FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdő = erőforrás

Az erdők nem válhatnak botanikus kertté, Európa-szerte biztosítaniuk kell a szükséges erőforrást az ipar és az energia számára – vélekedett Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Az RMDSZ-es tárcavezető egy szerdai bukaresti konferencián rámutatott, a minisztérium feladata tartani az egyensúlyt az erdő különböző funkciói, a biológiai sokféleséget biztosító, a gazdasági, illetve a társadalmi szerepük között.

Tánczos szerint az utóbbi időben az erdőnek a biodiverzitásban betöltött szerepére helyeződött a hangsúly, hozzátette azonban: „mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy az erdők nem válhatnak botanikus kertté”. A környezetvédelmi miniszter úgy vélekedett, a szén-dioxid megkötésén vagy a fajok és élőhelyek védelmén túlmenően az erdőknek Európa-szerte biztosítaniuk kell a szükséges erőforrást az ipar és az energia számára.

„Európában még mindig több millió, talán több tíz millió háztartás használja a fát a hő- és adott esetben az áramtermeléshez is” – részletezte az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető.

Tánczos elmondta: a hét folyamán a bukaresti kormány elé kerülő új erdőstratégiának is az a célja, hogy biztosítsa a fenntarthatóságot, a rugalmasságot és az egyensúlyt az erdő három fő funkciója között. „Egy asztalhoz kell ültetnünk mindazokat, akik a legjobbat akarják az erdőnek, a legjobbat akarják az iparnak, és a legjobbat akarják az élőhelyeknek is, és akik hozzá akarnak járulni ehhez közép- és hosszú távon” – fogalmazott a tárcavezető.

forrás: KrónikaOnline 09-28

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fejlesztések a Zselicben

Következő cikk

Folytatódik a földértékesítési program



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések