FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VELUX válasz a piaci helyzetre

Információink szerint újabb létszámcsökkentésről döntöttek a VELUX-nál, ami ezúttal a szellemi állományt érinti és a fertődi gyáregységben dolgozók is érintettek. Megkérdeztük a VELUX Magyarország Kft. illetékesétől, jól tudjuk-e.

Felröppent a hír a VELUX fertődi üzemében, hogy a tavalyi csoportos elbocsátás után újabb létszámleépítésre kell számítani, de ezúttal a szellemi állományt érinti majd a döntés. Megkérdeztük a gyár illetékesét, ahogy tettük ezt korábban is, ezúttal azonnal a budapesti központba irányítottak bennünket a válaszért. Megkaptuk: 

“A világban jelenleg tapasztalt bizonytalan gazdasági helyzet, mint minden piaci szereplőt, úgy a VELUX Cégcsoportot is érinti. Tavaly nyár óta tapasztalunk csökkenést a tetőtéri ablak értékesítésben, melynek eredményeként a fogyasztói igényekhez igazítottuk a termelési kapacitásunkat. 2022-ben elkerülhetetlenné vált, hogy vállalatunk is csoportos elbocsátást hajtson végre. A jelenlegi, kizárólag szellemi munkavállalókat érintő létszámcsökkentés ezen elbocsátás része és a magyar gyártóvállalat által a hazai részlegeinken foglalkoztatott közel 170 szellemi állományban dolgozó kollégánkból 2 főt érintett. Természetesen a folyamat során mindent megtettünk annak érdekében, hogy munkatársainktól értékeinknek és vállalati kultúránknak megfelelő módon köszönjünk el és segítsük őket a továbblépésben” – írta megkeresésünkre a VELUX Magyarország Kft. 

A VELUX dán gyártó cég, amely tetőablakokra, tetőablakokra, napcsatornákra és kapcsolódó kiegészítőkre specializálódott. A cég székhelye a dániai Hørsholmban található. A cégcsoport 40 országban van jelen értékesítési vállalataival, valamint kilenc országban 17 gyártóvállalatával, közel 10 ezer munkavállalóval. Magyarországon a termelés 1987-ben indult meg. A VELUX Magyarország Kft. gyártóvállalata az észak-nyugati régió egyik legnagyobb munkáltatója. Fertődön és Fertőszentmiklóson több mint ezer munkavállalót foglalkoztat és ezzel a cégcsoport legnagyobb és legkomplexebb termelő vállalata, ahol naponta több ezer tetőtéri ablakot gyártanak – olvasható a cég honlapján.

forrás: ÚjSzóNálunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Aktív a román erdőőrség

Következő cikk

A’ Design Award 2023



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések