FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

20 éves az Őrségi Nemzeti Park

Az elmúlt 12 évben az Agrárminisztérium a tíz magyar nemzeti park igazgatósággal együttműködésben soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat, mintegy 78 milliárd forint felhasználásával, mellyel 320 ezer hektáron javítottuk a természeti környezetünk állapotát – fogalmazott az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Szalafőn.

Rácz András az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 20 éves fennállásának évfordulós ünnepségén elmondta, 1978-ban az Őrségben létrejött Magyarország legnagyobb kiterjedésű tájvédelmi körzete mintegy 38 ezer hektárnyi területen, mely a 25 évvel később megalakuló nemzeti park alapját képezte. Az élővilág megismerésére, természetvédelmi bemutatására az igazgatóság számos létesítményt üzemeltet az évek során négyszeresére nőtt költségvetéssel, mely mostanra meghaladja az évi 800 millió forintot. Az induló látogatószám megháromszorozódott, évi 70 ezer látogató keresi a nemzeti park által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket. Szintén az elmúlt 20 év során épült meg 32 olyan ökoturisztikai létesítmény, amellyel az aktív, természetjáró szabadidő töltést kereső vendégek igényeit igyekeznek kiszolgálni.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az Őrségi Nemzeti Park mellett 2 tájvédelmi körzetet, 8 természetvédelmi területet gondoz az őrségi igazgatóság, melyre a mai napon büszkék lehetünk. Ha nem csupán az elmúlt 20 évre tekintünk vissza ezen alkalomból, beszélnünk kell Rakonczay Zoltánról, aki az Országos Természetvédelmi Hivatal vezetőjeként már 50 évvel ezelőtt gondolkodott az Őrség területén nemzeti park létrehozásában, majd később sokat tett ennek megvalósításáért.

Rácz András kiemelte, itt az Őrségben felépült két látogatóközpont, egy erdei iskola, 5 egyéb bemutatóhely, létrejött egy arborétum, 21 tanösvény és 50 fő befogadására alkalmas szálláshely. A helyi partnerség jegyében az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével jött létre hazánk első és legutóbbi natúrparkja az Írottkő Natúrpark és Vasi-Hegyhát Natúrpark, mely szintén az elmúlt 20 év eredményei közé sorolandó – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, az állami természetvédelem csak a helyben élőkkel együtt érhet el sikereket. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság ezért hozott létre egy olyan állatkihelyezési programot, melynek során több mint 100 magyar tarka szarvasmarha kihelyezésével segítették a gazdákat. A muraközi ló regenerálási programját még 2003-ban indította el az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, akkor 6 kancával és hatalmas lelkesedéssel. Ennek eredményeként 2016-ban elindíthatták a muraközi ló kutatási programot. Ma már 60 tenyésztő vesz részt az Igazgatóság mellett a programban, melyben jelenleg 217 ló található a fajtából – tette hozzá.

V. Németh Zsolt, a tárca kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa, valamint a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2002. március 8-án nyílt meg az ország tizedik nemzeti parkja, így avathatták fel az Őrségi Nemzeti Parkot. Értékteremtéssel telt el ez a 20 év, melynek során összesen 4,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg, köztük például a Széll Kálmán majori istállók vagy a csákánydoroszlói Látogatóközpont is. A természetvédelemmel foglalkozó emberek munkájáról sem szabad megfeledkezni, hiszen világunkban egyre inkább oda kell figyelni a környezet, a természet megóvására – emelte ki.

Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója visszaemlékezett az elmúlt időszak eseményeire. Fontos feladatuk a térség természeti jellegének megóvása, megőrizve, fenntartva annak sokszínű változatosságát. A fejlesztési programok között a Pityerszer múzeumfalu is szerepel, melynek folyamatos gondozása, felújítása is az Igazgatóság feladata – emelte ki.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szinte azonnal találnak munkát a frissen végzett erdőmérnökök

Következő cikk

Országos tűzgyújtási tilalom



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések