FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kitüntetések augusztus 20. alkalmából

Fotó: Pelsőczy Csaba

Államalapító királyunk nyomdokain járnak, a nemzetet erősítik mindazok, akik az ország fejlődéséért, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar korszerűsítéséért, az oktatás, a kutatás, és a tudomány megújításáért dolgoznak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés és innovációs-díj átadón, a Pesti Vigadóban.


Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta

Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. műszaki és erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese, az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának elnöke részére, a korszerű erdőművelési eljárások rendszerszintű bevezetése, valamint az Erdészeti Lapok újraindítása és digitalizálása érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta

Dr. Krizsán Józsefné, a Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti Versenyért Alapítvány alapító elnöke, a Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke, a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal Művelődési Oktatási és Sport Osztályának volt osztályvezető főtanácsosa részére, példaértékű pedagógusi pályafutása, valamint a fiatalok természettel kapcsolatos ismereteinek elmélyítését szolgáló szervezőtevékenysége elismeréseként.

Dr. Nagy István miniszter úr az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta

Dr. Tóth Sándor, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács egykori alelnöke részére, a vadgazdálkodás, az erdészeti igazgatás és a halászat terén végzett áldozatos munkájáért, írói tevékenységéért.

Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta

Cseke István, a Délalföldi Erdészeti Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a Fekete-Körös menti erdők közel négy évtizedes szolgálatáért.

Tasi Lászlóné, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott közgazdasági vezérigazgató-helyettese részére, a cég részvénytársasággá alakításában, az erdőfelújítások folyamatos finanszírozásához szükséges pénzügyi alapok megteremtésében végzett munkájáért.

Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta

Borosán István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott erdészeti igazgató részére, a Marcali Erdészetben végzett kiemelkedő szakmai és közéleti munkájáért, az Országos Erdészeti Egyesület érdekében kifejtett tevékenységéért.

Gyurák József, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezetője részére, az erdőgazdálkodási ágazatban magas- és mélyépítési kivitelezési munkákban, valamint az erdei kisvasutak üzemeltetése terén végzett kiváló munkájáért.

Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Hevesi István, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, a vadászati igazgatásban töltött több mint két évtizedes vadászati főfelügyelői, tájegységi fővadászi feladatainak magas színvonalú ellátásáért.


A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek, a gazdák, az agrárszakemberek, a tudósok és a kutatók lelkiismeretes munkájának köszönhetően felül tudtunk kerekedni a járvány három hullámán. Hozzátette: mindezt megerősítik a nyári aratási eredmények is, amelyekből a jövő fejlesztési irányait, a versenyképes mezőgazdaság ismérveit is kiolvashatjuk, a minőséget, az agrármodernizációt, az öntözést és a beruházásokat. Nagy István kiemelte, hogy őszi búza hozama történelmi rekordot döntött idén.

A tárcavezető szerint a magunk mögött hagyott évtizedben a globális pénzügyi és gazdasági válságot követő bevándorlási hullámot szorosan követte a koronavírus járvány három hulláma, amelyekkel bátran szembe néztünk és közös erővel legyőztük. Hozzátette: mindezek együttes hatása elsöpört egy megszokott, régi világot, amelynek a helyébe most egy újat kell építünk. Épp úgy, ahogy államalapító királyunk, Szent István tette egy évezreddel ezelőtt. A tét most is a magyarság megmaradása, a nemzeti önrendelkezés megvédése – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető szerint a nemzeti ünnep alkalmából köszöntenünk kell mindazokat, akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak, továbbá a hivatásukkal, életútjukkal követendő példát állítanak a felnövekvő nemzedékek számára.

Forrás: kormany.hu
Fotók: Pelsőczy Csaba – AM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

32 csapat mérkőzik az Országos Fakitermelő Versenyen

Következő cikk

EU oltalom a Jászsági nyári szarvasgombára



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…