FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Köztulajdonú francia erdők kezelése

Az erdőbirtokos önkormányzatok szövetsége (FNCOFOR) és a francia állami erdőkezelő (ONF) együttműködik a köztulajdonban lévő erdők fenntartható műveléséért. A megállapodás tükrözi a két fél közös elképzelését az állami erdők kezeléséről, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáson és a területek életképességéhez hozzájáruló faipar fejlesztésén alapul.

A két szervezet december 13-án megállapodást írt alá, amely a köztulajdonban lévő (azaz az állami erdők 2/3-ának) fenntartható kezelését célzó partnerség feltételeit rögzíti.

A megállapodás aláírása komoly eredmény annak fényében, hogy az előkészítő munkát 2021 végén fölfüggesztették, mivel az FNCOFOR nem értett egyet az ONF és a francia állam közötti szerződés egyes pontjaival és indítványozta azok módosítását.

A két szervezet később folytatta a tárgyalásokat, így végül december 13-án Dominique Jarlier, az FNCOFOR elnöke, Jean-Yves Caullet, az ONF igazgatótanácsának elnöke és Valérie Metrich-Hecquet, az ONF főigazgatója aláírta a megállapodást. A részes felek kifejtették, a dokumentum „tükrözi a két fél közös elképzelését az állami erdők kezeléséről, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáson és a faipar fejlesztésén alapul”.

Az anyag meghatározza az egyes felek szerepét a létesítmény és az erdészeti közösségek közötti kapcsolatok harmonizálása és egyszerűsítése érdekében, és meghatározza az önkormányzati tulajdonú erdők fenntartható kezelését célzó partnerség feltételeit, ezáltal lefedve a köztulajdonban lévő erdőterület 2/3-át.

Az FNCOFOR közgyűlése és az ONF igazgatótanácsa által jóváhagyott dokumentum a 2022-2025-ös időszakra vonatkozóan öt területen határozza meg a két szervezet közötti munkamegosztást, ezek:

  • az erdészeti rendszer fenntartása és megerősítése,
  • a fenntartható gazdálkodás szabályait meghatározó erdőművelési dokumentumok kidolgozása, amelyek az erdőtulajdonos önkormányzatok erdőgazdálkodási politikájának alapját is képezik,
  • az FNCOFOR és az ONF által közösen kialakított faértékesítési stratégia,
  • az erdő által nyújtott környezeti szolgáltatások valorizálása,
  • az erdők hozzájárulása az önkormányzati képviselők által vezetett terület(fejlesztés)i projektekhez.

Az ONF és az FNCOFOR közötti jó kormányzás biztosítása érdekében úgy döntöttek, hogy újraindítják az Önkormányzati Erdők Nemzeti Bizottságát (CNFC). A felek meghatározták a testület előjogait, ezek:

  • a fent megjelölt öt prioritással és az önkormányzati erdőgazdálkodással kapcsolatos bármely aktuális kérdésre vonatkozó közös stratégiai iránymutatások meghatározása,
  • a helyi és nemzeti szinten felmerülő nehézségek vizsgálata a megállapított tényszerű elemek alapján,
  • a célkitűzések megvalósítása érdekében végrehajtandó intézkedések rangsorolása,
  • meghatározza a cél elérése érdekében közösen kidolgozott cselekvési terv intézkedéseinek végrehajtására hivatott érintett szintet (szigorúan nemzeti, illetve nemzeti, de területi/regionális kiigazításokkal),
  • foglalkozik a helyi szintű egyeztetések során fölmerülő, regionális vagy nemzeti érdekeket is érintő kérdésekkel, és bármelyik fél által javasolt témával.

Megjegyzendő, hogy a CNFC több mint négy év szünet után, december 8-án ülésezett újra, sőt újra működik az igazgatótanács (conseil d’administration) konzultációs testülete (comité consultatif) is.

forrás: Somogyi Norbert TéT-attasé, Magyarország Párizsi Nagykövetsége

Előző cikk

Pilisi Parkerdő - idén 2 millió facsemete

Következő cikk

Dráguló fafűtés




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version