FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Leállt az Ikea orosz oldala a végkiárusítás alatt

Oroszországban az Ikea utolsó nyitva tartási napján a gigantikus érdeklődés miatt lefagyott a bútoráruházlánc internetes boltja, miközben a közösségi médiában megjelent videók alapján úgy tűnik, a cég ottani alkalmazottai igyekeztek kárpótolni magukat munkahelyük elvesztéséért.

Az Ikea oroszországi weboldala összeomlott az érdeklődők rohama alatt a vállalat utolsó kiárusítási akciója idején, mielőtt a bútoráruházlánc érzékeny búcsút vett volna a kelet-európai ország piacától – jelentette a Moscow Times. A vásárlók nem tudtak bejelentkezni a felhasználói fiókjukba, így nem tudtak rendeléseket feladni.

E helyett az az üzenetet olvashatták, hogy a “technikai okok miatt” a site nem üzemel. Az ikea.ru domainhoz kapcsolódó gondok Moszkvában, Kazanyban, Szentpéterváron és Novoszibirszkben kezdődtek a június 5-ei utolsó nyitvatartási napon éjfél után. Ezt követően már nem sikerült helyreállítani a rendszert.

Mindent felvásároltak az alkalmazottak

A nyugati vállalatok többségéhez hasonlóan az Ikea is az Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete után döntött úgy, hogy bezárja boltjait Oroszországban. Az utolsó napokban megjelent egy videó, amelyen az alkalmazottak igyekeznek mindent felvásárolni kihasználva a dolgozóknak szóló 15 százalékos árkedvezményt.

Egy másik videón egy munkatárs azt kiáltja, hogy nem maradt semmi a boltban. A felvétel és a megjegyzés azt sugallja, hogy a dolgozók mindent megvettek vélhetően azért, hogy később sefteljenek a hiánycikké váló Ikea-termékkel.Oroszországban a svéd bútoráruházlánc volt a legnagyobb nyugati foglalkoztató 15 ezer alkalmazottal. Várakozások szerint a dolgozók felét a nyár végén elbocsátják.

forrás: napi.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Hatékony és megbízható motorosfűrészek

Következő cikk

RUUP - óriás fa megafonok



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…