FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A hét kreatívja: Kerékgyártó András

Munka közben zene helyett repülésről és hajózásról szóló dokumentumfilmeket hallgat. Alkotásain keresztül azt szeretné elérni, hogy aki egy általa tervezett tárgyat használ, érezze, valaki végre odafigyelt a szükségleteire, gondoskodott róla. A 2019-es Formatervezési Díj után idén ősszel a Design Managment Díjat is elnyerték a Plydesign csapatával.

Kezdetek

“Már elég korán, az oviban elhatároztam, hogy tervezéssel akarok foglalkozni, de akkoriban még leginkább az autók érdekeltek. Így nem volt kérdés, hogy a MOMÉ-ra felvételizzek. Itt találkoztam a bútortervezéssel, ami nagyon megtetszett, mivel a feladatok léptéke pont ideális, a folyamatok még jól áttekinthetők, az összefüggések mélységükben megérthetők egy tervező számára, így az ember viszonylag nyugodtan tud felelősséget vállalni a döntéseiért. Egy Erasmussal Finnországban töltött félév után döntöttem el, hogy ott szeretnék továbbtanulni, ezért a MOME befejezése után felvételiztem az Aalto Egyetem (Helsinki) bútortervező mesterszakára. Az itt készült bútoraimat, prototípusaimat állítottam aztán ki 2014-ben a szakma talán legrangosabb kiállításán, a Milánói Szalonon, aminek elég jó visszhangja lett itthon. Lényegében az összes együttműködés vagy munka aztán ebből nőtt ki. Időközben pedig elvégeztem a MOME Doktori Iskoláját is, nemrég volt a védésem.”

Alkotás

“Meglehetősen introvertált vagyok, így a munkám, az alkotás nyújt számomra lehetőséget arra, hogy olyan embereket is megszólítsak, elérjek, akiket máshogy nem tudnék. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy az alkotás egyfajta önkifejezés lenne számomra, mert nem arra törekszem, hogy magamat jelenítsem-, vagy ismertessem meg a munkáimon keresztül (ez használati tárgyak esetében amúgy sem túl szerencsés – gyakran megy a funkció rovására), hanem inkább azt szeretném elérni, hogy aki egy általam tervezett tárgyat használ, érezze, valaki végre odafigyelt a szükségleteire, gondoskodott róla.”

Motiváció

“Egy termék akkor tud életképes maradni a piacon, ha mindenki megtalálja benne a számítását. A gyártónak érje meg legyártani, a termék még ésszerű bonyolultsággal, alacsony selejtaránnyal készüljön, és mindemellett jól eladható is legyen. Az üzemeltetőnek (pl. egy közintézménynek) könnyű dolga legyen vele, ne legyen túl nehéz, bírja a strapát. A felhasználónak kényelmes, szerethető, jó minőségű és tartós bútora legyen, ami jól megállja a helyét a hétköznapi életben. Végül, de nem utolsósorban pedig a környezetünk szempontjából se járjon sok hulladékkal, előállítása és életútja során ne pazaroljon indokolatlanul sok nyersanyagot, gazdaságosan legyen szállítható. Nagyon felemelő, amikor sikerül mindezekre a kérdésekre és problémákra egy adekvát, releváns választ adni – amikor minden egyszer csak összeáll és azt érzem, hogy mindenkinek sikerült valami kis többletet adnom. Az meg tényleg nagyon szuper, amikor erre az emberek ráismernek, hogy bizony egy kunkornak is jól megtervezett szerepe van, és hogy egy adott cég pedig azért ruházott be egy új, drága technológiába, hogy neki ne fájjon a háta.”

Kollaboráció

“Elsősorban cégekkel, illetve cégek kollektíváival (pl. Plydesign Kft., Licit Kft., Nezozen Kft.) dolgozom, dolgoztam együtt, de a MOMÉ-n, tanítás közben a diákokkal is, hiszen tulajdonképpen az is egyfajta kollaboráció. A tervezés nem egy egyéni műfaj, ahol a művész az elefántcsonttoronyban, az élet zajától távol tevékenykedik; nagyon fontos a jó együttműködés minden érintettel (gyártókkal, beszállítókkal) és különösen a felhasználókkal – meg kell tudni hallani, hogy mik az igényeik, problémáik.”

Technikák, eszközök

“A végleges tervek, a gyártmány-dokumentáció 3D modellek formájában jönnek létre, de az ezt megelőző fázisokban még ugyanúgy jellemző a kézi rajz, illetve a kisléptékű, majd az akár életnagyságú modellezés is, mint korábban. A rétegeltlemez modellezéséhez például kitűnő eszköz a papír, mivel ugyanúgy nem “szeret” három dimenzióban hajlani, mint a furnér.”

Inspiráció

“Az ülés és az ülőbútorok területe számos izgalmas kihívást és paradoxont tartogat, amelyek kifogyhatatlan forrásai lehetnek az inspirációnak. Például hogyan lehetséges az, hogy a székek alapvető kialakítása alig változott az ókori Görögország óta, miközben életmódunk, az, hogy mennyit használjuk a székeket viszont drasztikusan átalakult? A több éven át tartó doktori kutatásom is ebből a felismerésből indult ki, és bár a tanulmányaimat már szerencsésen befejeztem, még közel sem érzem azt, hogy kimerült volna ez a téma. Ráadásul még ezentúl is rengeteg olyan kérdés van, ami folyamatosan birizgálja a fantáziámat.”

Siker

“Sok sikeres pillanatban volt már eddig is részem, mint a Formatervezési Díj, vagy legutóbb a Design Management Díj elnyerése a Plydesign-nal, de talán mégis azt érzem szakmailag a legnagyobb sikernek, hogy megélhetésszerűen azt csinálhatom, amit igazán szeretek.”

Alkotás és zene

“Bár nemigen tudnék anélkül dolgozni, hogy nem szól valami a háttérben, sajnos az utóbbi időben meglehetősen kifogytam a zenékből, így elkezdtem dokumentumfilmeket hallgatni. A repüléssel kapcsolatos összes YouTube-os doku után végigmentem a hajósokon is (ekkoriban dolgoztam egyébként a Plydesign bútorokon, így nem teljesen véletlenül lett a kollekció neve “Flotta”), szóval már mindent tudok például a tengeralattjárókról. Jelenleg a bűnügyi sorozatoknál tartok, de alighanem kénytelen leszek valami más után nézni, ha nem akarok teljesen belezöldülni a sok gonoszságba.”

Szakma

“Az ipari háttér hiánya miatt itthon sokszor nincs könnyű dolguk a tervezőknek, így különösen szerencsésnek érzem magam és hálás vagyok azért, hogy ilyen jó lehetőségeim vannak és valóban azzal foglalkozhatok, ami érdekel, ráadásul egy olyan szuper csapattal, mint a Plydesign.”

Célok és álmok

“Még többet és jobbat! Idővel szeretnék kipróbálni és dolgozni más anyagokkal is – mint például az üveg is -, amelyek a bútortervezésben talán kicsit távolabb állnak a megszokottól.”

Heti kérdések

Boldog vagy?  

Épp most avattam magam boldoggá, hogy végre túlvagyok a doktori védésemen.

Milyen munkán dolgozol jelenleg? 

Több új terméken is dolgozunk a Plydesign-nal, remélhetőleg még idén, vagy jövő év elején látható is lesz az eredménye.

Ha nem a jelenlegi munkáddal, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Valami végletekig szöszmötölős, infantilis tevékenységgel. Valójában azonban nem igazán tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak, mint a bútortervezés.

Mester, akire felnézel?

Talán Apukámat mondanám, mert bár más területtel foglalkozott (filozófia, építészetelmélet), szemléletmódja, hozzáállása mégis példamutató, meghatározó volt a számomra.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Kisgyerekes szülőként gyakran a WC az utolsó mentsvár, de ahogy ezt bizonyára sok hasonló cipőben járó ismeri, még ott sem mindig sikerül egyedül maradni.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Néha megfordítani egy széket és megnézni alulról is.

CV

TANULMÁNYOK

2014-2020 – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest / Doktori Iskola /

2011-2013 – Aalto University School of Art, Design and Architecture Helsinki, Finnország / Bútortervező MA

2006-2011 – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest / Formatervező MA

2010 tavasz – Lahti University of Applied Sciences, Lahti, Finnország / Bútortervező /

MUNKÁK

2015-től –  Vezető tervező (Head of Design), Plydesign Kft.

2015-től – Egyetemi tanársegéd, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Formatervező Tanszék

2014-től – Szabadúszó formatervező (egyéni vállalkozó)

DÍJAK

2020. Magyar Design Management Díj

2019. Big see Wood Award Grand Prix

2019. Magyar Formatervezési Díj, a Termék kategória nyertese

2018. Big see Award

2015. Magyar Formatervezési Díj, a Termék kategória nyertese

KIÁLLÍTÁSOK

2019 január – Maison et Objet, Párizs

2019 szeptember – London Design Fair, London

2017, 2018, 2019 – Stockholm Furniture Fair

2015, 2016, 2017, 2018, 2019 – Budapest, Construma

2015 május – Budapest, Selected ’15, Graz, Ausztria,

2014 április – Salone Satellite 2014, Milánó, Olaszország

2012 június – DMY Berlin, Németország

GYÁRTÁSBA KERÜLT TERVEK

2014 – Desquest asztal. Gyártó: Zebramade

2015 – Biela székcsalád 2 változatban. Gyártó: Nezozen Kft.

2016 – Biela dohányzóasztal 2 változatban. Gyártó: Nezozen Kft.

2016 – Flagship karfás székcsalád 7 változatban. Gyártó: Plydesign Kft.

2016 – Korvet bárszék 2 változatban. Gyártó: Plydesign Kft.

2016 – Submarine dohányzóasztal 2 változatban. Gyártó: Plydesign Kft.

2017 – Mothership asztal 4 változatban. Gyártó: Plydesign Kft.

2018 – Frigate székcsalád 7 változatban. Gyártó: Plydesign Kft.

Forrás: PHENOM’ENON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Digitális tanösvény a Tőserdőben

Következő cikk

Vörösfenyőt az ERDÉRT-től



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések