FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újabb ökoturisztikai fejlesztés a Mecsekben

Átadták a Mecsek egyik ikonikus települése, Orfű közelében található felújított Gubacsos-kulcsosházat. Az ökoturisztikai beruházást megvalósító Mecsekerdő Zrt. célja az volt, hogy a közel 100 éves múlttal rendelkező turistaház, a mai kor követelményeinek megfelelve, komfortos és megfizethető szállást biztosítson az erdei turisták számára. Az átadó ünnepségen részt vett Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Dalvári Vince Gábor az AM erdőkért felelős államtitkársága képviseletében, valamint Ripszám István, a beruházást megvalósító Mecsekerdő vezérigazgatója.

A Mecsekerdő 2006-ban kezdte el fejleszteni és átalakítani kulcsosházait. Fő célja, hogy az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak bővítésével szélesítse turisztikai kínálatát, megfizethető szálláslehetőséget biztosítva a természetjáróknak. Ennek a folyamatnak fontos állomása volt a 2021-ben felújított és átadott legendás Gyopár-kulcsosház, melyet most a Gubacsos-kulcsosház követett.

A felújítással egy olyan alacsony árfekvésű, ám magas szolgáltatási minőséget nyújtó szálláshely valósult meg, amely az egyre növekvő aktív és természeti turizmust kedvelők számára hiánypótló lehetőség.

A Gubacsos-kulcsosház négyévszakosításának köszönhetően összesen 12 fő számára nyújt kényelmes pihenési lehetőséget, valamint melléképülete további 2 fő elszállásolására alkalmas, s immár egész évben fogadni tudja a látogatókat. Az épület teljesen új, modern bútorzatot kapott, a konyhai felszereltség pedig lehetőséget biztosít a teljes önellátásra. A gyakorlott természetjárók és a csendes erdei romantikára vágyók számára is megfelelő szálláshely fatüzelésű kályhával fűthető, továbbá áramvételi lehetőséggel ellátott. Az udvaron minden feltétel adott a pihenésre a fedett filagória alatt, valamint a kerti szalonnasütéshez vagy bográcsozáshoz, amelyhez kiépítésre került egy erre alkalmas tűzrakóhely.

A kulcsosház felújítása tavaly márciusban kezdődött, amely 43 millió forintból valósult meg, ennek közel 12 százalékát a Mecsekerdő biztosította.

A Baranya megyében található erdők 50%-át a Mecsekerdő Zrt. kezeli, melyek kétharmada különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt álló erdőség és ahol két erdőrezervátum is található. A Mecsekerdő Zrt., mint állami erdőgazdálkodó elhivatott az erdő biológiai erőforrásainak megőrzése és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás, valamint az erdei turizmus iránt. Fontosnak tartják, hogy a társadalmi elvárások az erdő sokoldalú ököszisztéma szolgáltatása által az erdők kizsákmányolása nélkül kerüljenek kielégítésre, a természet és ember kapcsolata szinergián alapulva, egymást támogatva működjön. Elhivatottak a felnövekő generáció természettel kapcsolatos edukációjában, melyre az általuk üzemeltetett két erdei iskola -– az árpádtetői Mókus Suli és a sasréti Kikerics  nyújt teret.

forrás: Mecsekerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Milliárdokkal segítik a munkaerőpiacot

Következő cikk

Ödön-forrás pihenőhely megújult



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések