FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Felavatták a megújult Stimecz-házat Felsőtárkányban

Reneszánszát éli a bárki számára elérhető turizmus Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára az Egererdő Zrt-nél a Heves megyei Felsőtárkányban, a megújult Stimecz-ház keddi átadásán.

Zambó Péter kiemelte: a járványhelyzet kialakulásával megnőtt az egészséges kikapcsolódás iránti igény, erdeinkben évente 40-50 millió látogatói alkalmat regisztrálnak. Erre az igényre a kormányzat összehangolt munkával válaszolt, melynek részeként az erdei turisztikai beruházások is jó célokat szolgálnak – tette hozzá. Jelezte: az Agrárminisztérium elkötelezett az állami erdőgazdaságokon nyugvó fejlesztési modell fenntartása mellett, hiszen a Stimecz-ház felújítása is azt példázza, hogy a cégcsoport jó gazdaként hogyan tudja az állami vagyont gyarapítani. Az államtitkár szerint az állami gazdálkodás biztosítékot jelent arra is, hogy ne vesszen kárba, hanem a mai követelményeknek megfelelően alakuljon át az itt meglévő, évszázados infrastruktúra. E munkában a kormány legfontosabb partnerei az állami erdőgazdaságok  – húzta alá.

Az agrártárca által irányított cégcsoport Magyarország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját kezeli. Az elmúlt 12 évben az állami erdőkben közel 27 milliárd forint értékű ökoturisztikai beruházás valósult meg, melyből 52 kilátó, 40 erdei szálláshely, 17 látogatóközpont és 11 erdei iskola létesült és további 150 létesítmény újult meg – sorolta. Mindemellett évente 4 milliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő turisztikai infrastruktúra fenntartására – mondta, jelezve azt is, hogy az idén is folytatódnak a kormány ilyen célú fejlesztései. Zambó Péter ismertette: a kedden átadott beruházás helyszínén korábban ugyancsak állami támogatással újult meg a kisvasút és táborhelyet is kialakítottak, most pedig a turistaházzá alakított Stimecz-házat vehetik birtokba a természetjárók.

Kitért arra is, hogy az elmúlt héten az állami és magán erdőgazdálkodók egyetlen nap alatt hasonló erdei szálláshelyeken 1200, Kárpátaljáról és Ukrajnából menekült ember számára ajánlottak fel férőhelyet és teljes ellátást, hétfőn pedig az Országos Erdészeti Egyesület alapítványán keresztül kezdődött gyűjtés a háborúban szükséget szenvedők javára

Fűtés a sparhelttel, amin főzni is lehet, folyóvíz nincs, mellékhelyiség az épületen kívül, ahogy az annak idején volt.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen kifejtette: fontos feladat a mozgást, az aktív életformát vonzóvá tenni mindenki számára. Úgy vélte, az elmúlt években e téren valószínűleg Magyarországon történt a legnagyobb előrelépés Európában, sok egyéb mellett kereken 100 turistaház rekonstrukciójához járult hozzá a kormány. A 12 férőhelyes Stimecz-ház felújítására 22 millió forintot biztosítottak, amelyhez az erdészet mintegy 3 millió forinttal járult hozzá, és további támogatások segítségével a környék vándortábor-útvonalai is megújulnak – mondta.

Pajtók Gábor (Fidesz-KDNP) Heves megyei kormánymegbízott, a megye 1-es számú, egri székhelyű választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje köszöntőjében rámutatott: a most átadott fejlesztés ékes bizonyítéka, hogy 2010 után paradigmaváltás történt Magyarországon. Stratégiailag fontos irányt vett hazánk, amikor a jólét és az ehhez szükséges feltételek megteremtésének útjára lépett – fogalmazott. A politikus szerint a felsőtárkányi beruházás is jelzi: teljesülhet az a célkitűzés, hogy 10-15 év alatt Magyarország Európa legélhetőbb országainak egyike legyen. A Stimecz-házról szólva közölte: a létesítmény kifejezetten a bakancsos turisták számára készült, ahol a komfortosabb szálláshelyekhez képest még inkább megélhető a természet csendje és szépsége.

Szetei Zoltán, a Stimecz
család leszármazottja, Juhász Attila Simon (Fidesz-KDNP) , a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Pajtók Gábor, Heves megye 1. sz. egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára, Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Domján Sándor, az Egererdő Zrt. felügyelő bizottságának elnöke és Bajzát Ferenc alpolgármester (b-j) Felsőtárkányban, a megújult Stimecz-ház átadásán.

Forrás: MTI
Fotók: Mőcsényi Miklós

Kapcsolódó:

Számos további fotó az Egererdő Fb oldalán.

Az Egerhírek beszámolója (MTI szöveggel és fotókkal) a Stimecz ház átadásáról.

Kiegészítés:

A Stimecz ház Stimecz Gáspár erdőkerülőről kapta a nevét. Ő az 1900-as évek elejétől teljesített itt szolgálatot és lakott itt családjával. Stimetz Gáspár Fiumében született, onnan jött a grófságba dolgozni, mint erdőkerülő. (A gróf neve nem ismert.) A II. Vh. után aztán államosították a területet, s vele a házat, mely idővel turistaszállásként újjáépült, most pedig teljesen felújította az Egererdő Zrt, s a turisták használhatják. (Fotó: MM)

Stimecz leszármazottak. (j-b) Szetei Zoltán és Bartha Rózsa, Eperjesi Lászlóné, az idős hölgy neve nincs meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

CEPI: Az európai biogazdaság megoldás az EU fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségére.

Következő cikk

Ellenállóbb erdők = kevesebb faegyed?



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések