FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kifogyóban az ország tűzifakészlete

Ennek a készletnek már van gazdája, a telep vezetői nem tudják, mikor jön a következő szállítmány / Fotó: Kiss Erika

Nem, illetve csak késve, több hetes várakozással tudják kiszolgálni a vevőket a hazai tűzifa-kereskedők. Az erdészetek szerint folyamatos a fakitermelés, nem tartják vissza a készleteket, nincs is hiány, ám ugrásszerűen megnőtt a kereslet, amit nem tudnak követni. Van olyan kereskedés, ahol nincs raktárkészlet, de olyan vállalkozó is akad, aki emiatt inkább már nem is foglalkozik tűzifa árusításával.

A méterre vágott tűzifa ára július 9-én köbméterenként szórtan 27 000, kalodázva 37 000 forint. Ha ez 30-40 centis darabokra van vágva azért már 4000 forinttal többet kérnek a kereskedők, a hasított fa ára 50 ezer forint. Ha ezt a konyhakésznek is nevezett kandallófát tisztítva, kalodába rakva, becsomagolva kívánja hazavinni a vevő, akkor ennél is többet kérhetnek el tőle a pénztárban. A 2021-es árakhoz képest 30 százalékkal drágult a tüzelőnek szánt minőségi fa, a szakértők szerint őszre, a fűtési szezonra 50 százalékos lehet az áremelkedés.

Az erdőkben folyamatos a fakitermelés, de a megnövekedett fogyasztói igény miatt akár hónapos csúszásokra is lehet számítani Foto: Pilisi Parkerdő Zrt

Vadász Dániel, a budapesti Farost Land tűzifa udvar tulajdonosa a Blikknek elmondta, egyértelműen azt tapasztalják, hogy sokkal nagyobb keresletet most a piacon, mint az elmúlt években: Németh Szilárd megszólalt az energiaárakról: „A kormány nem engedheti meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát”

– Háromszorosára ugrott a tavalyihoz képest, az energiaválság, a gázellátással kapcsolatos bizonytalan hírek, illetve a faanyag árának folyamatos emelkedése miatt. Fa van, de a felvásárlási láz, a megrendelések száma nagyobb szállítási, várakozási időt eredményez. A magyar termelők, erdészek nem vágnak ki a tervezett feletti mennyiségű fát, az ukrán import jelenleg az ismert külpolitikai okok matt szünetel, emiatt előfordulhat ideiglenes készlethiány – sorolta az okokat.

A rendeléseket Évi veszi fel, minden vevőtől türelmet kérve a szállítások esetleges csúszása miatt / Fotó: Kiss Erika

A kereskedések raktározni most nem tudnak tűzifát, s bár az erdészetektől rendszeresen érkezik anyag, naponta változnak az árak, és nem lefelé. Az erdészeteknél is érezhető a megnövekedett kereslet, március óta már többszöri áremelésen esett át a tűzifa ára.

Kele Rita budafoki kereskedő lapunknak elmondta, a bizonytalan ellátás, a naponta változó árak miatt már nem is foglalkoznak tűzifa eladásával. Kénytelenek máshoz irányítani a vevőiket, tőlük tudják, készlethiány van, a tavalyinál is nehezebb az ellátás, több hetet kell várni a szállításra, miközben az árak folyamatosan, szinte naponta emelkednek. Egy érdi kereskedés teljesen kifogyott, üres a telep, nem tudják mikor érkezik be a megrendelt faanyag, ideiglenesen be is zártak, nem vesznek fel új megrendeléseket.

Homoki András egri erdőtulajdonos a Blikknek elmondta, ha valaki a készlethiányt az erdő kifosztásával akarja megoldani, az súlyos hibát követ el. Most nagyobb bevételhez juthat ugyan, de jövőre meg nem lesz mit árulnia, ráadásul környezetvédelmi-természetvédelmi szabályok is tiltják a tervezett feletti fakitermelést, erdőirtást. Hiányzik a piacról a Kárpátokból érkező import fa, eddig csak az építőipar sínylette ezt meg, most már az energia ágazatot is sújtja.

Az erdészek szerint a készlethiányt nem lehet a tervezett feletti fakivágással megoldani Foto: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. folyamatosan igyekszik ellátni a lakossági igényeket, de ők sem terveznek az előre meghatározott mennyiségnél nagyobb kitermelést. Az erdészetek engedélyezik a területükön a lakosság részére a tűzifa gyűjtését, de ennek nagyon szigorú feltételei vannak. Mészáros Péter szóvivő szerint csak az erdészet által kijelölt helyeken, fa vágása nélkül, a lehullott ágakból lehet gyűjteni, az erdészet által közvetlenül kiadott, névre szóló engedély alapján. Vállalkozás nem gyűjthet fát, csak magánszemély, saját magának kell feldarabolnia, majd ezt követően vásárolhatja meg a fát az erdészettől, természetesen a piaci ár alatt. A gyűjtést mással is elvégeztetheti a az engedély birtokosa – egy évben legfeljebb 20 köbméter tűzifa gyűjthető – de a munka során neki is ott kell lennie.

A fakupac.hu oldal szakértői szerint egy 100 négyzetméteres, közepes szigetelésű családi házban egy négy fős család esetében, modern, vegyes tüzelésű kazánnal történő 22 fokos felfűtéséhez az átlagos – extrém, tartós, hetekig -10 fok alatti – téli hőmérséklet mellett 6-8 köbméternyi tűzifa kell. Mivel a tartósabb hidegre is fel kell készülni, s fűtési szezonban nagyon nehéz beszerezni az utánpótlást, 8-10 köbméternyi fát vásárolnak a családok, vagyis egy évben 300-400 ezer forint is lehet a tűzifa ára. Ha a melegvíz szolgáltatás is a fatüzelésű kazánról megy, ez az összeg a másfélszeresére is növekedhet télen.

forrás: blikk 2022-07-12

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Legyen zöldebb a magyar KAP

Következő cikk

Energia-veszélyhelyzet Magyarországon



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések