FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Felértékelődik a biomassza szerepe

A biomassza hasznosításának távlati lehetőségeiről és különösen a közép- és kelet- európai országok adottságairól és kihívásairól szólt a magyar és a szlovén agrárminisztérium közös szervezésében 2021. szeptember 27-én megrendezett nemzetközi online BIOEAST Foresight konferencia.

Az esemény középpontjában az a jövőbeli fejlődési irányokat bemutató tanulmány állt, amelyben a szakértők négy markánsan eltérő forgatókönyvet és azok hatásait vázolták fel 2050-ig kitekintve. Az elemzés fő kérdése, hogy a gazdaság a jövőben továbbra is a fosszilis készletek felhasználására fog-e alapozódni, ennek negatív környezeti kihatásaival, vagy a régió képes átalakítani termelési és fogyasztási szokásait kizárólag a megújuló módon képződő szerves anyagokra építve.

A szlovén agrárminiszter, dr. Jože Podgoršek bevezetője után, a Visegrádi Együttműködés soros elnökeként Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte a közép- és kelet- európai országok biomassza-potenciáljának jelentőségét, aláhúzva azon törekvés kulcsfontosságát, hogy a biomassza ne csupán megtermelt alapanyagként, hanem minél magasabb hozzáadott értékkel bíró, környezetileg fenntartható, feldolgozott termék formájában fejlessze a vidéki gazdaságot.

A konferencia a szakértők által felvázolt elképzeléseket hét témakör mentén vizsgálta meg, érintve
– az agroökológia,
– az élelmiszer termelés,
– az erdészet és
– az édesvíz-felhasználás jövőjét, valamint
– a biomasszából előállított fejlett biokémiai anyagokban és
– a biomassza alapú energiatermelésben rejlő lehetőségeket.

A fejlődési irányokhoz kapcsolódóan kitért a kutatási és oktatási feladatokra is. Az agroökológiai szekció ülésén Juhász Anikó helyettes államtitkár felhívta a figyelmet a Közös Agrárpolitika szerepére a biomasszával való fenntartható gazdálkodás új irányainak kijelölésében és előmozdításában. Magyarország, de általában a közép és kelet-európai országok szempontjából elengedhetetlen, hogy egyre intenzívebb ösztönzést kapjanak a biomassza alapú gazdaság fejlődését segítő programok és különösen fontos a kutatási és innovációs tevékenység átgondolt tervezése.

Forrás: AM

Kiegészítés:

Itt érhető el a fentiekben hivatkozott tanulmány.

Ez volt 2021. augusztus 27-én a konferencia meghívója: Invitation to the BIOEAST Foresight Conference on 27 September 2021 A meghívó lapján a regisztráció és más egyebek mellett található a fenti hírben hivatkozott tanulmány: BIOEAST Foresight Exercise – Sustainable Bioeconomies towards 2050 (140 oldal, angolul, pdf). Számtalan helyen említik benne az erdőt, erdőgazdálkodást, a faanyagot, de önálló erdészeti, vagy a fával foglalkozó fejezet nincs benne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Falco jótékonysági programja

Következő cikk

küchenwohntrends & möbel austria, Salzburg



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések