FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megnyílt a Bükki Csillagda

Ünnepélyes keretek között, 2022. március 7-én átadták a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) csillagászati, természetismereti látogatóközpontját, a Bükki Csillagdát.

– Fontos pillanathoz érkeztünk – fogalmazott így Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki szinte már a Bükki Csillagda megálmodásától kezdve, tehát hat éve, részese a BNPI projektjének.

– Nagyszerű, kreatív terveket mutattak be nekem a BNPI szakemberei, akik azzal a szándékkal kerestek fel, hogy kormányzati támogatást kérjenek a kivitelezés megkezdéséhez, amit meg is kaptak. Mint a kormánybiztos elmondta: Kelet-Magyarországon eleddig még nem volt ilyen jellegű bemutatóhely, csak a Zselicben és a Bakonyban, s a létesítmény elkészülte ezt a hatalmas űrt tölti be.

Révész Máriusz Fotó: Kozma Attila

– Nekem van egy négyfős tesztelői csapatom, a gyermekeim, arra, hogy melyik látogatóközpont működik jól, és melyik nem annyira. Ugyanis a mai világban hatalmas feladat áll azon szakemberek, pedagógusok előtt, akik az ő korosztályuk figyelmét le akarják kötni. A Bükki Csillagda pedig pontosan ezt kínálja, ami a mai fiatalok számára a legfontosabb: a szórakoztatva tanulást és élményszerzést minden érzékszervükre hatva. Alig várom, hogy a fiaimat is elhozzam ide, a Bükki Csillagdába, ami ráadásul egy nagyon szép helyszínen, Miskolc-Szilvásvárad-Eger háromszögében fekszik, Répáshuta mellett. Révész Máriusz szerint a Bükki Csillagdával mindenki csak nyer: elsősorban a látogatók, másrészt a természetvédelem ügye, harmadsorban pedig Répáshuta is, hiszen ez az attrakció hosszútávon növeli a település megtartó erejét.

A megnyitón részt vett dr. Nagy István agrárminiszter is, aki csodaként aposztrofálta a BNPI új látogatóközpontját, s hozzátette: az ember is csodás, ha valamit akar, mint például létrehozni egy ilyen komplexumot. Ha van célja egy-egy ilyen beruházásnak, az pontosan az, hogy az egyébként a természettől egyre inkább távolodó embert hozzuk vissza a természetbe, tegyük felelőssé annak állapotáért.

Dr. Nagy István Fotó: Kozma Attila

– A természet csodálatosságára, és múlhatatlan vonzerejére remek példákat láttunk az elmúlt, pandémiás időszakban, hiszen a természet nyújtott menedéket az embereknek: rengetegen keresték fel hazánk kirándulóhelyeit, túraútvonalait.

A miniszter kitért arra is, hogy jelen, háborús helyzetben a nemzeti parkok és az erdészetek ugyanilyen menedéket nyújtanak a menekülteknek is, hisz’ szálláshelyeiket felajánlották a fedél nélkül maradt, Ukrajnából érkező családoknak.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója megnyitó beszédében arra, a közelmúltban sokszor felmerült kérdésre igyekezett választ adni, miként illeszkedik egy csillagda létrehozása és működése egy nemzeti park arculatába. Mint mondta: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelemmel, természetmegőrzéssel, ökoturisztikai és környezeti nevelési tevékenységgel kapcsolatos feladatait közfeladatként látja el.

Rónai Kálmánné Fotó: Kozma Attila

– A több mint 45 éve született alapító okiratunk alaptevékenységünkre vonatkozó részében szerepel, hogy feladatunk a természettudományi alapkutatás képviselete, és a védett természeti értékek, területek bemutatása, megőrzése, továbbá figyelemmel kísérjük a természeti környezetet és annak változásait is. Az első hallásra állandónak és stabilnak értelmezhető geológiai, földtani értékeink, barlangjaink megfelelő állapotban tartására is figyelmet kell fordítani, csakúgy mint egyes fajok és élőhelyek fenntartására. Ugyanez a helyzet a légkörrel is – magyarázta.

– Az UNESCO döntése nyomán a csillagos égbolt az emberiség elválaszthatatlan, kulturális és természeti öröksége. Jólétünk, kényelmünk érdekében már nemcsak a föld felszínén és alatt lévő természeti kincseket, hanem a felettünk lévő határtalan égboltot is egyre intenzívebben használjuk, és a rosszul beállított és nagy fényerősségű világítás terhet ró az erőforrások felhasználására és megzavarja az élővilág ritmusát – mondta az igazgató. Felidézte: ezen hatások vizsgálatával a Kaptárkő Természetvédelmi Egyesület méréseket végzett, melynek eredményeként 2017-ben a Bükki Nemzeti Park elnyerte a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség által adományozott Csillagos Égboltpark címet, hazánkban harmadikként. Ezek olyan területek, amelyek kivételes minőségű éjszakai éggel rendelkeznek, s elsődleges céljuk az égbolt minőségének védelme, a természeti értékek megőrzése és az ahhoz társuló tudományos megfigyelések végzése.

Rónai Kálmánné kiemelte: ezen ismeretek birtokában született meg a BNPI amatőr csillagászának, Novák Richárdnak azon gondolata és ötlete, hogy létrehozzák a Bükki Csillagdát a Bükk szívében. A gondolatot tettek követték, elkészült a szakmai koncepció és körvonalazódtak a létesítmény építési tervei az egykori Kovácsműhely területén, 635 méter tengerszint feletti magasságban. Pályázati forrást kerestek, amivel először nem jártak sikerrel, majd Révész Máriusz kormánybiztos támogatásával 2016-ban megszületett a kormányrendelet a Bükki Csillagda létrehozásáról. Összesen 1,276 millió forint hazai forrást biztosítottak a 760 négyzetméteres élményközpont megvalósítására, amely most már nyitott kapukkal várja a látogatókat is.

A Bükki Csillagdáról itt olvashatnak bővebben: www.bukkicsillagda.hu

forrás: BNPI

Előző cikk

Közösségi hulladékmentesítés

Következő cikk

Nők a cégvezetésben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share