddig összesen 1646 faiskolákban előnevelt fát és több 100 cserjét ültettek el.

Így több alkalommal a fővárosban a Kispesti kiserdőben vagy a Határúti kiserdőben szerveztek Budapest zöldítési akciókat.

A szervezet a faültetési időszakra rendszeresen faültetési nagyköveti programot hirdet, hogy elősegítse a lakosság egyéni akcióit is. 2019 decemberében volt az egyik ilyen nagyköveti akció, melyben 5 közterületi fát ültettek el egy győri játszótéren Marko-Valentyik Anna, Junior-Prima díjas színésznő faültetési nagykövet közreműködésével.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Előző cikk

Első a biztonság - tanácsok a balesetek megelőzéséért

Következő cikk

A mélykúti júdásfa lett idén az Év Fája



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések