FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Száz programmal vár az idei Erdők Hete

A XXV. Erdők Hete programsorozat az erdőgazdálkodás fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét és azon belül a szakértelem fontosságát hangsúlyozza – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az Erdők Hete alkalmából.

Az Országos Erdészeti Egyesület az állami és a magán erdőgazdaságok részvételével, valamint az Agrárminisztérium szakmai támogatásával idén huszonötödik alkalommal rendezi az erdészeti erdei iskolák programkínálatára épülő Erdők Hete rendezvénysorozatot. Az egész társadalmat megszólító programok hagyományosan az év negyvenedik hetén, idén október 4. és október 10. között várják az érdeklődőket.

A hét során országszerte szervezett mintegy száz különböző terepi erdei program, vezetett túra, erdőpedagógiai foglalkozás mindenütt erdész szakemberek részvételével zajlik, akik megismertetik a résztvevőket azzal a fenntartható gazdálkodási modellel, amit a magyar erdőgazdálkodásban hagyományosan alkalmaznak. A programok megtekinthetőek az erdokhete.hu oldalon.

Az Országos Erdészeti Egyesület a XXV. Erdők Hete alkalmából 2021. október 6-án „Erdők és erdészek” címmel online szemléletformáló fotósorozattal jelentkezik, amelynek célja annak bemutatása, hogy az erdők fenntartásáért és gyarapításáért végzett aktív munka célja az erdők szolgáltató-képességének megőrzése, legyen szó a biodiverzitás növeléséről, az erdők klímavédelmi vagy egészségvédelmi szerepéről, a vidéki térségek életlehetőségének vagy a megújuló faanyag biztosításáról.

Forrás: AM

Kapcsolódó:

Erdők Hete a Mecsekerdőnél (FATÁJ 2021-10-04)
XXV. Erdők Hete – október 4-10. (FATÁJ 2021-09-28)
Európai Erdők Hete 2021: az erdők jövője (FATÁJ 2021-09-28)

Kiegészítés:

Az idei a XXV. Erdők Hete, melynek témája az „Erdők és erdészek”. Fő gondolat a fenntartható erdőgazdálkodás vagy még inkább: az erdő gondozása, fenntartása, gyarapítása, mint fenntartható gazdálkodási forma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gólyaláb és tengerifenyő

Következő cikk

Magyar Államkincstár: új mobilGAZDA alkalmazás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések