FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gesztenyefákat ültettek Farkasgyepűn

A helyi önkormányzat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Bakonyerdő Zrt. közös összefogásának eredményeként 40 vadgesztenyefát ültettek el a település határában. A negyvenedik fát jelképesen Takácsné Légrádi Edina polgármester, Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója és Korn Ignác, a Farkasgyepűi Erdészet erdészeti igazgatója ültette március 28-án.

A településen és annak határában egy idős gesztenyesor található, amelynek az egészségi állapota az életkora, a klímaváltozás, illetve az évente ismétlődő aknázómoly-betegség miatt legyengült. A már balesetveszélyes egyedeket eltávolították a fasorból, és ezek pótlására – a település önkormányzata, a Magyar Közút Zrt. és a Bakonyerdő Zrt. összefogásának eredményeként –  vadgesztenyefákat ültettek. 

Varga László vezérigazgató elmondta, hogy egy, a jelenlegi ismereteik szerint a betegségnek ellenálló, rózsaszín virágú fajtát szereztek be az Alsótekeresi Faiskolából. A vadgesztenyék beszerzését a Bakonyerdő Zrt. intézte, a fák Farkasgyepűre szállításában pedig Rózsa Gábor helyi kötődésű vállalkozó működött közre. 

Takácsné Légrádi Edina polgármestertől megtudtuk, hogy ősszel a közútkezelő pótolta a korábban kivágott fákat a falu külterületén, most ezt folytatták az erdőgazdasággal közösen. 20-20 fa beszerzését az önkormányzat, illetve a Bakonyerdő Zrt. a saját költségvetéséből finanszírozta. A településen már 100 évvel ezelőtt is gesztenyefákat telepítettek, ezért természetes volt, hogy most is ezekkel pótolják a hiányzó egyedeket. 

A most elültetett fák gyorsabban nőnek, mint a hagyományos vadgesztenyefák, de magasságban és terebélyességben nem érik el azt a méretet, és a termésük is sokkal kisebb, ezért az utak mentén is jól elhelyezhetőek. 

A Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet előtti szakaszon, illetve a községhatáron belül elültetett sorfák körülbelül 10 évesek, és várhatóan már az idei tavaszon megmutatják majd a szépségüket.

forrás: VEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Elindult az erdők tavaszi nagytakarítása!

Következő cikk

1000 fa-program Szombathely



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések