FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdők Nemzetközi Napja – VERGA hírek

A VERGA Zrt. az Erdők Nemzetközi Napján tartott sajtótájékoztatót Veszprémben a Gulya-domb szélén található szánkópályán.

Ugron Ákos Gábor a VERGA Zrt. vezérigazgatója köszöntőbeszédében elmondta, hogy 2013 óta minden év március 21. napján világszerte megemlékeznek az erdők és fák jelentőségéről. A kezdeményezéshez a VERGA Zrt. is aktívan csatlakozik minden évben.

Idén, április 9-én a HATESZ egyesülettel együttműködve kerül megszervezésre a „TISZAFÁK NAPJA” program, valamint több helyszínen történnek szemétgyűjtési akciók is frekventált turistaútvonalak mentén a „Tavaszi nagytakarítás – takarítsuk ki együtt a természetet” kampány keretében. Beszédében kiemelte, hogy a Társaság korábban két alkalommal is számolt már fel illegális hulladéklerakót a működési területén. Végezetül elmondta, hogy az Ajka melletti Hubertus Erdészeti Erdei Iskola és Turistaszálló tematikus programokkal igyekszik felhívni a figyelmet az erdők kiemelt szerepére, mely során, a mai napon ingyenesen látogatható a Fekete István dioráma, valamint az erdei iskola játszótere is. Délelőtt erdőpedagógiai foglalkozás, majd 13 órától „Felfedező túra” indul. A túrát követően lehetőség van kézműves foglalkozásra, mikroszkópos vizsgálódásra is. A programok mellett az érdeklődőknek egész nap lehetőségük van az erdei iskolában társasjátékozni, bográcsozni, sütögetni, és részt venni egy közös faültetésen is!

Ezt követően Bácskai Péter a HATESZ egyesület elnöke részletesen bemutatta a 2022. április 9-én megrendezésre kerülő „TISZAFÁK NAPJA” rendezvény programjait, mely során vezetett túra, és szakmai program is várják az érdeklődőket, ahol megismerkedhetnek magával a tiszafával, valamint a Tájvédelmi Terület geológiai kialakulásával. A vállalkozó szellemű természetjárók szakmai program keretében ismerkedhetnek meg az erdei munkavégzés feladataival, majd a nap végén a szervezők egy terepi ebéddel kedveskednek minden résztvevőnek.

Végezetül Harhai László a VERGA Zrt. Erdőőrzési és Vagyonvédelmi Osztályvezetője elmondta, hogy a Társaság amellett, hogy a frekventált erdőterületein folyamatosan végez hulladékmentesítést, a korábbi években rendszeresen csatlakozott olyan országos kezdeményezésekhez is, mint a „TeSzedd!”, vagy a „Tisztítsuk meg az Országot” programok. Idén az Erdők Nemzetközi Napján veszi kezdetését és a Föld Napjáig, azaz április 22-éig tart az Aktív- És Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által meghirdetett „Tavaszi nagytakarítás – takarítsuk ki együtt a természetet” kampány, melynek keretében a VERGA Zrt. két helyszínen is szervez szemétszedő túrát. 2022. április 10-én a bakonynánani Római- fürdő térségében, valamint a Várpalota melletti várvölgyi turistautakon lesznek szemétgyűjtő akciók, melyre a VERGA Zrt. szeretettel várja a vállalkozó szellemű természetjárókat. A tervek szerint a két akció során mintegy 21 km hosszan mentesülnek meg a turistautak a hulladéktól. A túrák részletei hamarosan elérhetőek lesznek a Társaság honlapján és facebook oldalán.

forrás: VERGA Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Az EU fapiacának függősége Oroszországtól

Következő cikk

Jelentősen nőni fog a folyamatos erdőborítású terület




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version