FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

AGROmashEXPO visszatekintés

Véget ért a 2022-es év első, nagyszabású kiállítása a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Bár az idei 40. AGROmashEXPO látogató száma – a járványhelyzet miatt – elmaradt a megszokottól, a csaknem 200 elégedett kiállító és a tizenötezer látogató igazolta a szervezők döntését, hogy itt volt az ideje visszatérni a virtuális világból a valódi kiállítói térbe.

Több évtizedes hagyományt tört meg a világot és benne a világgazdaságot átformáló járványhelyzet 2021-ben, amikor az év első kiállítását, a magyar agrárium legjelentősebb találkozóját csak virtuális térben rendezhette meg a Hungexpo. A szervezők szerint ezért is volt különösen fontos az idei rendezvény. „Kiállítóink nagyobb része észrevette azt, hogy a járvány ugyan bezárt egy ajtót, de kinyitott egy másikat. Vagy mondjuk úgy: voltak olyan bátrak, hogy a korlátozások figyelembevételével, okosan a körülményekhez illesztve a megjelenést, újfent teljes fegyverzettel jelenjenek meg ügyfeleik és partnereik előtt.” Így fogalmazott a kiállítás megnyitóján Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója. Hozzátette: a Hungexpo tavaly zárult megújulása teszi lehetővé, hogy a jövőben a korábbinál kétszer nagyobb kiállítási területen fogadják a kiállítókat.

A kiállítók többsége is igazolta a szervezők döntését. „Nagy várakozással voltunk a kiállítás látogatottságát illetően. Vajon eljönnek-e a gazdálkodók? Az eltel négy nap tapasztalat alapján már elmondhatjuk, hogy pozitív élményünk volt ezzel kapcsolatban. Igaz, hogy kevesebb látogató volt az előző kiállításokhoz képest, de akik eljöttek azok érdeklődőek voltak, és sokan ajánlatkéréssel fordultak a kollégák felé. Biztos vagyok benne, hogy konkrét vásárlások is realizálódnak majd. Visszatekintve is jó ötlet, hogy eljöttünk” – mondta Hatala László, a DM-Ker Nyrt. munkatársa.

Reinhardt Kappis, a kiállításon részt vevő osztrák FrigorTec GmbH üzletkötési igazgatója azt emelte, ki, hogy az AGROmashEXPO kiállítóinak széles spektruma és a nemzetközi látogatók nagy száma miatt döntöttek a részvétel mellett, és a mostani négy nap után úgy látják: jövőre biztosan visszatérnek Budapestre.

Az idei kiállítás egyik slágere a martonvásári Marton Genetics standja volt. A formabontó kiállítással, köztük egy valódi űrhajóval és az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan részévételével azt mutatták be, hogy a hazai agrárium és a hozzákapcsolódó innovációk, szabadalmak sok tekintetben az űrtechnológiáját képviselik. „A lehető legjobb döntést hozta a cégcsoportunk amikor a 40. AGROmashEXPO-n való részvétel mellett döntött. Támogatva ezzel a rendezvény sikerességét, úgy, hogy a cégcsoport ideológiájának megfelelő irányvonalak maximális képviselete mellett legyen jelen a kiállításon. Rendezvényen való részvételünk maximálisan hozta a tervezést, kivitelezést megelőzően megfogalmazott célok megvalósulását” – jelentette ki Dr. Balla Zoltán, a Marton Genetics Kormányzati és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára a kiállítás megnyitóján elmondta: a hazai agrárium az elmúlt években elkezdett érdemben felzárkózni versenytársaihoz. „Ezt jelzi az is, hogy míg 2010-ben 41 százalékát érte el az EU átlagos termelékenységének, mára 66 százalékra javította azt. Nyertese lehet a következő éveknek, amelyet történelmi jelentőségű források alapoznak meg. A háromszorosára emelkedett vidékfejlesztési támogatások új dimenziókat nyitottak meg a gazdálkodók előtt” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a 2023-mal kezdődő évek támogatási stratégiájában továbbra is előnyt élveznek a fejlesztések, a digitális megoldásokat támogató pályázatok.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrártechnológia fejlődése rendkívüli, főképp azzal összehasonlítva, hogy a gazdálkodók évszázadokon át szinte ugyanazt a tudást adták át nemzedékről nemzedékre. Győrffy Balázs hozzátette, hogy a kamara fontos feladatának tekinti az újítások megismertetését a termelőkkel, hogy javíthassák a termelékenységüket, és ezzel egyre nagyobb jövedelmet érhessenek el.

Sikeres szakmai programok

A 40. AGROmashEXPO számos szakmai programot kínált. Ezek közül is kiemelkedett a Gabonatermesztők Országos Szövetségének hagyományos szántóföldi szakmai napja, amelyen ismert agrárszakemberek vitatták meg a mezőgazdaság előtt álló kihívásokat. Sokakat vonzott idén is a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Agrármarketing- és Média Napja és az Agroinform „Mi terem a neten?” marketing konferenciája. Kiemelt figyelmet kapott több szakmai kerekasztal-beszélgetés, köztük a Portfolio Csoport Agrárgazdasági Fóruma, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ökogazdálkodásról szóló konferenciája, valamint a Magyar Mezőgazdaság Kiadó pódiumbeszélgetése az agrártörvények változásáról.

Első ízben szerepelt a kiállításon a NAK TechLab, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hosszú távú innovációs programja, amely a magyar mezőgazdaság digitális modernizációjára fókuszál. A program célja, hogy különböző, mégis egymáshoz kapcsolódó programokkal támogassa a hazai agrárium hatékonyabbá tételét a digitalizációs megoldások segítségével. A PREGA AgRobot Show látványos bemutatóin láthatták a résztvevők a mezőgazdasági robotika legizgalmasabb fejlesztéseit. A hazai gépgyártás aktuális trendjeit pedig a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége kiállítóinak köszönhetően ismerhették meg a látogatók.

Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj

Idén is nagy számban érkeztek pályázatok a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakra. A legfőbb bírálati szempontok között szerepelt a termék újszerűsége, a környezetre gyakorolt hatása, a termék innovatív szerepe az agráriumban és alkalmazhatósági értéke a gyakorlatban. A hazai mezőgazdaság jeles képviselőiből álló zsűri által kiválasztott nyertesek a rendezvény nyitónapján vehették át díjaikat. (A nagydíjas és különdíjas termékek megtekinthetők voltak a kiállításon.)

Az AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj 2022-es nagydíjasai Hazai Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában: a KOMÁROMIGÉP Kft. – KG-6000 típusú, 6 méter munkaszélességű, hidraulikusan csukható szárzúzó.

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában: az Austro Diesel GmbH. – Massey Ferguson 8S.265 Exclusive traktor.

Különdíjat kapott, Hazai Termékfejlesztési díj – Digitalizáció kategóriában: az Affield Kft. – MachineryGuide NODE AutoSteer robotkormány;

Hazai Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában: a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. – FLIEGL PFW 27500 Alpha-Line szivattyús tridem tartálykocsi.

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában: a DM-KER Nyrt. – Agrifac Condor V. önjáró permetezőgép; a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. – FLIEGL KSE 680 láncos-tárcsás borona; a ROYAL TRAKTOR ZRT. – FARMTRAC 25G 4WD teljesen elektromos kompakt traktor.

A díjazottak teljes listája itt olvasható.

Az idei AGROmashExpo együttműködő partnerei

  • Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ)
  • Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ)
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Forrás: Agromashexpo / Hungexpo

Kiegészítés:

Figyelemre méltó, hogy a Hungexpo fenti sajtóanyaga megfeledkezett az erdészet, mint szakterület, valamint erdészeti és erdészethez közeli termékek kiállítónak megemlítéséről. Pedig e szakterületről is voltak kiállítók, mint ahogy az minden évben lenni szokott. Igaz most a két legnagyobb láncfűrész forgalmazó egyike sem volt jelen az Agromashexpon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Rendészeti kellékek cseréje

Következő cikk

Agrárminisztériumi álláspályázat



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…