FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folytatódik a fásítás Székesfehérváron

Több ezer tölgyfa csemete érkezett Fehérvárra. Két és fél hektár erdőt telepít a következő napokban a VADEX a város határába. Kocsányos tölgyek mellett és szilfák kerülnek a Hübner András utcai házak mellé. A fehérvári fásítási program ezzel nem ér végét, további fák ültetése is várható a közeljövőben.

Már zajlanak a munkálatok a Hübner András utcai társasházak melletti réten. Itt folytatódik a tavasszal elkezdett fehérvári fásítási program.

A mélyszántást követően, 50-60 centi mélyre ültetik a csemetéket a Vadex Zrt munktatársai, így a nyári aszályos időjárás alatt is vízhez jut majd a fa. Ilyen technológiával ültették már a korábban is erdőt a program keretében a város környékén – azoknak a csemetéknek a többsége pedig növekedésnek is indult.

“Nagyon jó a tavasszal telepített erdő részek eredési aránya, a tavasszal a Palotavárosi tavaknál és a Sóstó természetvédelmi területen létesült erdők nagyon jól megeredtek, jól érzik magukat. Itt látható, hogy jó talajtípus van, jó lesz az eredési arány itt is” – mondta Csete Gábor a Városgondnokság természetvédelmi felelőse.

Korábban három, most két és fél hektár erdőt telepítenek itt. A közeljövőben pedig további 6.9 hektár erdő telepítése van tervben a város közvetlen közelében – a Fehérvár Tüdeje program részeként.

A most ültetett fák, négyötöde csertölgy, de néhány szilfa is kerül a területre.

A városi erdők és parkok rendkívül nagy szerepet játszanak majd a lég-, és talajszennyezettség javításában- de áldásos hatásukat a közvetlen környezetükben még inkább lehet majd érezni.

“Kimutatták, hogy egy lakott település szomszédságában létesített erdő, akár több száz méteres távolságban is érezteti a jótékony hatását. Azáltal, hogy egy olyan kedvező mikroklímát biztosít, aminek köszönhetően a például itt a szomszédban is meglévő betontömeget két három fokkal is tudja mérsékelni, mondjuk a júliusi átlaghőmérsékletét” – tette hozzá Balsay Zsolt, a VADEX Mezőföldi Zrt. erdőgazdálkodási ágazati igazgatója.

Ezeket a feladatokat egy erdő akkor tudja ellátni, ha egybefüggő területe a megfelelő nagyságot eléri – ezért folytatódik a közeljövőben is a fásítási program a város környékén.

A most elültetett fák körülbelül 10-15 év múlva mutatják majd egy tényleges erdő képét a szakemberek szerint.

Forrás: FMC

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Iparifa választékok fafaj összetétele

Következő cikk

design LAB inkubációs program hírei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések