Szlovákiát is sújtotta az idei aszály. Ezért érdemes feleleveníteni, hogy már több évtizede vita folyik, miképp szervezzék újra a vízgazdálkodását. Az 1980-as években a kelet-szlovákiai Alföldön egyes kutatók közzétették, hogy az ott folyó vízügyi fejlesztésbe fektetett pénz megtérülése meghaladja a 170 évet, a Szlovák Tudományos Akadémia ki is rúgta őket.
A rendszerváltás után a szóban forgó kutatás szerzőit továbbra is lesajnálták az akadémikusok, így megalapították az Emberek és Víz civil szervezetet. Első látványos sikerüket a Lőcse feletti Tarca folyóért folyó küzdelemben érték el, amikor Kék Alternatíva címmel javaslatot készítettek a Csendes-patak mellé tervezett 60 méter magas gát helyén.
A helyiek ellenállása legyőzte a vízügyi betonlobbit – amelynek az árvízvédelem volt a fő indoka. A Kék Alternatíva módszere az volt, hogy természetközeli, kisebb beavatkozásokkal orvosolják a problémákat.
Több olcsó és természetes anyagból készített kis gátat állítottak a lokálisan lezúduló árvizek útjába. Segítve ezzel a víz beszivárgását az erdei talajba, amely később megtisztulva megjelent a forrásoknál. A kiszáradt patakmeder zölddé változott.
Az eredményt figyelik, s míg Szlovákia más tájai szárazsággal küszködnek, itt sikerült megtartani az esővizet, dús a zöld, sőt 1997 óta folyamatosan csordogál a víz is. Tevékenységükre a nemzetközi közvélemény is felfigyelt, és vezetőjük, Michal Kravčík – Szlovákiában elsőként – megkapta a Goldman környezetvédelmi díjat.
A rangos díj természetesen nem jelentette azt, hogy valaki rögtön prófétává is váljon a hazájában. De munkájuk eredményeképp egy új vízügyi paradigma született, ami után világszerte érdeklődés mutatkozik.
Az ellenzők azt hangoztatták, hogy a gerendák gyorsan elrothadnak, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a mai napig teljesítik a küldetésüket. Kravčík szerint ezzel a módszerrel vissza lehetne hozni minden kiszáradt területre a vizet, ez működne akár Szíriában is. A baj szerinte az, hogy
mindenhonnan kiűzzük a vizet a tengerbe, ahelyett, hogy helyben párologtatnánk a növényzettel, javítva a mikroklímát. Emiatt gyengül a kis vízciklus, és csökken a helyi kis záporok száma.
Azóta több hasonló, kiszáradt kis patakot újítottak fel, és számításaik szerint vízhozamra átszámítva tizedannyiba kerül egy liter víz, mintha klasszikus óriás víztározót építenének. Kravčík véleménye szerint, ha a kormányzat vállalná ezt a tájmegújító tevékenységet, a víztározóra szánt pénzt erre fordítaná, közmunkások ezreit tudná értelmes munkára fogni. Ilyen programot eddig egyedül csak a rövid életű Radičová-kormány mert felvállalni.
A víz körforgása mindennel összefügg
Michal Kravčík a politikába is belekóstolt, és Kassa megye képviselője lett, ahol megalkották Kassa megye környezetének rekonstrukciójára vonatkozó stratégiai programját. A hosszú távú program azt a célt tűzte ki, hogy 600 millió köbméterrel emelje a megyében a megtartott vizet. Ehhez 60 millió köbméternyi tárolókapacitásra lenne szükség. Kassa megye azért is érdekes, mert jelentős részét síkság alkotja.
Szlovákia egyik legérzékenyebb regionális ökoszisztémája, egyik erősen csapadékhiányos területe a dél-zempléni Bodrogköz. A táj potenciális párolgása meghaladja a 800 millimétert, történelmi csapadékmennyisége 620 milliméter volt (az 1900–70-es évek átlaga), ami az elmúlt 40 évben mintegy 14 százalékkal csökkent.
A múlt század ’70-es, ’80-as éveiben a kelet-szlovákiai Alföld mélyebben fekvő területeiről elvezették a belvizeket. Évente mintegy 30 millió köbméter vizet vontak el innen. A Bodrogközben tizenkét szivattyúállomást létesítettek, amelyek képesek évente akár 50 millió köbméter vizet is kiszivattyúzni. A mezőgazdaság érdekében sztyeppévé változtatták a tájat, ami szép lassan alakul át sivataggá.
A vízelvezető rendszerek kiépítésénél azonban nem vették figyelembe az aszályos időszakokat, ezért a többletvíz idején elvett víz hiányzik a hosszabb csapadékmentes időszakokban. Ez tovább fokozza a terület vízhiányát, amely meghaladja az évi 300 millimétert.
A víz körforgása viszont mindennel összefügg. Valamiből párolognia kell a víznek, hogy lehűtse a felmelegedést a tájban, beálljon a termoreguláció, és ebből a párából újra helyi eső keletkezzen.
A hőtermelés éves növekedése csak a belső vízelvezetés miatt meghaladja a 20 TWh-t a területen, ami az összes szlovákiai erőmű 7 havi energiatermelésének felel meg. Ez a kiszárításnak betudható hőtermelés 10 fokkal is növelheti a hőmérsékletet. Nemcsak az ökoszisztémák szenvednek a Bodrogköz lecsapolása miatt, hanem a talajvízszint is csökken, ráadásul a nyári hónapokban a korábbiakhoz képest alacsonyabb a páratartalom, ami növeli a levegő porosságát és az allergén anyagok felszaporodását.
Az elmúlt száz évben jelentősen megváltozott a tájgazdálkodás az egész országban. Korábban léteztek teraszok, kisebb parcellákon gazdálkodtak, vizenyős területek voltak, nem akartak mindenhol növénytermesztéssel foglalkozni.
A tájgazdálkodás megváltoztatásával Szlovákia évente 250 millió köbméter vizet veszít. Az elmúlt hatvan évben megszabadultak mintegy 15 milliárd köbméter víztől. Ezek a folyamatok vezettek a mai kiszáradáshoz.
A Bodrogköz területéről jelenleg elvezetett belső víz potenciálisan felhasználható az egész régió kiszáradásának megállítására és az éghajlat helyreállítására. Beindíthatja a regeneratív természetes folyamatokat, erősítheti a talajok természetes termelési potenciálját, védené a biológiai sokféleséget, és mellette fejlesztheti a vízre és a természeti potenciálra épülő helyi gazdaságot. Reményeik szerint ezzel akár 2–3 fokkal is csökkenthető lenne az átlaghőmérséklet a régióban.
Az új vízügyi paradigma
Kravčíkék megkérdőjelezik a CO2 éghajlatváltozásra gyakorolt vélt hatását, amivel kiváltották a „méregzöldek” kritikáját. Szerintük, ha elegendő víz van az ökoszisztémában, akkor a napsugárzás domináns részét elnyeli a növényzeten keresztül történő valódi vízpárolgás. Akár a 70–80 százalékát is. Ilyenkor a napsugárzás nagyságrendekkel kisebb része járul hozzá a talaj felmelegedéséhez (5–10%), a visszaverődéshez (5–10%) és a troposzféra felmelegedéséhez (5–10%).
Érdemes megjegyezni, hogy egy köbméter víz elpárologtatása 700 KWh energiát fogyaszt a Napból. A Napnak az energiája látens hővé alakul, amit az elpárolgott vízpára a légkör hidegebb rétegeibe visz. A hidegebb rétegekben lecsapódik és felhőket képez. Ez egy egyedülálló bioszivattyú, amely évezredek óta szívja fel a hőt a troposzférából, akár egy autómotor hűtője, amíg az ki nem lyukad.
Ha a bővizű ökoszisztémát „kilyukasztjuk” és kiszárítjuk, hogy az ökoszisztémából ne legyen minek elpárolognia, nullára csökkenhet a napfény vízpárolgáson keresztüli elnyelése. A vízgőzök nem tudják elvinni a nap energiáját, tehát érzékelhető hővé alakul át, ami túlmelegíti a troposzférát és hőszigeteket hoz létre, amelyek túlmelegítik a tájat, különösen a városokban, de a rosszul kezelt és a túlontúl lecsapolt mezőgazdasági területeken is.
A víznek, magas fajhője miatt jelentős a szerepe a hőingadozások mérséklésében. A víz fokozatos eltűnésével a talajok kiszáradnak, lassulnak benne a biológiai és kémiai folyamatok, ami a termőképesség csökkenéséhez vezet. Hatvan év óta szántjuk be a nedves lapályokat, kis bokorfoltokat, hogy tere legyen az intenzív mezőgazdaságnak.
A hegyvidéken sincs, ami megakadályozza a víz elfolyását, ezzel összefüggésben növekedett a lokális árvizek száma, beindult a talajok eróziója, fogy a tápanyagtartalom, a humusz, csökken a talajvízszint, így a száraz időszakokban ott is könnyebben kiszáradnak a talajok.
Csökken a kis vízciklus szerepe, kevesebb a kipárolgás, a lokális eső, nő az intenzív, özönvízszerű esőzések száma, és növekednek az aszályos időszakok. Végeredményben ez a sík területeken a csapadék csökkenéséhez, a dombvidéken pedig az intenzív esőzések számának növekedéséhez vezet.
Vízmegtartás a megoldás
Szerintük a klimatikus anomáliák ellen a vízmegtartással kellene küzdeni. Elsősorban a dombvidékeken kell megtartani a vizet, hogy ne okozzon kezelhetetlen árvizeket a síkságon. A síkságon pedig vissza kell állítani a vizenyős területeket, okszerű agrotechnikával pedig megőrizni a talajban a vizet. A víz minden formája fontos, az is, ami a folyóvizeinkben csordogál, az is, ami a talajban, és az is, ami a növényeinkben tárolódik.
Meg kellene becsülnünk az esővizet, mind az erdős területeken, mind a városi környezetben, de látni kell azt is, hogy ez a küzdelem igazán akkor lesz hatékony, ha Kárpát-medencei léptékben tudnánk ezt sikerre vinni.
forrás: MagyarMezőgazdaság
