FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Követés

Közelgő események

6,5%-os éves árnövekedés

Az idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az idén január-októberben, az előző év azonos időszakához képest, a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,6 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 4,2 százalékkal emelkedtek.

A maginfláció az előző hónaphoz képest 0,9 százalék, tavaly októberhez viszonyítva 4,7 százalék volt.

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal, ezen belül az étolajé 30,4, a margariné 18,8, a liszté 12,5, a munkahelyi étkezésé 10,1, a baromfihúsé 9,3, a péksüteményeké 8,4, a kenyéré 8,1, a büféáruké és az éttermi étkezésé egyaránt 7,9 százalékkal emelkedett.

Egy év alatt a járműüzemanyagok 30,7 százalékkal, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 13,9 százalékkal lett magasabb, mint 2020 azonos időszakában. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,3, ezen belül a dohányáruk 17,6 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 5,4 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 12,7, a szobabútorokért 12,5, az ékszerekért 10,8, az új személygépkocsikért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2020 októberében. A szolgáltatások díja 3,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,8, a járműjavítás és -karbantartás 8,4 százalékkal került többe.

Az idén szeptemberhez képest az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva átlagosan 1,1 százalékkal lett magasabb. Az élelmiszereken belül a liszt 6,9 százalékkal, a száraztészta 3,6, a kenyér és a kávé egyaránt 3,1, a csokoládé, kakaó 2,9, a margarin 2,6, a cukor 2,4, a sajt 2,1, a tojás 1,5, a péksütemények 1,3 százalékkal többe, az idényáras élelmiszerek 2,0 százalékkal kevesebbe kerültek, mint egy hónapja.

Szeptemberhez képest a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal nőtt. A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek ára 1,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal, ezen belül a használt személygépkocsik 1,8, a konyha- és egyéb bútorok 1,1 százalékkal drágultak.

forrás: KSH

Előző cikk

Termőterületek ára, bérleti díja

Következő cikk

Szociális tűzifa-program a NEFAG Zrt-nél



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

MDF gyár lesz Zólyomban

A Kronospan 120 millió eurós MDF beruházást tervez Közép-Szlovákiában, Zólyomban – számol be a WBPI lengyelországi tudósítója, Jaroslaw…
Total
0
Share