FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Trófeaszemle Szentpéterföldén

20. alkalommal rendezte meg a bőgési időszakot lezáró trófeaszemlét a Zalaerdő Zrt. Szentpéterföldén. Zalában kifejezetten jó évet zártak a vadásztársaságok, összesen 207 gímszarvas került terítékre. A pénteki rendezvényen 112 trófeát láthattak az érdeklődők.

Száz százalékkal nőtt az elejtett gímbikák száma az idei szezonban, ami kimagasló eredménynek számít. A mustrán számos trófeát láthattak az érdeklődők, a legnagyobb szarvasbikát Lenti vadászterületén ejtették el, trófeája 237,27 nemzetközi pontot ért a bírálaton. 

fotó: KanizsaTV

– Szakmai szempontból rendkívül nagy jelentősége van a rendezvénynek, hiszen itt kerül bemutatásra azon gímbikák összesség, amelyek az adott évben a társaságunknál terítékre hoztak a bérvadászok. Itt tanúságtételképpen megvizsgáljuk ezeket az agancsokat, megtekintjük, illetve büszkélkedünk azzal, hogy milyen kiváló vadászterületünk van, no meg a szakmánk is jól működik – mondta el Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

Rosta Gyula, fotó: Kustán Barnabás

A remek idei szezon Páll Tamás, vadászati felügyelő szerint a kedvező időjárásnak is köszönhető.

– Ez év szeptemberében közel 200 darab szarvasbikát hoztunk terítékre. Ez összehasonlítva a tavalyi pandémiás időszakkal, annak a kétszerese, mert tavaly csak közel 100 terítékünk volt. Hosszú évek átlagaként150-160 körül már nagyon elégedettek vagyunk – fogalmazott Páll Tamás, a Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője.

Pálinkás Ákos erdészetigazgató elmondta, a jövőben a minőség megtartása mellett arra törekednek, hogy csökkentsék a vaddisznó- és szarvas állományt a megfelelő gazdálkodás érdekében.

fotó: Kustán Barnabás

– Jövőbeli célok mindenképp azok, hogy a szarvasállományok minőségét szeretnénk megtartani. Fő vadunk a gímszarvas, mellette szabad területen megtalálható a vaddisznó és az őz is. A vaddisznónál a közelgő ASP miatt nagyon erős állománygyérítési terveknek kell megfeleljünk. Tehát abba az irányba megyünk, hogy a vaddisznó állományt csökkentsük és a szarvas állományt is olyan szintre kell csökkentsük, hogy megfelelően tudjunk gazdálkodni. Az általuk okozott vadkárokat ki tudjuk fizetni – nyilatkozta Pálinkás Ákos, Bánokszentgyörgy erdészetigazgatója.

fotó: KanizsaTV

A bírálaton végül 32 darab trófea lett aranyérmes, 71 darab ezüstérmes, 53 darab bronzérmes, és 38 nem kapott minősítést. A szezon minőségét jól jelzi, hogy például 2018-ban 23 trófea érdemelte ki az aranyminősítést az ítészektől.

forrás: KanizsaTV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Falco Szombathely - Soproni Egyetem workshop

Következő cikk

Kaszói trófeamustra



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések