FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Leépítésbe kezd a Velux

Döntött a csoportos létszámleépítésről a Velux Magyarország Kft. a fertődi és fertőszentmiklósi gyárában. A cég már megtette az ilyenkor szükséges bejelentést a megyei kormányhivatal foglalkoztatási, munkaügyi és munkavédelmi főosztályán – értesült a Népszava.

Már júliusban felmerült a gyanú, hogy nagyarányú elbocsátás várható a mintegy 1200 embert foglalkoztató, dán ablakgyártó világcég magyarországi vállalatánál. Az év közepén a cég illetékesei még cáfolták, hogy több száz ember előbb-utóbb elbocsátásra számíthat. Akkoriban Papp Ildikó HR-vezető több helyen is azt nyilatkozta, hogy „létszámigazítás” történt, aminek a mértéke nem érte el a harminc főt, ezt azonban azért lépték meg, hogy alkalmazkodjanak az üzleti igényekhez. Majd azzal egészítette ki mondandóját, hogy az elmúlt év extrém mennyiségű megrendelésének kezelése után a Velux elkezd visszaállni a normál üzemmódra.

Ezek után érthető a dolgozók csalódottsága, mert annak ellenére, hogy hónapok óta kétségek és bizonytalanság közepette mentek be a munkahelyükre, azt remélték, hogy talán a legrosszabbat elkerülhetik.

– Sajnos most már tudjuk, hogy mire számíthatunk – mondta az ablakgyártó cég egyik dolgozója. – A közvetlen munkatársaim közül, akikkel egy csarnokban és egy műszakban vagyok, harminc embert küldenek el, és úgy tudom, hogy a három helyett csak két műszak lesz. Féltünk attól, hogy ez bekövetkezik, hiszen már másfél hónapja négy napos a munkahét, és november első hetében egyáltalán nem dolgoztunk. Korábban meg szombaton és vasárnap is volt mit csinálni, sőt a hétvégi munkáért nagyon jól fizettek, mára azonban sok minden megváltozott.

A bérek jelentősen csökkentek, ami nekem azt jelenti, hogy a korábbi nettó 400 ezer helyett mindössze 250 ezer forintot viszek haza.

– Már alig akad üres hely a raktárakban, mert nehezen fogy a készlet. A nem régóta bérelt újabb áruraktár is majdnem tele van eladásra szánt készlettel. Bizonyára ez az oka annak, hogy a kollégák közül sokan elvesztik a munkájukat – magyarázta egy másik munkavállaló.

Először a helyi szakszervezet vezetőjét kerestük, hogy megtudjuk, milyen lépésekre készül a munkavállalók érdekvédelmi szervezete.

– Nem nyilatkozhatok, de köszönöm, hogy rám gondolt – válaszolta Sajtos Zoltán elnök. Aztán a HR-vezetőhöz, valamint a Vasas Szakszervezet elnökhelyetteséhez irányított.

Papp Ildikó, a Velux HR-vezetője is nagyon szűkszavú volt, amikor arra kértük, hogy erősítse meg azt az információnkat, hogy csoportos létszámleépítés indul a Veluxnál. – Ezt nem szeretném ilyen formában megerősíteni, és kifejezetten kértek, hogy semmit ne nyilatkozzunk, márpedig egy mondat is nyilatkozat lenne – közölte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt is megkerestük, mert a cég ott már jelezte a nagyarányú elbocsátási szándékát. Ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy hány százalékos lesz a létszámcsökkentés, mivel indokolta a cég ezt a lépését, és pontosan mikor indul a csoportos létszámleépítés. Erre azt a rövid választ kaptuk, hogy ilyen információval nem rendelkeznek.

László Zoltánt, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökét a Velux vezetőivel folytatott tárgyalás után értük el, akitől megtudtuk, valóban csoportos létszámleépítésről döntött a cég, amit már jelzett is az illetékes hatóságoknak.

Azt azonban muszáj hangsúlyozni, hogy nem a dolgozók hibája ez a lépés, velük nagyon is elégedettek voltak a vezetők, ezért ameddig csak lehetett elkerülték az elbocsátást, de ennél tovább nem elodázható, mert a gyárban egyre erősebben jelentkeztek a negatív gazdasági hatások. Ezért eljött az a pillanat, amikor kénytelenek voltak belátni, hogy sokan vannak a kevesebb feladatra. Egyébként nemcsak nálunk, hanem a dániai, a lengyel és a német Velux-üzemekben is elbocsátás lesz, és a négy ország gyáraiban összesen 400-430 embernek fognak felmondani, de mindenhol körülbelül ugyanannyi dolgozótól válnak meg, a pontos létszám egyelőre nem ismert. Most arról tárgyaltak, hogy mit vár el a szakszervezet a cégtől, hiszen ezen emberek sorsa múlik. A Velux abszolút együttműködő, de a megbeszélések még nem zárultak le – tette hozzá az alelnök.

forrás: népszava 11-17

Előző cikk

Jysk felmérés a lakásfelújítókról

Következő cikk

A Soproni Egyetem a Természetpozitív Egyetemek Szövetsége alapító tagja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

ÉKM lesz az ÉBM

Az Építési és Beruházási Minisztérium 2022. decemberétől Építési és Közlekedési Minisztérium elnevezéssel működik tovább. Lázár János építési és…
Total
0
Share