FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Követés

Közelgő események

Erdőtanúsítások és a legális faanyagkereskedelem

Legális faanyagra egyre nagyobb igény mutatkozik – természetvédelmi szempontból ugyan a fahasználat csökkentése kívánatos, környezetvédelmi szempontból azonban a faanyag, mint természetbarát nyersanyag jelentősége egyre fokozódik.

Igény a legális faanyagra

Az illegális, vagy nem tartamos erdőgazdálkodásból származó faanyagok kereskedelme világszerte változatlanul jelentős mértékben járul hozzá erdőterületek eltűnéséhez.[1 – lásd a cikk végén] Egyes becslések szerint az illegális fakitermelés 70 és 206 milliárd USD közötti károkat okoz évente globális szinten. Ez a teljes kereskedelem 15-30 %-át is kiteheti, de egyes országokban akár a 70%-ot is elérheti. [2]

A kérdés azért összetett, mert természetvédelmi szempontból ugyan a fahasználat csökkentése kívánatos, környezetvédelmi szempontból azonban a faanyag, mint természetbarát nyersanyag jelentősége egyre fokozódik.

Az is megfigyelhető, hogy számos országban a fakitermelés elsődleges célja nem kifejezetten a faanyag kitermelése, hanem inkább terület felszabadítása mezőgazdasági használatra.

Mindazonáltal ma már egyértelmű, hogy az ár és minőség mellett meghatározó tényező a beszerzett faanyagok nyomonkövethetősége és legális eredetének igazolása a teljes felügyeleti láncon át, egészen az erdőig. [3] Egymást érik a konferenciák e témában, melyeknek szervezői nemzetközi tanúsító intézetek, környezetvédelmi szervezetek, vagy Európai Uniós Intézetek, mint például az UNECE.

A legfontosabb kérdés: ha a cél a legális faanyag kereskedelem, akkor az miként valósítható meg?

Hagyományos megoldás, hogy az egyes országok törvényi szabályzással próbálják meg kizárni az illegális importot:

– Az Egyesült Államokban a Lacey Act,

– Japánban a Clean Wood Act,

– Dél Koreában az Act on the Sustainable Use of Timbers

– Ausztráliában az Illegal Logging Prohibition Act

írja elő a minimális követelményeket a faanyagok importjához.

Annak érdekében, hogy a törvényi követelményeknek eleget tegyünk, kockázatelemzést kell végeznünk arra vonatkozóan, milyen eséllyel származhat a beszerzett fa-, ill. faalapú anyag vitatható hitelességű forrásból.

A gyakorlatban a kis- és középvállalatok, megfelelő hozzáértés hiányában, csupán felszínesen tájékozódva akár a korrupciós index, a CPI (Corruption Percentage Index) alapján alkalmazott kockázatelemzéssel, zömében alacsony kockázatúnak sorolják be a tanúsított faanyagokat. Amennyiben a származásukat igazoló papírok rendelkezésre állnak, legtöbb esetben az ellenőrző szervek is elfogadják ezeket alacsony kockázatúnak.

Egy 2014-ban publikált felmérés [4] 94 tanúsított, fűrészelt fatermék gyártó és exportáló céget kérdezett meg, 6 közép-európai országban. Az eredmények megerősítették, hogy a cégek 85%-a nem érzi, hogy a PEFC vagy FSC tanúsítások hatással lennének a faanyagok legalitására.

A tanúsítások ezen rendszereket évente egyszer ellenőrzik, ez azonban nem képes biztosítani azt a felügyeleti szintet, melyet a felelősségre törekvő vevők vagy a hatóság elvárna.

A felügyeleti láncok már egy-két köztes kereskedő esetén sem teszik lehetővé az igazi nyomonkövethetőséget és a problémás számlák, mennyiségek a nem hatósági auditorok elől ügyesen elrejthetők.

Az egyes országok által külön-külön bevezetett szabályozásnál jobbnak ítélem a regionális nemzetközi egyezményeket, hiszen a régióban nem okoznak versenyhátrányt. Az Uniós szabályozás, az EUTR csökkenti ugyan annak a kockázatát, hogy illegális faanyag érje el Európát, azonban a kereslet visszaeséséből fakadó árelőnynek már más régiók piaci szereplői lehetnek a haszonélvezői.

Elképzelhető lenne egy, akár globális támogatás pl.: a fejlett országok, támogatják az őserdők fennmaradását, akár a tulajdonjog megszerzésén keresztül, hasonlóan az Egyesült Királyságban működő természetvédelemi rendszerhez.

Az erdészeti tanusítás azonban egy teljesen más koncepciót valósított meg, amely önkéntes alapon, és a keresleti oldalról, trade-mark segítségével kívánja kereskedelmi előnyben részesíteni a szabványaik által előírt feltételeket teljesítő beszerzéseket. A tanúsítási rendszerek két fő pillére: az erdőterületek tanúsítása (Forest Management – FM) és a tanúsított faanyagok végfelhasználóhoz való eljutást biztosító felügyeleti lánc, a Chain of Custody(CoC).


Nyomonkövethetőség

Forest Management tanúsítás

Az eddig tanúsított erdőterületek, 523 millió hektár, megközelítőleg a föld erdeinek mindössze ca. 13%-a. Ebből a két fő tanúsítási rendszer az FSC közel 200 millió hektár [4] és a PEFC 313 millió hektárt [5] tesz ki. Bár a PEFC sikeresebb az erdőterületek tanúsításában, az FSC intenzív lobbijának köszönhetően nagyságrendekkel több vállalkozást tanúsított felügyeleti lánc szabványa szerint.

A területi megoszlás azonban nem egyenletes, amíg a problémák jelentős része a trópusi területeken van, az erdészeti tanúsítások főként a fejlett országokban jellemzőek, ahol a hatósági, társadalmi kontroll erősebb, és a tanúsítás megszerzése különösebb erőfeszítést nem igényel.

Chain of Custody tanúsítás

A felügyeleti láncon belül a faanyag nyomon követésére a szabvány több különböző lehetőséget is biztosít annak érdekében, hogy az a vállalat működésére szabható legyen.

A tanúsított vállalatoknak meg kell felelni az adott szabvány felügyeleti lánc követelményeinek, amely előírja a tanúsított faanyagok nyomon követhetőségét az erdőtől a továbbértékesítés pillanatáig. A szabványok rendszerei a nyomon követhetőség biztosítására több lehetőséget kínálnak: lehet fizikai elkülönítéssel, vagy egyszerű egyenleg vezetésével, azon belül un. százalékos, vagy kredit módszerrel, melyben a tanúsított és nem tanúsított forrásból származó anyagok keveredhetnek tanúsítottal. Ez utóbbi két esetben a tanúsítottal keveredő nem tanúsított anyagokra a szabvány direktívákat ad, kötelezővé teszi egy adott szintű due diligence rendszer alkalmazását, tehát megadja, hogy milyen mélységben kell a különböző kockázati besorolással rendelkező forrásokból származó anyagokat vizsgálni, több egyéb szempont mellett azok legalitására vonatkozóan. Az ilyen nem tanúsított anyagokat nevezi a szabvány kontrollált faanyagnak (Controlled Wood) az FSC-ben, illetve kontrollált forrásból származónak (Controlled Source) a PEFC rendszerében.

Kérdéses, hogy az erdészeti tanúsítás két évtizedes rendszere mennyire megbízható, és mennyire alkalmazható önmagában vagy a DDS egyik kiegészítő eszközeként.

Tekintettel a téma aktualitására a szakma egyik legjelentősebb tanúsító szervezete, a NEPCon, összehasonlító elemzést végzett annak feltárására, hogy a PEFC szabvány követelményei szerinti due diligence rendszerrel teljesíthetőek-e az EUTR kockázatcsökkentési követelményei arra vonatkozóan, hogy a beszerzett faanyagok legális forrásból származnak-e [6]. A NEPCon arra a következtetésre jutott, hogy a rendszer ugyan tartalmaz apróbb hiányosságokat, azonban amennyiben teljesíti mind a PEFC ST 2002:2013 szabványát, mind a hozzá tartozó kiegészítő dokumentum, a PEFC GD 2001:2014 követelményeit, akkor eleget tesz az EUTR kívánalmainak is a legalitás kérdésében [7].

A tanúsítványok, magukat a legalitás szempontjából természetesen megfelelőnek ítélik, hiszen ez az eladhatóságuk egyik záloga, a gyakorlat azonban számtalan incidenst produkált már, melyben bizonyítást nyert, hogy attól, hogy egy anyag tanúsított, még nem feltétlenül teljesíti a legalitással szemben támasztott elvárásokat.

Független vizsgálatok így számos kritikát fogalmaznak meg az erdészeti tanúsításokkal szemben:

Az erdészeti tanúsítási rendszerek elsősorban minőségbiztosítási rendszerként lettek kitalálva, és a helyszíni ellenőrzésre épülő koncepció már nem feltétlenül felel meg a kor kihívásainak.

– Fő probléma az audit gyakorisága és intenzitása. A tanúsítási rendszerek ellenőrzésére évente egy alkalommal kerül sor, melynek során az auditorok elhanyagolható számú mintát vesznek a kiállított és a bejövő számlákból, és ezen felül csak azt ellenőrzik, hogy a cég által bemutatott egyenleg rendben van-e. A kockázatot csak fokozza, hogy legtöbb esetben a faanyagok több cégen, fakitermelőn, fakereskedőn, tehát hosszú felügyeleti láncon mennek keresztül, mire a felhasználóhoz érnek.

– A Chain of Custody audit riportok sehol nem nyilvánosak. Az erdő audit riportok az FSC esetén elérhetőek egy központi adatbázisban, a PEFC esetén azokért az egyes erdészeteket kell megkeresni.

– Nem megoldott annak az ellenőrzése, hogy a tanúsított vállalkozás vajon nem ad-e el több faanyagot tanúsítottként, mint amennyit megvett, mivel ehhez az összes ki- és bemenő számlát ellenőrizni kellene, valamint pontosan ismerni kellene a gyártás kihozatali számait.

– A háttérinformációk beszerzése a működés környezetében jelenlévő érintettekkel, érdekeltekkel folytatott konzultáció során történik. Ezen felek felkutatása, valamint a velük történő kommunikáció nyelvi és kultúrális különbségekből adódóan nehézkes lehet, így a gyakorlatban gyakran csak a helyi természetvédelmi szervezetekkel folyik konzultáció. Ezek a fejlett országokban kifejezetten fakitermelés ellenesek, fejlődő országokban pedig nincsenek.

– A kontrollált faanyag/eredet (Controlled wood, controlled sources), mint szükségmegoldás ennél is alacsonyabb szintű ellenőrzési követelményeket támaszt.

– Mivel a tanúsított anyagok kereskedelme egy opcionális lehetőség, számos vállalkozás a tanúsítást csak annak marketing értéke miatt szerzi meg, kereskedelemének jelenős része a nem tanúsított faanyagokkal valósul meg.

– Óriási probléma, hogy a már tanúsítással érkező anyagokat vásároló vállalatok a gyakorlatban azokat minden további ellenőrzés nélkül legális forrásból származónak minősítik.

Összességében az egyes szállítmányok tekintetében a visszaélés mindössze papírmunkával elfedhető, ezért a tanúsítás inkább a tartamos erdőgazdálkodásra vonatkozó minőségtanúsítás, nem eredettanúsítás.

A feltárt hiányosságok ellenére a tanúsítási rendszerek számos előnnyel bírnak:

1. A legfontosabb, hogy jelentős társadalmi véleményformáló erőt képviselnek, a trade-mark logóik ma már a legismertebbek közé tartoznak.

2. Bizonyos faanyagok hosszú, országhatárokon átívelő utat tesznek meg, mire a felhasználóhoz érnek. Európán belül is jelentős faanyag mozgás figyelhető meg. A helyi körülmények és szabályozások ismeretének hiányában azonban komoly nehézséget okoz meghatározni, hogy lehet kellő elővigyázatossággal eljárni a beszerzés során. Az összes jogi szabályozás alapját képezi az az elv, hogy a származási ország szerinti jogszabályokat be kell tartani. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire tekinthető legálisnak, ha a helyi viszonyok teret engednek józan megítéléssel jogszerűtlen eljárásnak a fakitermelésben, lásd brazil őserdők helyzete. Ezért teljesen jogos az igény egy, a származási országtól független, nemzetközi szabvány kialakítására, amit napjainkban az eredettanúsítás és a hozzá tartozó felügyeleti lánc tanúsítása biztosít.

3. További előny lehet a piaci alapú szabályozás, tehát a vevő dönthet, hogy maga ellenőriz, vagy tanúsított anyagot vesz. Marketing értékük pedig egyre nő és a trade-markok a laikusok, illetve a lakosság szemében is megtelnek tartalommal.

4. Piaci igény esetén elterjedésük könnyen megvalósítható azokon a területeken, ahol elérhetőek tanúsított alapanyagok. Hátránya, hogy pont azokon a területeken, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk, mint Afrika, Indonézia vagy Dél Amerika, a legkisebb az elterjedésük.

5. Kisebb vállalkozások számára sokkal egyszerűbb a tanúsított faanyag beszerzése, mint a saját, önálló ellenőrzés magvalósítása, különösen, ha a forrás másik kontinensen található.

Konklúzió

A fentiek alapján levonható az a következtetés, hogy ha egy faanyag erdészeti tanúsítással kerül értékesítésre, még nem garantálja, hogy legális forrásból származik, továbbá, hogy habár a rendszerek legitimitása nem kérdéses, azoknak technikailag fejlődniük kell.

Az erdészeti tanúsítások chain of custody rendszerei a szabvány és az ellenőrzés jelenlegi szintjén a legalitást nem tudják biztosítani!

A tanúsítási rendszerek bevezetésükkor nagyon előre mutató, korszerű eszköznek számítottak, időközben azonban érdemi módszertani fejlesztés nem történt.

Vélhetően a tanúsításokkal kapcsolatos kritikák a rendszer továbbfejlesztését vonják maguk után.

Elsősorban három ponton kell fejleszteni:

1. Az erdők esetén a szatellit képek sokkal pontosabb áttekintést adnak az erdőgazdálkodásról. Ma már több korszerű technika is rendelkezésre áll, hogy mind az erdőterületek változását, mind azok leltározását pontosabban lehessen végezni. Ezzel elejét lehetne venni az illegális kitermeléseknek, és a kitermelt, de nem dokumentált faanyagok értékesítésének is. Példaként említeném, hogy jelentős probléma az alábecsült leltár, majd a többlet faanyag eladása. Ma már egy hátizsák méretű lézer szkennerrel pontosan felmérhető a faállomány.

2. A nyomonkövetésben a fejlett technológiák, mint például az RDF chipek, harveszterek évgyűrű szkennelése, vagy akár a Smartwater alkalmazása lehetővé teszi az egyedi nyomon követést is. Az egyes fakereskedők beszerzés-eladás egyenlegére vonatkozóan a blockchain technológia kínál könnyen alkalmazható lehetőségeket.

3. Az anyagok eredetének ellenőrzésére is több módszert kínálkozik, ezek közül a legígéretesebb az izotóp módszer. Ennek során a származási helyszínekről gyűjtött minták égetésével egyfajta izotóp térkép hozható létre. Ellenőrzéskor aztán csak össze kell vetni az anyag izotóp szerkezetét a térképpel, és megállapítható, hogy valóban a dokumentált helyszínről származik-e a faanyag. Ilyen térképek az egyes cégek saját kitermelési helyeiről viszonylag kis ráfordítással is készíttethetők, de a hosszú távú, globális megoldást egy országokon, kontinenseken átívelő térkép megalkotása jelentené.

Összességében míg a tartamos erdőgazdálkodás szempontjából az erdő tanúsítványok nagyon hasznosnak bizonyulnak, addig a tanúsítvánnyal rendelkező faanyagokat legalitás szempontjából automatikusan alacsony kockázatúként kezelni csak abban az esetben lenne helytálló, ha a beszerzők közvetlenül az erdőből, illetve a fakitermelőktől vásárolnák az anyagot.

A tanúsítás a kezdetekben egy rendkívül előre mutató iníciatíva volt, ami még napjainkban is lukratív üzleti modell, működésének középpontjában azonban az elterjedés fokozása áll. Annak érdekében, hogy fel tudják venni a versenyt napjaink kihívásaival és megőrízzék hitelességüket, elengedhetetlen, hogy használni kezdjék a modern technológia adta lehetőségeket. Nem véletlen, hogy az FSC első 10 éve alatt közel 200 millió hektárt tanúsított, a második 10 éveben pedig mindössze 20 millió hektárt miközben területeket vesztett. Leállt a növekedés, van, ahol (pl. Kanadában) csökkenő tendencia indult el, és kockázatos politikai egyensúlyozás zajlik, hogy a földtulajdonosok ne kezdjék el visszaadni a tanúsításokat de a piac felé továbbra is igazolható maradjon a rendszer megbízhatósága.

Előfordulhat, hogy amennyiben a klasszikus rendszerek (FSC, PEFC, SFI) nem képesek időben reagálni, pár év alatt új, korszerűbb, egyszerűbben betartható, hatékonyabban ellenőrizhető és minden erdőterületre alkalmazható rendszerek veszik át a helyüket.

Források

[1] Global Forest Atlas

[2] Australian Government, Illegal Logging Compliance Plan, 2018. (page5)

[3] Tieto Evry – Wood traceability

[4] PEFC International

[5] FSC Facts&Figures May 3, 2018

[6] Matusek Miklós: Întrebari actuale cu privire la sursele legale de lemn, 2014. Revista Intarzia&Castor

[7] How forest certification systemsmeet the EUTR requirements, The Programme for the Endorsement of Forest Certification, VERSION 2.0 l January 2019

szerző: Matusek Miklós
Stokke AS, Strategic Manager Sourcing&Production,
doktorandusz Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola
A tanulmány nyomtatásban megjelent az Erdészeti Lapok 2021. májusi lapszámában.

Előző cikk

Új Kastamonu gyár a Fekete-tenger mellett

Következő cikk

Árrobbanás várható a bútorpiacon (is)



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share