FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Székesfehérvár +70 fa

Folytatódott a MOL-Új Európa Alapítványának VárosFa Programja, melynek keretében tavasszal már 20 fát elültettek Palotavárosban. Hétfőn délelőtt a program folytatásában a Városgondnokság munkatársai a Gyöngyvirág Óvoda óvodásaival közösen ültettek el 70 fát a Palotavárosi tavaknál.

2022 tavaszán a MOL-Új Európa Alapítványa VárosFa Programjának keretében 20 fát ültettek el a Bőrgyár utca 10. szám alatti ingtalanon. A lakótelephez vezető út mellett már szépen növekednek a fák.

A Program őszi faültetési fordulóján is sikeresen pályázott városunk, ennek keretében összesen 70 fa: 30 platán, 20 amerikai hárs és 20 magas kőris ültetését végezték el a Városgondnokság szakemberei. Az előnevelt fák elültetéséhez – egy erdőpedagógia foglalkozás keretében – a Gyöngyvirág Óvoda óvodásai is csatlakoztak. 2017 óta Örökös Zöld Óvoda címmel büszkélkedhet az intézmény, amelynek kisgyermekei Béndek Gáborné igazgató vezetésével nem csak a fák ültetésében segédkeztek, de a szorgos kezek tulipánhagymákat is elhelyeztek a csemeték körül.

Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy az Önkormányzat saját és külső forrásból évente többezer fát ültet. Ahogy fogalmazott, a nagyobb erdőtelepítések a város külső részeit érintik, de ugyanolyan fontos, hogy a közvetlen lakókörnyezetekben is minél több fát telepítsenek. „Nagyon sokat léptünk előre az elmúlt években. A Sóstó környékén, valamint a Palotavárosban és más városrészekben is sok fát ültettünk.” – emlékeztetett Mészáros Attila, aki arról is tájékoztatást adott, hogy a fák gondozását a Városgondnokság, valamint a Vadex Mezőföldi Zrt. szakemberei fogják ellátni, a tavasz folyamán pedig – a megfelelő vízellátás érdekében – kikerülnek az öntözőzsákok is.

Balsay Zsolt, a Vadex Mezőföldi Zrt. ágazati igazgatója kiemelte: Székesfehérvár életében nagyon fontos a fatelepítések folytatása, ennek a szemléletnek a továbbvitele. Korábban a Palotavárosi tavaktól nem messze található Hübner András utca mellett összesen 27.500 erdészeti csemetét telepítettek, valamint a déli tónál közel 23.000 csemetével bővítettek. Ezek a fatelepítések hozzájárulnak a levegő minőségének javulásához és a városrész lakóinak komfortérzetéhez is.

forrás: Székesfehérvár 10-17

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa - 90 fa ültetése Tatán

Következő cikk

EUTR DDS - kellő gondosság elve



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések