FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fa köré épült erdei ökoház

A Kazahsztáni hegyekben, egy erdő közepén található ökoház érdekessége, hogy a fa kivágása helyett az élő fa köré építették a házat.

Az átlátszó üvegházat az A. Maslow Design stúdió tervezte, mely egy gyerekkori álom megvalósulása.

Fa köré is lehet házat építeni

A henger alakú fa közepén egy hatalmas fa él, amely az egymás fölött lévő szobák mindegyikét szervesen összeköti egymással. A koncepció lényege, hogy házépítéshez egyetlen egy fát sem kell kivágni, köré is lehet építeni otthont.

012

Beleolvad a környezetbe

Ez az átlátszó otthon teljesen beleolvad a környezetbe, tökéletes hely az elmélkedésre, kikapcsolódásra, pihenésre. A házat egy 38 éves üzletember megbízására tervezte az építész stúdió. Olyan hétvégi házat szeretett volna a hegyek között, amely lehetővé teszi számára a tökéletes kikapcsolódást. Ahol feltöltődhet és kipihenheti a városi élet stresszes hétköznapjait.

Távol a civilizáció zajától…

A ház tulajdonosa olyan természetközeli környezetben szeretne élni, amely lehetővé teszi számára a szellemi fejlődést és a kreativitás kibontakozását.

Napelemes tető, vízgyűjtő rendszer

Az önellátó ökoházat úgy tervezték, hogy a semmi közepén, távol a civilizációtól, minden kényelmi funkciónak megfeleljen. Az üvegház tetejét éppen ezért napelemek borítják, ami biztosítja a ház áramellátását, az alagsorban pedig egy esővízgyűjtő rendszer gyűjti, tárolja esővizet.

013

forrás: ImpressMagazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Kapolcsi beszélgetés a klímaváltozásról

Következő cikk

Megnyílt a világ legmagasabb faépülete



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések