FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fából nem vaskarika

A Hello Wood saját fejlesztésű szálláshelyei a remeteélet luxusát kínálják. A Szikla kabinoknak nevezett hat darab, monolitokat idéző, egyedülálló designú épület és a Kabinka továbbfejlesztésével kialakított fogadóépület Kapolcs mellett, a régi nemzetközi Hello Wood táboroknak is helyet adó Csóromföldén épült meg. A kabinok evolúciójáról Ráday Dávid alapítóval, és Oravecz Péter csapatvezető építésszel beszélgettünk.

Hogyan lett a kezdeti táborokból saját beruházásban felépített „kabin-mező”?

Ráday Dávid: A Hello Wood fejlődése elég organikus. Azt szoktam mondani, hogy fordított üzletmenettel születtünk. Normál esetben egy cég megfelelő bevételt elérése után kezd szerelem-projektekkel foglalkozni. Nálunk ez fordítva volt, sok projektünk, a táborok, a hintapark, a közösségi karácsonyfa és a többi saját lelkesedésből született, az üzlet ezt követte.

Mi tette lehetővé, hogy így alakuljon a cég élete?

R.D.: Azt azért fontos leszögezni, hogy építészirodaként nem csak ezzel foglalkozunk, sőt. Most épül egy CLT paneles lakóházunk, illetve tervezés alatt áll öt parkolóház, szintén CLT technológiával, vagyis a cégen belül egy léptékváltás történt. A kabinok is a szívügyünk, szívesen vágtunk bele a fejlesztésébe, és ezzel párhuzamosan felhasználói is igény is volt rá.  A kezdeteket az építőtáborok jelentették, már ott kiderült, hogy rögtön megtaláltunk egy piaci rést. Azon túl, hogy persze jó buli volt a táborokon részt venni, a fiatal építészeknek lehetőséget adott, hogy megmutassák magukat, hiszen hamar megépülhettek a munkáik, amiket azután publikálni lehetett. Logikus irány volt ezután, hogy házak is épüljenek, ne csak installációk. A 2018-as táborunk, a Cabin Fever már erről szólt. 

CLT lakóház – terv: Hello Wood

Mi a vonzó egy kabinban?

R.D.: A tiny house mozgalom, a kisléptékű építészet most egyébként is népszerű, sok ok miatt, nem csak a szakma, az átlagember is szereti. Az építészet szempontjából előny, hogy ez a méret jó lépték a kísérletezéshez, az „önmegvalósításhoz”, de az oktatási, kutatási projektek szempontjából is ideális. Fenntarthatósági szempontból is izgalmas egy kabin, egyre vonzóbb, hogy nem kell magas rezsit fizetni, és kicsi, de maximálisan komfortos lakótér is elég, ha a szabadtér is lakóotthon része. Mindez abba az irányba hatott, hogy elinduljunk a termékfejlesztés felé, modulárisan felépíthető épülettípusokat hozzunk létre, amelyeket áttervezés nélkül, kiszámítható módon és időtávban lehet felépíteni. Azt nem kell hangsúlyozni, hogy a hazai építőipari környezetben ez mennyire vonzó opció egy megrendelő számára. 

Építészeti oldalról mit jelent egy kabin tervezése?

Oravecz Péter: Az első kabinmodelljeink a mi proaktív kezdeményezésünkre születtek meg. Az első Kabinkát már egy festőművésznek készítettük; műteremként, illetve vendégszállásként funkcionál.. A Kabinka 1.0 változatot kiállítottuk a Max Cityben, itt élőben jelenleg is kipróbálható minden a kilincstől a kanapéig – a berendezés magyar designerek bútoraival és tárgyaival történt. Nagyon sok értékes visszajelzéssel gazdagodtunk, az emberek szeretik, hogy fából van, hogy kuckószerű, hogy házikó formájú. A változtatási kérések zöme persze arra vonatkozott, hogy lehetne nagyobb. Ennek nyomán jött létre a Kabinka 2.0., ami idén BigSEE díjat is nyert. A típus kialakítása során arra törekedtünk, hogy szerte Magyarországon, ahol ilyesmi építése egyáltalán szóba jöhet, a legszigorúbb szabályozásoknak is megfelelő formát találjuk meg – ebből adódott az archetipikus házforma. A design segítségével igyekeztünk törekedtünk arra, hogy bár kicsi, szerethető legyen. A visszajelzések azt mutatták, hogy a funkció és anyagminőség rendben van, így a design változatlan marad.

Hogy lett termék a kabinokból?  

O.P.: A pandémia idején sok tényező mutatott abba az irányba, hogy folytassuk professzionálisan a termékfejlesztést. A járvány és az utóhatása azt is megmutatta, hogy a kabinokkal jó nyomon vagyunk: amikor az emberek végre ki akartak szabadulni, szeparált nyaralásban gondolkodtak, és mi lehet szeparáltabb egy kis kabinnál a természet kellős közepén? Arra, hogy modulált, megrendelhető terméket állítsunk elő, az is ösztönzött, hogy megbízásokat teljesítő, tervező építésziroda vagyunk, a modulált termék kifejlesztését egy másik lábnak szántuk. Olyan házikót hoztunk létre, ami egy előregyártott, deponált, megvehető késztermék, az elkészülése kiszámítható az átlagos építési rendszerhez képest.  A szintén díjnyertes Workstation modellünk már megbízást követően született. 

Workstation, Budapest – fotó: Darab Zsuzsa

Mennyire luxuscikk egy kabin ma Magyarországon? Kik a megrendelőitek? 

O. P.: Kétféle megrendelő kör jellemző. Az egyik – a ritkább – amikor magánszemély fordul hozzánk. Az igazsághoz tartozik, hogy sokan csak tervezgetik, játszanak a gondolattal, hogy ilyesmit építenek. A nehézség, hogy ez a terület nincs igazán jól szabályozva, jelenleg olyan építési előírások vonatkoznak egy kabinra, mint egy családi házra, ami abszurd, mind a méret, mind az anyagok, technológia miatt. De mivel négy évszakos házakról van szó, ugyanúgy engedélyeztetni kell, mint bármely lakóházat. Pedig a gyorsan építhető, jól kinéző kabinokra egyre inkább lenne igény, e területen, a tiny házakat is beleértve, szükség lenne ésszerűbb szabályozásra. A magán megbízásokat az is korlátozza, hogy sajnos ez nem annyira kedvező árú, mint sokan először gondolják. Ebben a kategóriában viszont a legjobb árat tudjuk elérni. Ha sok lenne belőle, lehetne olcsóbb, a kiszámíthatóság miatt viszont kelendő lehet. A másik megbízó típus, aki befektetési céllal épít, ahogy mi is Csóromföldén. Szálláshelyek céljára a kabin ideális.

Meséljetek a saját projektekről! Nem sajnáltátok a legendás táborokat beáldozni?

R.D.: Amikor fenntarthatóságról beszélünk, a gazdasági fenntarthatóságról rendre megfeledkezünk, pedig egy működőképes vállalkozás esetében ez elsőrendű. Sajnos Csóromfölde év közbeni kihasználatlansága már luxus volt Ott tábor már nem lesz, de szellemileg ugyanilyen értékesnek gondoljuk a hazai, féléves egyetemi projekteken alapuló táborainkat, úgyhogy lesz folytatás, és tervezzük, hogy a nemzetközi táborok is visszatérnek jövőre, máshol! A csóromföldei Szikla kabinok saját beruházásunkban épültek, a kabinok tervezésekor az volt a szempont, hogy különleges külsővel magas minőségű szálláshelyet hozzunk létre. A kabinjainkat a sziklák formái ihlették, így a vendég még inkább a természethez kapcsolódva érezheti magát a tartózkodás alatt. A  recepció épületén kívül hat egyedi kabin áll a vendégek rendelkezésére. Az organikus sziklaformával a hely szellemét is igyekeztünk megidézni – számtalan asszociáció kínálja magát a tájban megjelenő szirtekre a rúnakövektől, Stonehenge-ig. A más

Csóromfölde, szálláshely – fotó: Lakos Máté

Mik a további terveitek kabin-vonalon?

R.D.: Benne vagyunk két glamping projektben – a megrendelővel együttműködve hoztunk létre ötcsillagos szálláshelyeknek alkalmas kabinokat.. Nyitottak vagyunk további partnerségben megvalósuló projektekre is, és azt tapasztaljuk, hogy a resort projektünk felkeltette az érdeklődését több befektetőnek is. Mindig is abban hittünk, és eszerint építettük a céget is, hogy rugalmasan kell alkalmazkodni a lehetőségekhez. Most szélsebesen változik minden körülöttünk, de éppen ilyenkor fontos, hogy reagáljunk időben a változásokra. A Hello Woodban erre minden potenciál adott…

Kabinka szálláshely, Hosszúhetény – terv: Hello Wood

forrás: octogon

Előző cikk

Fa az építészeti trendekben 2022

Következő cikk

CEPF: Az európai erdőtulajdonosok nyilatkozata a 2022. évi pusztító hőhullámról és tűzvészről



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések