FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az ország legjobb fakitermelői Bábolnán fognak megküzdeni

Komoly hagyománya van már a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságnak, ami két év kihagyás után tért vissza hagyományos formájában. Az országos döntőt szeptember 10-én, szombaton, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon rendezik meg, ahova négy regionális válogató versenyről kerülhetnek be az ország legprofibb favágói.

Bár a világjárvány csillapodásának köszönhetően a STIHL 2021 szeptemberében, Bükkzsércen rendezhetett egy jubileumi fakitermelő versenyt, az a legutóbbi, 2019-es döntő résztvevőivel zajlott le. Tavaly tehát elmaradtak a különleges hangulatú regionális fordulók, helyi küzdelmek, 2020-ban pedig a teljes bajnokságot törölték a pandémia miatt.

2022-ben azonban hagyományos módon rajtolhatott el az egész országra kiterjedő fakitermelő bajnokság, méghozzá a Komárom-Esztergom megyei Császáron. Ezt követően a dél-alföldi verseny következett Ásotthalmon, majd augusztus közepén szakadó esőben ragadtak fűrészt és fejszét a dél-dunántúli szakemberek Somogy megyében, Ropolyon. Augusztus 27-én pedig az északi országrészben, Bükkzsércen állhat majd össze az országos döntő teljes mezőnye. A négy helyi versenyről ugyanis nyolc-nyolc csapat vívhatta, illetve vívhatja ki továbbjutását a szeptember 10-i, bábolnai eseményre.

Izgalmakban nem lesz hiány, hiszen az már három fordulót követően is jól látszik, hogy a legprofibbak biztosan versenyeznek: világbajnokok, országos dobogósok és első helyezettek küzdenek majd egymással a szakmai versenyre felállított és berendezett pályákon.

Sokan pályáznak a dobogós helyekre

„Az előző versenyekből kiindulva szeretnénk folytatni a hagyományt, hogy ott legyünk a dobogón. Ehhez többet fogunk gyakorolni egyénileg és csapatban, ami mellett bízunk egy kis szerencsében is, hogy jó fát kapunk. A célunk az, hogy a többieknek fel kelljen kötniük a gatyájukat miattunk” – fogalmazott a dél-dunántúli győztes csapat vezetője, Rittlinger Róbert, aki a szerelés versenyszám hazai világbajnoka. Nagynevű versenyzőkből álló Mecsekerdő Zrt. – Ritrovi Kft. gárda egyébként éppen a legutóbbi, 2019-es bajnokságot nyerte meg Pákozdon, így komoly esélyekkel készülnek Bábolnára is.

„Úgy tervezzük, hogy a szeptember 10-i verseny előtt legalább két teljes hétvégét gyakorlással töltünk. Harmadik helyen már zártunk országos döntőt 2019-ben, és nem titkolt célunk, hogy ezen javítsunk. Miért ne lehetne ezúttal jobb az eredményünk?” – tette fel a költői kérdést Mézes Gergely, a Dél-Alföldön diadalmaskodó Gemenc Zrt. csapatvezetője.

„Itt már annyira ügyes mindenki, hogy mindössze egy-két másodpercen múlnak a helyezések. Sokszor csak az dönti el a regionális versenyeket és a döntőt is, hogy ki milyen fát kap a sorsolás után” – fejtette ki Bozsó Zoltán, a STIHL Timbersports favágó versenyszéria válogatott kerettagja, akinek négyfős csapata 2017-ben hódította el a kupát, Ásotthalmon azonban idén csak a második helyen végzett.

„Valójában minden nap ezt csináljuk, a teljes brigádunk fakitermeléssel foglalkozik, tehát ez része a felkészülésünknek. Reméljük, hogy jó eredménnyel zárjuk majd a bábolnai döntőt is.” Ezt már a császári fordulón győztes Alba Berkenye Kft. csapatkapitánya, Forgács János mondta el.

Férfias küzdelem – nem csak férfiakkal

De ott lesz az országos döntőben a STIHL versenysorozatának legeredményesebb női versenyzője, Veres Boglárka is, aki az első regionális fordulón a harmadik helyre vezette csapatát, a Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin e.v. gárdát.

„Szeretnénk végre az országos döntőben is felállni a dobogóra, tehát mindenképpen ez lesz a cél. Kérdés persze, hogy mennyit tudunk majd munka és család mellett gyakorolni, mert ezt nagyon nehéz összeegyeztetni, de valahogyan megoldjuk, hiszen idén a dobogót mindenképpen el akarjuk érni” – mesélt céljaikról.

Augusztus 27-én, Bükkzsércen további nagynevű gárdák csatlakozhatnak a már most is elképesztően erős mezőnyhöz, hiszen az Északerdő Zrt. csapatai rendre az élmezőnyben végeznek: 2019-ben az Északerdő 100+ nevet viselő négyes a második lett, de 2017-ben két csapatuk is dobogón állhatott, annak második és harmadik fokain. Nagy meglepetés lenne tehát, ha az állami erdőgazdaság támogatásával induló versenyzők valamilyen véletlen folytán lemaradnának a döntőről…

Versenyszámok a gyakorlati életből

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság két versenyszámból áll, amelyek minden elemét a gyakorlatból kölcsönözték. A szerelésnél a fakitermelőknek meg kell fordítaniuk a  kisorsolt motorfűrészek vezetőlemezét, tehát le kell szerelni, és újra indításra kész állapotba hozni a vágószerkezetet. A 2022-es selejtezők tanúsága szerint a 20 másodperc alatti idők már a legjobbak között lesznek a döntőben is.

A kombinált versenyszám legfiatalabb, csak néhány éve bevezetett feladatában a fakitermelőknek egy befogótalpban elhelyezett, álló, hengeres rönkön kell imitálniuk a fa döntését. Ennek pontosságát a versenybírók lézeres mérőeszközzel ellenőrzik, és minden centiméter eltérés hibapontot jelent.

A döntést követően a kombinált versenyszám során a csapat egyik tagjának korongot kell vágnia egy kissé megdöntött rönkből, majd következik a gallyazás, a hossztolás, a darabolás, a vágás, és a sarangolás, vagyis a feldolgozott fa precíz elhelyezése a kijelölt helyre. Mindehhez gyorsaság, pontosság és rendkívüli erő, valamint kitartás szükséges.

Középpontban a biztonság

A STIHL országos fakitermelő versenysorozatának a kezdetektől fogva az egyik legfontosabb célja, hogy ápolja és fejlessze a hazai fakitermelő munkakultúrát, ezáltal javítsa a faanyag minőséget, és csökkentse a balesetek számát az egyébként rendkívül veszélyes szakmában. A fejlődés az elmúlt két évtizedben szemmel látható és tapasztalható, hiszen a versenyek balesetmentesen zajlanak le, az élcsapatok között pedig csak másodpercek vagy alig néhány hibapont dönt.

A szerelés és a kombinált versenyszám során is úgy kell gyorsnak lenni, hogy közben a versenyzők minden munkavédelmi szabályt kötelesen betartani. A favágók az Erdészeti Biztonsági Szabályzat előírásainak megfelelő védőfelszerelést viselnek: többek között vágásbiztos nadrágot és bakancsot, sisakot, fültokok, a motorfűrész-kezelők pedig arcvédőt.

Ugyancsak tilos munkavédelmi szempontból a gallyazás vagy egyéb motorfűrészes feladat végzése közben forgó lánccal lépni, vagy akárcsak a talpat fölemelni. Fontos szabály továbbá, hogy a hasításnál sújtásirányból a szemben állónak a felsőtestével ki kell térnie. Ellenkező esetben egy kézből kicsúszó fejsze ugyanis könnyen eltalálja a versenytársat. A megmérettetések során tehát végig precíz munkára van szükség, ami azt is jelenti, hogy nem elég gyorsnak lenni.

Szurkolásra fel!

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es versenysorozata a versenyzőknek rengeteg szakmai hívást, a nézőknek, szurkolóknak pedig sok izgalmat és élményt tartogat. A hangulatra a korábbi években sem volt hiány, a szervezők ezért idén is minden érdeklődőt várnak az egész napos megmérettetésre szeptember 10-én, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon. Addig pedig kialakul a végleges mezőny is, hiszen augusztus 27-én Bükkzsércen zárul a regionális fordulók sora.

Minden további részlet a fakitermeloverseny.hu oldalon.

forrás: Andreas Stihl Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Nagy Ipoly-takarítás

Következő cikk

Vízmegtartás, vízgazdálkodás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések