FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A fa bűvöletében

A fa bűvöletében címmel nyílt kiállítás a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A tárlat egyik célja, hogy minél többen megismerkedhessenek a faesztergályos munkával és akit érdekel az el is sajátíthassa a február 4-től induló tanfolyamon az alapfogásokat és néhány esztergályos titkot.

A Magyar Faesztergályos Egyesület kiállítását Kovács György címzetes igazgató nyitotta meg, aki maga is faesztergályos, majd szakmai bemutató volt a művház alagsorában. A tárlat február 25-ig, az intézmény nyitvatartási idejében látogatható.

Mint Kovács György elmondta, még a nyolcvanas évek elején a megyei művközpont igazgatójaként találkozott Köpf Jenővel, amikor más faipari szakkörök vezetőit kezdték el képezni. Felelevenítette azokat az időket, amikor éveken keresztül járt hozzá, hogy elsajátítsa a faesztergálás mesterségét.

Négy alkotó tárgyait lehet megtekinteni: Demeter László, Szalai Csaba, Köpf Jenő és Kovács György különleges alkotásai várják a látogatókat a Gárdonyi Géza Művelődési Ház aulájában.

Ha valaki szeretné elsajátítani és megtanulni a faesztergálás alapjait, az csak gyakorlás kérdése – mondta Köpf Jenő. Csak a fantázián múlik, hogy az ember mit tud kihozni a fából. A pandémia miatti korlátozások miatt a faesztergályos közösségünk sem tudott találkozókat szervezni, de azok a hetek sem teltek tétlenül, megalkotta a faesztergályos “antivírust”.

Székesfehérvár az egyik központja az amatőr faesztergálásnak, ugyanis minden télen itt tart országos találkozót a Magyar Faesztergályosok Egyesülete, melynek székhelye is a város. A pandémia kicsit ugyan megtépázta a létszámot, de Galántától a Délvidékig és Kárpátaljától Vas megyéig az ország minden részéből érkeznek ilyenkor Fehérvárra a faesztergályosok – emelte ki Kovács György. Fontos célunk, hogy minél több olyan rendezvényt szervezzünk, ahol az emberek megismerhetik a faesztergálás szépségét.

(A február 4-én induló hat alkalmas tanfolyamról a 06209391899-es telefonszámon lehet érdeklődni.)

forrás: MAFAE, Székesfehérvár.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

MVM Energialiget

Következő cikk

JESZ - jogosult erdészeti szakszemélyzet továbbképzése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések